A zord tél hamar elillant, máris itt volt a március, az év harmadik hónapja, mely szintén újabb BlackBerryvel kedveskedett a magyarországi rajongók számára. Ekkor került itthon piacra a szolgáltatóknál a méltán népszerű BlackBerry 9780, elsőként a T-Mobile-nál.

Márciusban is kiszivárgott egy BlackBerry megjelenési ütemterv, ez már ráadásul a GSM-régióra, azon belül is a T-Mobile-ra vonatkozott elsősorban. Itt a Dakotávak, vagyis a 9900-zal még május-júniusra kalkuláltak, az Apollo, azaz a 9360 pedig az eredeti tervek szerint valamikor július-augusztusban került volna a boltokba a magenta szolgáltatónál (Amerikában, tegyük gyorsan hozzá).

A március kétségtelenül egyik legnagyobb durranása volt a BlackBerryk őrző-védő alkalmazásának, a BlackBerry Protectnek a megjelenése. Erről az appról sokat írtunk már, nagy kedvelői is vagyunk, hiszen biztonságot és kényelmet nyújt a nehéz napokon, pont mint egy intim betét. Ha hozzátesszük, hogy a Protect használata ingyenes, tényleg a tavasz egyik legkellemesebb meglepetéseként említhetjük.

Szintén márciust írtunk, amikor a RIM bejelentette, hogy április 19-én kezdi meg a PlayBook forgalmazását Észak-Amerikában. Azt is elárulta a cég, hogy három változat kerül forgalomba eleinte a tabletből, vagyis lesz egy 16, egy 32 és egy 64 GB memóriával ellátott példány. Ez egyébként azóta sem változott, nem úgy, mint az árak.

Nem feledkeztünk ám meg róla, hogy márciusban jelent meg a BerryBlog eddigi legolvasottabb cikke, mely a BlackBerry 9780-as hasonlítja össze a BlackBerry 9800-zal. 

A hónap BB-celebje Mátrai Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hírközlésért felelős elnökhelyettese volt, ezzel is megmutatva, hogy a BlackBerry tökös srácok tökös telefonja.

Ennyi volt, mostantól értelmet nyert a PlayBook létezése, eljött a megvilágosodás és az igazság pillanata, valamint a RIM felemelkedésének ideje: a korábbi ígéretnek megfelelve megjelent az Angry Birds, illetve az Angry Birds RIO/Seasons a kanadai gyártó tabletjére is!

angry_birds.jpg

Aki tehát még nem unta meg a repkedő madarakat (ilyen ember tuti nincs), és PlayBookja van, az gyorsan töltse be az App Worldöt a tableten, majd miután lenyelte azt a békát, hogy a programok mindegyikéért cserébe 5 eurót kell fizetnie, bocsátkozzon önfeledt madárcsúzlizásba!

Címkék: angry playbook birds

A nyugati sajtó, vagy szakblogok számára talán kevéssé érdekes hír, nálunk azonban mindenképpen hírértéke van, hogy a RIM újabb disztribúciós szerződést kötött Kelet-Európában, egész pontosan a balkáni térség egyes országaiban. 

A megállapodás értelmében a Brightpoint nevű disztribútor szlovákiai leányvállalata látja el mostantól Albániát, Boszniát, Macedóniát és Szerbiát (a kereskedői szaknyelvben ezt BAMS-régiónak nevezik) BlackBerrykkel és tartozékokkal, vagyis ettől a cégtől fognak tudni vásárolni a helyi mobilszolgáltatók és kereskedők készülékeket. 

Remélhetőleg mindez azt fogja jelenteni, hogy a térségben élők számára a BlackBerryk elérhetőbbé válnak, ami a teljes régiónak, így tágabb értelemben véve Magyarországnak is hasznára válhat majd. Nálunk egyébként többnyire a szintén nemzetközi hálózatot képező 20:20 mobile látja el a disztribúciós feladatokat, a cég hazai leányával mindhárom mobilszolgáltató kapcsolatban áll.

Én nem tudom, a héten mi volt a RIM szoftveres fejlesztőivel, meg a külső alkalmazás-fejlesztőkkel. talán még egy utolsó, karácsonyi hajrába kezdtek, talán verziószámok alapján kapják az év végi bónuszukat, mindenesetre egy csomó natív BlackBerry app frissült most gyakorlatilag egyszerre. Vagy csak most volt a jóváhagyási időablak az App Worldben.

foursquare35.jpg

Itt van például a foursquare 3.5, amivel a fejlettebb GPS-logikának köszönhetően állítólag könnyebben megy a checkin - aki használja az appot, az mindenképpen töltse tehát le, mert pár másodperc késlekedés a tapasztalatok szerint a majorség elvesztésével járhat, ami egy megrögzött foursquare-használó napját nagyon keresztbe vághatja.

