Hiába a Bold 9900 sikere, amely a felhasználók, a sajtó és a BerryBlog mondása szerint is a legjobb BlackBerry, amely valaha napvilágot látott, mindez nem tudta tartósan izgalomban tartani a RIM lépéseit követő közönséget. Ahogyan telik az idő, miközben a RIM a háttérben igyekszik összekalapálni QNX-es telefonjait, egyre jobban elburjánzanak a pletykák a cég tervei körül, amelyek a cég hallgatása miatt egyre nagyobb zavarodottságot keltenek. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy a cég részvényárfolyama az elmúlt két napban össze-vissza rángatózott, ahogyan egymásnak ellentmondó vélemények kerültek a felszínre.
A tőzsdei epilepsziarohamot előbb a Scotia Capital váltotta ki azzal az elemzésével, hogy a BlackBerryk valójában sokkal jobban fogynak, mint ahogyan azt a cég saját adatai mutatták a legutóbbi negyedévben. A RIM ugyanis arról tud csak beszámolni, hogy ő mennyi készüléket adott át a telkóknak és kereskedelmi csatornáknak, nem pedig arról, hogy mennyit vásároltak meg a felhasználók. A kettő közötti különbséget, a pufferzónát a telkóknál és partnereknél lévő készletek fedik el. A Scotia szerint közel 14 millió BlackBerry fogyott valójában, nem alig több mint 10 millió, és valójában nagyon vékonyak a készletszintek BlackBerrykből, és a cég azt kockáztatja, hogy nem fog tudni elég BlackBerryt biztosítani az eladások fenntartásához, a harmadik és negyedik negyedéveket jellemző hajrákhoz. Az egyetlen kockázatot az iPhone 5-ben látja a cég.
A megfigyelőket meglepte az elemzés, hirtelen le is nyelték, megugrott a részvényárfolyam, amikor megjött a pofon, ezúttal a Collins Stewarttól: a PlayBook halott! A Collins Stewart nem kevesebbet állított, minthogy a RIM örökrebefejezte a tableteket, nem lesznek utódok, és leállították a gyártást, a meglévő készleteket kiárusítják. A RIM előbb nem kommentált, majd miután berogyott a részvényárfolyam, kénytelenek voltak előállni egy cáfolattal, amelynek a hitelessége nem hatotta meg a piacokat, a részvények most mélyebben állnak, mint ahonnan indultak két napja. A BerryBlog nem ismeri a valóságot, de nyugodtan állíthatjuk, hogy stratégiailag nem volna értelme a tabletek eldobásának, tekintve a QNX szuperior technikai és biztonsági képességeit, a RIM pozícióit a céges vevőknél és telkóknál, valamint a BES/BIS szolgáltatásokat.
Nem csoda hát, hogy a RIM körüli kavarodásban újabb fosdarabkák úsztak a felszínre, amelyek eredete ismeretlen, tehát még abban sem lehetünk biztosak, hogy a RIM klozetjából szippantotta ki a forgószél, vagy valaki más dobálózott messzebbről, esetleg semmi ilyesmi, csak félreértésról van szó, és valójában csokipudingot ettek csak a kantinban. Ismét előkerült ugyanis a QNX és a push email kapcsolatának kérdése, perszehogy negatív előjelű felkiáltó kérdőjellel, hiszen a bulvárlapokban se véletlenül a szakításos sztorik viszik a címlapokat, hogy aztán másnap meg lehessen írni a békülést. A News 4 BlackBerry bennfentesként pózolva a ventilátorba dobott néhány méretes kulát azzal, hogy a QNX esetleg nem is fogja tudni igazán szeretni a BIS-t, és hogy a QNX-es telefonok nem fognak tudni többet email terén, mint az iPhone és az Android. Igaz, hogy ennek valójában semmilyen szinten nincs semmilyen értelme, így, magyarázat nélkül, de nagyon drámaian hangzik.
Még szerencse, hogy a Bold 9900 valószínűleg a legpraktikusabb és az egyik legigényesebben megépített okostelefon a piacon, ha nem is a legbaszabb időelbaszó basz. Ennek megfelelően elég drága is, hogy gyűjteni kelljen rá, így nem igazán kell azon problémáznunk, hogy mi lesz jövőre.
