Tegnap említettük, hogy kiruccantunk két napra Hollandiába, ahol elképesztő mennyiségű BlackBerryt láttunk az emberek kezében, legyen szó mindenféle korosztályról és társadalmi rétegről. Amszterdamon látszik, hogy Európa egyik leggazdagabb országának fővárosa, többek közt ebből is.

Érdekes látni, hogy mennyivel közelebb is hozzák ezeket a termékeket a potenciális vásárlókhoz: az utcán jártunkban-keltünkben többször is belebotlottunk Bold 9900 citylight hirdetésbe, a helyi Vodafone-kirakat pedig szintén az új csúcskategóriás újdonsággal volt tele. 

Valahogy felénk egyetlen márkát, még az iPhone-t sem karolják fel ennyire a szolgáltatók, a BlackBerryt meg ugye közismerten még ennyire sem, dehát tudomásul kell sajnos venni, hogy Magyarország nem Hollandia, Budapest pedig nem Amszterdam. És nem csak azért, mert nálunk nem legális a fű.

Szeretünk, Amszterdam!

Szakértők szerint nem csak a világ tőlünk nyugatabbra található részein, hanem nálunk is egyre jobban kezd felpörögni a foursquare közösségi helymegosztó szolgáltatás. Persze ezek többnyire ilyen önbeteljesítő jóslatok, de a DotDot.hu csapatának mindenkinél jobb rálátása van a hazai foursquare-használó közösségre.

A DotDot mérései szerint a szeptember 6-án mérföldkőhöz ért itthon a szolgáltatás, ezen a napon első alkalommal több mint tízezer magyar felhasználó osztotta meg ismerőseivel, barátaival a tartózkodási helyét.

Mindebből sajnos elenyésző azoknak a bejelentkezéseknek a száma, amiket BlackBerry okostelefonnal végeztek, pedig a nyugati országokban, és egy-egy BlackBerry-országban (például Indonéziában) óriás többségben vannak a RIM készülékeit használó foursquare userek, ráadásul az aktivitás is jóval magasabb az ő körükben.

Ha nem használod még a foursquare-t, próbáld ki bátran, a program ingyenesen letölthető az App World PC-s storefrontról, illetve az alábbi QR-kód beszkennelésével.

A BerryBlog stábja jelenleg két napos kiruccanását tölti Amszterdamban, az IBC 2011 konferencián, ezért előre is elnézést kérünk, amiért a posztok a hét végén kicsit rendszertelenebbül, vagy a megszokottnál ritkábban érkeznek a kelleténél.

Jelentjük, a kurvák és a drog városa teli van BlackBerrykkel, alig egy órája a Központi Pályaudvar melletti mekiben egy iskoláscsoport gyakorlatilag egyszerre kezdte el nyomkodni a telefonját (volt egy tízéves forma kissrác, aki már Bold 9900-zal nyomta), a metrón állandóan szól a jellegzetes, üzenetjelző "ding!", nem győzzük kapkodni a fejünket.

Persze nem csak Amszterdam ilyen, London vagy Róma még durvább tud lenni - ja, és a csajok elképesztő ruházatokba öltöztetik a telefonjukat...

Pont úgy, mint saját magukat.

Amellett, hogy Kína a több száz millió nyomorgó országa, egyre nagyobb számban élnek arrafelé kőgazdag üzletemberek, vagy tehetősebb menedzserek, akiknek borzasztó ciki lenne már a kezükbe adni mindenféle vacak helyi mobilt, ezért az ottani szolgáltatók időnként megpróbálnak nyélbe ütni üzleteket a nagyobb nyugati gyártókkal.

Ilyen a RIM és a China Mobile között létrejött mostani biznisz, aminek keretén belül a kanadaiak egy saját BlackBerry Bold típust gyártanak a világ legnagyobb, több mint 900 millió (!!!) előfizetőjével rendelkező szolgáltatójának. A China Mobile számára készülő telefon annyira egyedi, hogy saját típusszámot is kap (9788), vagyis a RIM aligha gondolkodik kis volumenben az értékesítés kapcsán.

A készülék egyébként nagyjából a BlackBerry 9700 és a 9780-as típus közé helyezhető, bár a számoszása kissé megtévesztő, ugyanis fele annyi memóriája van, mint a 9780-nak, viszont gyárilag OS6 kerül rá. A típus egyébként a felsőkategóriás BlackBerryk közül egyedüliként kompatibilis a China Mobile TD-SCDMA hálózatával.

