A CrackBerry dizájnpáplyázatán aztán nem kispályás szereplők indulnak, nemrég közzétettek a srácok egy igencsak figyelemfelkeltő full touch BlackBerry-koncepciót, mist pedig egy másik pályázótól érkezett egy olyan PlayBook-koncepció, amit muszáj látnia mindenkinek.

Egy CrackBerry-user, ummie4 által készített "PlayBook 3.0" koncepicó érdekesen közelíti az interfész-kérdést: a tervezőprogramban megálmodott tablet ugyanis félbehajtható, és két kijelzője is van. Ez még önmagában nem lenne korszakalkotó újdonság, hiszen van már ilyen tablet, de ez a koncepció klaviatúrával és két trackpaddel is kalkukál, ezek leginkább a játékoknál jöhetnek jól - legalábbis így látja ummie4.

Akárhogy is, ez a látásmód itt is megér egy posztot. Kíváncsian várjuk a többi jelölt munkáit.

Via CrackBerry.

Régen volt már szó a BerryBlog édes testvéréről, a BlackBerry-kiegészítőkre szakosodott BerryBoltról, mely tavaly december 1-jén kezdte meg pályafutását, és azóta is töretlen lelkesedéssel szolgálja ki az elégedett vevőket. Most ismét új szolgáltatással bővítjük a repertoárt, indul a BerryBolt hírlevélszolgáltatása, mellyel bebiztosíthatod, hogy egyetlen fontos akcióról vagy egyéb, érdekes információról nem maradsz le!

bblogonagy.png

A nagyjából kétheti rendszerességgel érkező hírlevélbe a BerryBlog legfontosabb híreit, cikkeit is becsempésszük majd, esetleg némi extra információval megspékelve, szóval ha nem akarsz vásárolni, de szívesen olvasol új információkat a BlackBerrykről, akkor is érdemes lehet regisztrálnod. 

Ha ez nem lenne elég, minden regisztrált felhasználó 500 forint egyszeri kedvezményt kap a következő vásárlásából (ehhez a kódot az info@berrybolt.hu e-mail címen kérheted). Még nem regisztráltál? Mire vársz?

Látjátok, már megint az NFC-vel jövünk, mondtuk, hogy mostanában sokat fogtok hallani erről a rövidítésről, illetve technológiáról, mely az újabb BlackBerryknek, illetve azok közül néhánynak a része. A Near Field Communication, melyet mi szabad fordításban közelteres adatátivtelnek hívunk, sok érdekes dologra jó lesz a jövőben, mind közül a legizgalmasabb a mobilos fizetés, amikor a mobiltelefon helyettesíti a bankkártyát.

turkcell.jpg

Ezt a szolgáltatást vezette most be kereskedelmi forgalomba a RIM-mel karöltve Törökország legnagyobb mobilszolgáltatója, a Turkcell, mely a BlackBerry 9900 tulajoknak kérésre egy speciális SIM-kártyát biztosít - a telefonból, a SIM-ből és egy, a készüléken futó alkalmazásból álló rendszert minden MasterCard PayPass elfogadóhelyen lehet használni fizetésre bankkártya helyett (persze ehhez az kell, hogy a szolgáltatónál egy létező bankkártyát, illetve a mögötte álló bankszámlát hozzárendeljenek a biztonságos SIM-hez). 

A PayPass termináloknál - ilyenből egyébként körülbelül 60 ezer van Törökország-szerte - elég az olvasó közvetlen közelébe helyezni a telefont, máris lezajlik a tranzakció, mely nagyjából 4500 forintnyi török lírának megfelelő értékhatárig bezárólag nem PIN-, vagy aláírásköteles.

Az NFC-s BlackBerryk tehát már most megértek arra, hogy igazi mobil pénztárcaként használják őket, ehhez rendelkeznek a kártyatársaságok szükséges certifikációival is, és minden egyéb, szükséges biztonsági protokollal ahhoz, hogy kiváltsák a bankkártyákat az NFC-s termináloknál.