Még meg sem jelent a hazai T-Mobile választékában, de már is borítékolható, hogy a lányok, különösen az ifjabb korosztály tagjainak szíve idén ősszel a rózsaszín Curve 3G után fog epekedni. A szolgáltató tegnap a Facebook-falán beharangozta a színes BlackBerryket, melyekről hétfőn mi is írtunk, a legtöbb lájkot pedig éppen ez a típus kapta - nyilván nem véletlenül.
Minden BerryBlog-olvasó srácnak felhívnánk tehát a figyelmét, hogy ha egy olyan ajándékot szeretne a barátnőjének vásárolni mondjuk születésnapjára, vagy karácsonyra, amitől a leányzó biztosan elolvad, jusson eszébe a pink Curve 3G!
Ugye lányok örülnétek neki, ha meglepnének titeket egy ilyen telefonnal?
A QNX-es rendszerek, így a PlayBookon futó BlackBerry Tablet OS, és a hamarosan debütáló, hozzá hasonló felépítésű okostelefonos platform közös jellemzője, hogy a rendszer rugalmassága lehetőséget ad az Android OS-re fejlesztett programok egy részének futtatására.
Ehhez egy speciális futtatókörnyezetet kell majd telepíteni a PlayBookra (az első QNX-es BlackBerryken ez már gyárilag rajta lesz), plusz elvileg a fejlesztőknek is minimális módosítást kell eszközölni a programon, de ezzel együtt sem fog minden appot támogatni az Android App Player.
A Thing.co.uk tegnap közzétett egy listát, melyen az szerepel, hogy várhatóan milyen alkalmazások esetében kell lemondani a portolásról. Így például az Android App Player nem támogatja értelemszerűen az androidos eszközökre fejlesztet élő háttérképeket, a SIP és a SIP VoIP alkalmazásokat, a widget-formájú programokat, az Android NDK-val (Native Development Kit) fejlesztett appokat, illetve az olyan, Google által fejlesztett érétknövelő alkalmazásokat, melyek a Google Mapsre vagy a Google Marketplace-re, illetve az Androdi cloudalapú üzenetküldő rendszerére építenek.
Az Android App Player a fenti limitációktól függetlenül hasznos és főleg egyedi kiegészítője lesz a QNX-es rendszereknek - a PlayBookra készült verzió még októberben megjelenhet, az okostelefonos testvér pedig a jövő év elején láthat napvilágot, az első új generációs BlackBerry megjelenésével.
Ha már úgyis tablet-napot tartunk, és a PlayBook bejelentésének egyéves születésnapját üljük, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ma újabb tabletet köszönthetünk: az Amazon webáruház-lánc ezekben a pillanatokban leplezi le Fire nevű androidos tabletjét, ami - akárcsak a PlayBook - 7 hüvelykes kijelzővel rendelkezik majd.
A két termék bár kvázi egy napon, egy év eltéréssel érkezik, és külsőre mintha egymás ikertestévrei lennének, az eltérő célszegmens és logisztikai, forgalmazói háttér miatt egészen más életutat járhat majd be. A Fire ugyanis nagyon hamar forgalomba kerülhet, az Amazonnak pedig minden eszköze megvan ahhoz, hogy sikeres terméket varázsoljon a tabletből.
Mondjuk tényleg könnyű dolga van az Amazonnak, hiszen nem kell a nulláról felépíteni a platformot, tulajdonképpen a termék is félig-meddig bevezetett, hiszen a Kindle-k már megágyaztak a sikernek, a Fire-t ezért bizonyára viszik majd, mint a cukrot.
Meg a 200 dolláros ára miatt.
A tablet persze egészen más célt szolgál, mint a PlayBook, más a felépítése is, a két termék árát ezért botorság lenne összehasonlítani, ettől függetlenül örömteli hír a Fire érkezése, hiszen ez a termék tényleg megrengetheti az iPad-hegemóniát. Lássuk be, a PlayBook nem erre hivatott, de nem is baj, az Amazon mindenki helyett elintézi a piszkos munkát.
A PlayBook bejelentésének egyéves premierjére különböző akciókkal készült immár több Észak-Amerikai áruházlánc és szaküzlet, több ilyen akciót mi is megírtunk, nem mintha ettől tömeges bevásárlóturizmus indulna meg mondjuk Kanada irányába, de azért jó tudni erről, hátha valamelyik leleményes olvasó hozzá tud jutni így olcsóbban a cucchoz.
A RIM vezetői a szeptember közepén tartott befektetői konferenciahívásán is említést tettek arról, hogy a PlayBook ára változni fog, vagy - mint utólag kiderült - legalábbis lesznek mindenféle akciók, melyek fellendíthetik a keresletet.