Most már csak az a kérdés, hogy vajon szoftveresen, illetve az infrastruktúrát tekintve milyen korlátozásra számíthatnak a szolgáltató BlackBerrys ügyfelei, annyit mindenesetre borítékolhatunk, hogy sem a Facebook, sem a Twitter-kliens nem lesz a gyári szoftverválaszték része.


Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!

Címkék: china mobile bold 9788

A Research in Motion megerősítette, hogy az ősszel ismét frissíti internetes ökoszisztémáját, a BlackBerry Internet Service szolgátlatást. A 4.1-es verziót elérő platform frissítése három lépcsőben, különböző régiókra lebontva zajlik majd - először az ázsiai térségben frissítik a szervereket szeptember 10-én, majd Európa következik szeptember 23-án, végül október 10-én az Atlanti-óceán nyugati partjára is megérkezik az upgrade.

A BIS-E 4.1-es frissítés több olyan újítást hoz, melyek megkönnyítik egyebek mellett a migrációt, valamint a nagyobb csatolmányokkal ellátott e-mailek kezelését. Így az OS7-es készülékek a frissítés után akár 11 megabájtos csatolmányok letöltésére és megnyitására is képesek lesznek, a SIM-kártya cseréje elméletileg semmilyen fennakadást nem okoz majd a rendszer működésében, valamint új account regisztrálásakor az e-mail postafiókban található utolsó 20 levelet utólag kikézbesíti a készülékre a rendszer, így nem a nulláról kell felvenni a fonalat.

Egyelőre egy árva szó nincs a BlackBerry ID szerves integrációjáról a login rendszerbe, holott az OS7-es készülékeknél a BlackBerry ID nélkül létrehozása vagy a meglévő felhasználói név és jelszó páros használata nélkül már nem is lehet használni a levelezőrendszert.

A folyamat kapcsán számítani lehet esetleges fennakadásokra, így az a BIS felhasználó, aki a 26-i hétvégén a levelek kézbesítésével bármiféle problémát tapasztal, tudja be a frissítésnek, és legyen türelemmel, legkésőbb egy-két nap után ilyenkor helyreáll a szolgáltatás.


Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!

Pörgős év végére számíthatunk a RIM részéről, ha igazak azok a pletykák, melyeket nemrég sikerült a BerryBlog kémcsapatának begyűjtenie bennfentes forrásokból. Azt eddig is csiripelték a verebek, hogy az első QNX-es BlackBerry - mely egyébként a sokat mondó Colt fedőnevet viseli -, még idén napvilágot láthat.

A hozzánk eljutott információk szerint az újdonságról már akár szeptember utolsó hetében (szeptember 26. környékén) leránthatja a leplet a gyártó, így heteken belül kiderülhet, igazak-e azok a pletykák, mely szerint az újdonság teljes érintőkijelzős mobil lesz, ennélfogva gyakorlatilag úgy fog kinézni, mint egy mini PlayBook.

A Colt kapcsán még annyit sejteni egyébként, hogy ebben a telefonban már kétmagos processzor lesz, és állítólag elsőként a BlackBerryk körében ez a modell már a BBM-videochatet is támogatni fogja. És persze lesz Android alkalmazás-támogatás. Egyébként a hírek szerint az eszközt a bennfentes mérnökök már javában tesztelik a különböző hálózatokon, mindez azonban egyelőre azt feltételezi, hogy a készüléket nem itthon, a Felxtronicsnál, vagy a Jabilnál gyártják majd, mivel hazai forrásainktól nem kaptunk olyan információt, hogy már elindult volna bármiféle próbagyártás - ami egy év végi rajtot feltételezve igencsak időszerű lenne.

Egyébként a szeptemberi bejelentésben már csak azért is van ráció, mivel október közepén kezdődik a RIM fejlesztői konferenciája az amerikai földrészen (DevCon Americas), a gyártó pedig addigra valószínűleg már bővebb konkrétumokkal szeretné ellátni a résztvevő fejlesztőket az új eszközöket, illetve platformot illetően.


Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!

Címkék: blackberry qnx
süti beállítások módosítása