Szintén frissült, a 3.4-es verzióra az Evernote jegyzetkezelő rendszer BlackBerry-kliense, az alkalmazás új kiadása néhány ponton szebb és logikusabb elrendezésű lett, egyébként gyorsabban is működik, mint a korábbi változatok.

A héten jubileumot ünnepel az IM+ azonnali üzenetküldő alkalmazás, legalábbis a verziószámozást tekintve: a program 10-es verziója már a Beep nevű azonnali üzenetküldő szolgáltatással is kompatibilis, emellett újratervezték a program interfészét, és természetesen gyorsabb is lett az app, ahogy az illik egy ilyen frissítés után.

Rátérve a RIM saját fejlesztésű alkalmazásaira: frissült, igaz csak minimálisan a hivatalos Twitter-kliens, a 2.1.0.28-as verzió csak a Curve és Pearl tulajoknak hasznos, számukra tartalmaz ugyanis néhány hibajavítást ez a kiadás.

Hol is tartottunk? Á igen, a BlackBerry Bridge alkalmazásból is új változatot adott ki a RIM, hasonlóan a Twitterhez itt is csak minimális a verzióugrás, 1.0.7.4-ről 1.0.7.5-re léptünk előre, egy konkrét hiba javításával. Nevezetesen az új tablet hozzáadása gomb eddig nem mindenkinél működött, ha te is ezt tapasztaltad, akkor érdemes frissíteni.

Végül, de nem utolsósorban új verziója érkezett a PlayBookhoz fejlesztett Facebook-kliensnek, a 2.0-s kiadás után itt a 2.1-es build. Ezzel immár csoportok számára is lehet posztolni frissítéseket, illetve könnyebben lehet tallózni az ismerősök által feltöltött képek és videók közt. Hurrá!

Na, szóljatok, ha kihagytunk valamit!

És máris eljött az év második hónapja, a február, ami számunkra mindenképpen nevezetes hónap volt, hiszen akkor érkezett meg hozzánk a BlackBerry 9800-as, miután a T-Mobile végre-valahára elkezdte forgalmazni a készüléket. Készítettünk is róla egy unboxing videót.

Mint minden rendes februárban, úgy idén is Barcelonába látogatott a mobilos iparág sava-borsa, a Mobile World Congress nevű rendezvényen a katalán fővárosban a RIM elsősorban a megjelenés előtt álló tabletjének, a PlayBooknak próbált némi hírverést csapni azzal, hogy bejelentette, legalább négyféle kiszerelés jelenik meg a kütyüből, és nem, nem a memória méretét tekintve. Még jó, hogy nem tettünk téteket az LTE-s PlayBookra.

Bár januárra már ellőttük ezt a poént, de azért fontos megemlékezni róla, hogy február közepén hivatalosan is bejelentették, hogy elindult Magyarországon az App World, amit addigra uszkve két-három hete gond nélkül lehetett használni itthon.

Végül, de nem utolsósorban februárban szivárogtak ki az első élőképek a Dakotáról, vagyis az érintőkijelzős Boldról, a RIM jelenlegi csúcsmodelljéről.

A hónap BB-celebe pedig J.Lo volt, aki akkor még egy fehér 9700-assal a kezében mutatkozott, mostanra azonban már tudjuk, hogy cserélt, mégpedig egy fekete Bold 9900-ra. Cool!

A mobilos alkalmazás-piactereken tengernyi szemét appot találni, melyek jobb esetben nem csinálnak semmit, vagy nem jók semmire, rosszabb esetben ezt pénzért teszik. 

Az éppen a múlt héten frissült QuickPull szerencsére nem fizetős, ettől még sok haszna nincs, akárcsak a több olyan BlackBerry-appnak, mely arra használható, hogy a telefont újraindítsuk vele. Bár abban egyetértünk, hogy a BlackBerrykre - mint minden más okostelefonra, vagy éppen PC-kre - olykor ráfér az újraindítás, ezt sokkal elegánsabb módon, alkalmazás nélkül is meg lehet oldani.

Viszonylag kevesen tudják, de a BlackBerryket egy hármas billentyűkombináció együttes lenyomásával is újra lehet indítani, ráadásul a kombináció hasonló a PC-ken alkalmazott resethez: a bal oldali "alt", a jobb oldali "shift" és a "del" gombok együttes lenyomására a telefon rövid gondolkodást követően újraindul. Egyszerű, nem?

Szóval ha már úgyis létezik alkalmazásajánló rovat, akkor a BerryBlog alkalmazás-nemajánlójában ezúttal nem ajánljuk a reset-appokat. Tök feleslegesen foglalják azt a kevés helyet is a memóriában, higgyétek el.