Ezen igazodjon ki valaki!
A cég egyik szóvivője a BGR tegnapelőtti cikkére reagálva ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni, hogy a PlayBook kiskereskedelmi ára egyelőre nem csökkent, amiket látunk, az elsősorban a forgalmazók egyéni döntései alapján hozott árkorrekciós döntések, esetleg érzéki csalódások.
A tablet gyártója emellett igyekezett leszögezni, hogy az akciók és az új, 2.0-s rendszerszoftver révén a cég PlayBookba vetett hite tovább erősödik, az eladások a következő hónapokban ennek köszönhetően nőnek majd. Mit mondjak, legyen igazuk. A RIM nyilatkozata egyébként láthatóan elsősorban a befektetőket igyekszik megnyugtatni, a termék leárazása ugyanis nyilvánvalóan a bevételek csökkenéséhez vezet, amit a tulajdonosok és befektetők most azért eléggé aktívan szeretnének elkerülni.
Árleszállítás tehát egyelőre hivatalosan nincs, mindenki csak saját felelősségére akciózzon!
Tegnap volt napra pontosan egy éve, hogy a BlackBerry DevCon rendezvényen Mike Lazaridis, a RIM társelnök-vezérigazgatója a színpadra lépett, majd egyszer csak előhúzta a zsebéből a PlayBookot, ezzel hivatalosan is új éra kezdődött a kanadai cég történelmében. A bemutatót komoly várakozásokkal teli időszak követte, és bár a piac már ekkor is telített volt, jó volt látni, hogy a RIM egy merőben új megoldással próbál magának teret nyerni.
Teltek-múltak tehát a hónapok, már-már úgy tűnt, a PlayBook nem jelenik meg időben, végül azonban csak pár hetet késett az eszköz az eredeti céldátumhoz képest (a RIM 2011. első negyedévére ígérte a megjelenést). Most talán nem túlzás azt kívánni, bár késett volna többet.
A PlayBook az eredeti várakozásokhoz képest ugyanis fájdalmas hiányosságokkal jelent meg április közepén, a QNX-alapú operációs rendszerből ráadásul máig hiányoznak olyan alapfunkciók, melyeket joggal dörgölt a RIM orra alá a média, illetve részben a saját felhasználói tábora is.
Emlékszem, amikor a RIM nagy embere bemutatta a RIM kis tabletjét, még izgatottan vártam a premiert, és reméltem, hogy a megjelenést követően hamarosan én is hozzájuthatok egy példányhoz. A lelkesedésem végül az idő előrehaladtával egyre csak lankadt, hozzáteszem, igazából soha nem tudtam mit kezdeni a tablet kategóriával, bár ez nyilván nem a RIM hiányossága.
A PlayBook eladási adatai jól tükrözik, hogy a RIM egy évvel a premier után sem tud (vagy nem akar) igazán mit kezdeni ezzel a termékkategóriával, a premieren érkező három modellen túl nincs hír új típusokról, nincs mobilnetre csatlakozó változat, nincs semmi újdonság.
Valamennyi optimizmusra legfeljebb az adhat okot, hogy a fejlesztők hamarosan elkészülnek a BlackBerry Tablet OS 2.0-s verziójával, amiben egy rakás hiányosságot pótolnak, de a hírek szerint még ezzel sem lesz teljes értékű BES/BIS támogatás az eszközben.
Az első PlayBook promóvideó egy évvel ezelőttről
A RIM részéről a tablettel kapcsolatos stratégia ugyanakkor nem feltétlenül rossz döntés, vagy kapkodás következménye: a cég gőzerővel dolgozik a QNX alapú BlackBerryken, melyekhez kitűnő fejlesztési alapot adhat a PlayBook, emellett nyilvánvaló, hogy most mindennél fontosabb az új BlackBerryk sikere, mondhatni a cég további sorsa múlik azon, milyen lesz az új termékvonal. Mindez azt jelenti, hogy a tabletek fejlesztésére jóval kevesebb erőforrás jut.
Remélem, egyszer azért sikerül majd a RIM-nek egy olyan terméket prezentálnia a PlayBook-portfólióban, mely beváltja az első modell bejelentésekor tett ígéreteket, Lazaridis és Balsillie pedig whisky-t kortyolgatva, elégedetten hátradőlve nézhetik az eladási adatokat, miközben mi legalább olyan elégedetten Angry Brids-ezünk a QNX-es tabletünkön.