Várjuk az első hazai próbálkozást is. Vajon melyik szolgáltató ügyfelei számára válhat elérhetővé ahhoz hasonló rendszer, melyet most vezetett be a Turkcell? És szerintetek meddig kell még rá várni?

Pedig nem is volt tegnap piacnap, mindenesetre már megint áruba bocsátanák a RIM-et, legalábbis BGR egy elég érdekes forgatókönyvvel hozakodott elő "bennfentes forrásaira" hivatkozva: a blog szerint a kanadaiak bármit is mondanak, minden erejüket megfeszítve azon vannak, hogy a befektetőket kártalanítsák, és ebben a mindenben benne van többek közt az is, hogy egyes részlegeket, vagy akár a komplett céget eladnák, ha úgy adódik. És ha már lehet választani, a vevő elsődlegesen a Samsung legyen. Ijesztő, mi?

A vállalat vezetése állítólag nagyjából 12-15 milliárd dollárt kérne a teljes cégért, ami egyébként most tokkal-vonóval nagyjából 8,5 milliárdot ér - az alku többek közt éppen ezért, vagyis a magas árszint miatt nem köttetett meg eddig. a BGR szerint a Samsungnak leginkább a BBM megszerzése lenne a legnagyobb nyereség a dealben, ami nyilván orbitális baromság, legalábbis a RIM a vállalati szegmens révén sokkal többet hozhatna a konyhára a koreaiaknak, nem beszélve a manapság annyira felértékelődött szabadalmi portfólióról. 

A magam részéről nagyon remélem, hogy ez az egész ügy ahhoz hasonló végkifejlettel bír majd, mint a Vodafone-féle felvásárlási spekuláció, amiből persze nem lett semmi (valószínűleg soha nem is volt komolyan terítéken). A Samsung érdemeit nehéz elvitatni, a legnagyobb okostelefon-gyártóról beszélünk (hogy hogy jutott ide a cég, az más kérdés), mégsem hiszem, hogy a BlackBerryk számára a koreai-kanadai házasság kecsegtető végkifejlettel járna. 

De hajlamos vagyok inkább azt gondolni, hogy a BGR jól megetetett mindenkit, aminek a RIM végeredményben örülhet, hiszen a cég papírjainak árfolyama egy nap alatt több mint 8 százalékot emelkedett a New York-i értéktőzsdén.

Via BGR.

Update: A Samsung és a RIM közben egyaránt tagadta a hírt. Akkor ennyit erről, kellemes szerdát mindenkinek!

Figyelem, ez nem játék! Rövidesen NFC-tesztelésbe fogunk, méghozzá kissé házibarkács módon, egyelőre minden külső támogatás és segítség nélkül, ha már az újabb BlackBerryk úgyis azok közé a készülékek közé tartoznak, melyekben gyárilag megtalálható az NFC-modul.

9900_nfc_hatlap.jpg

Fogunk NFC chipeket programozni, kiolvasni, makrózni, két BlackBerryvel tagelni, hogy aztán a végén megállapíthassuk, hogy pontosan mire is jó ez az egész NFC a mai formájában - és persze mire lesz jó a jövőben. Az ötletet egyébként a CrackBerry tegnapi bejegyzése adta, amitől egyből késztetést éreztünk magunkban arra, hogy szanaszét tageljünk mindent a környezetünkben. 

Az ötletet tett követte, már úton is van egy tízdarabos NFC matricacsomag a tengerentúlról, remélhetőleg rövidesen megérkezik és be tudjuk a segítségükkel mutatni Nektek, mennyire egyszerű és kézenfekvő dolog ennek a misztikus, új technológiának a használata.

Ha van kedvetek, addig írjátok meg, ti mire használnátok az NFC-t, illetve egyáltalán használnátok-e, vagy szerintetek az egésszel tök fölösleges foglalkozni manapság.

És persze ha gondoljátok, nyugodtan próbáljátok ki otthon.

Címkék: tag blackberry nfc

Hallani mindenféle érdekességeket mostanában a felkapaszkodni szándékozó RIM idei terveiről, többek közt a CES kapcsán hangzottak el sokat mondó nyilatkozatok, vagy egy-egy kérdésre odavetett félmondatok, melyek mind azt sejtetik, hogy az idei év - a szupertelefon(ok) éve - szuperizgalmas lesz. Az általában jól értesült N4BB most névtelen forrásaira hivatkozva összeszedte, mire számíthat a nagyérdemű idén a kanadaiaktól - az alábbi listát persze nem árt ezúttal is erős fenntartásokkal kezelni.

Kezdjük a legnyilvánvalóbbal, ami tulajdonképpen nem is pletyka, és nem kell különösebben nagy jóstehetség ahhoz, hogy valaki kijelentse: februárban megjelenik a PlayBook új, 2.0-s operációs rendszere natív PIM-támogatással, meg kissé átszabott felülettel, új funkciókkal. A tablettörténelem alighanem eddigi legnagyobb, és legjelentősebb szoftverfrissítéséről beszélünk, kár, hogy mostanáig kellett rá várni. 

blackberry-crystal-ball.jpgKét hónappal később, áprilisban a RIM állítólag új, 7 hüvelykes képátlójú tablettel rukkol majd elő, ez lesz a 3G-s PlayBook, ami LTE-hálózatokkal nem, legfeljebb HSPA+ hálózatokkal lesz majd kompatibilis. Ezzel is régi adósságát törleszti a gyártó, tulajdonképpen eddig semmi korszakalkotót nem láttuk 2012-ben.

Szintén áprilisban érkezik a Mobile Fusion, ami már egy érdekesebb kezdeményezés, de legalábbis más mobilgyártó nem nagyon csinált eddig olyan adminisztrációs felületet, mellyel különböző gyártók más-más platformhoz tartozó okostelefonjai menedzselhetők távolról. 

A nyáron jön valami PlayBook Admin Service nevű holmi, amiről egyelőre semmi érdemlegeset nem tudni, de biztos jól el fognak vele játszani a vállalati rendszergazdák, mert hogy a nevéből eredően ez is valami céges menedzsment funkció lesz.

A nyár végén, illetve az ősz elején, várhatóan szeptemberben jön a - tádáám! - első BlackBerry 10-re épülő okostelefonja a RIM-nek, ami most már egyre biztosabb, hogy egy full touch megoldás lesz, miután a Milant állítólag már korábban kidobták, persze az is lehet, hogy csak újratervezik az egészet, mert a dizájnereknek már a tervezőasztalon görcsbe állt tőle a kezük.

Aztán állítólag idén még az utolsó hónapban beköszönt egy új PlayBook, 10 hüvelykes kijelzővel és LTE-modemmel, mely némi szoftveres tuninggal és kellően erős hardverrel talán felveheti majd a versenyt az iPaddel is, bár aligha ezt a feladatot szánja neki a RIM.

Végül idén jön két új Curve is, de ezek kifejezetten olcsó, belépőszintű készülékek lesznek, a fejlődő piacok számára - az egyik állítólag nem is tud majd 3G-s hálózatokhoz csatlakozni. 

Mindent összevetve az idei esztendő egyelőre inkább a PlayBookról szól, mint új BlackBerrykről, legalábbis ami az eddig nyilvánosságra került pletykákat illeti. Legalább két új tablet jelenhet meg idén, bár ez volt a terv 2011-re is az első PlayBook megjelenését követően, aztán valahogy mégsem lett belőle semmi. Persze most tényleg nagyjából mindenki az OS 10-en dolgozik, aki csak él és mozog, de ne feledjük, hogy ugyanaz a platform fogja meghajtani a PlayBookokat és a BlackBerryket, szóval aki a tabletet fejleszti, az egyszerre a telefonokat is fejleszti.

A következő nagy event, ahol bármilyen komoly bejelentés várható, idén májusban lesz, a BlackBerry World-ön talán már bemutatkozik az első OS 10-es BlackBerry is, de az is lehet, hogy erre időzíti a RIM az új, modemet is tartalmazó tablet megjelenését. 

Addig azért még fogunk beszélni a témáról...

Via N4BB.

süti beállítások módosítása