Ideje lassan hozzászokni, hogy a mobilszolgáltatók marketingtevékenysége sok esetben a mai napig képtelen túllépni a készülékakciók mindenáron történő nyomatásán. Mondjuk ez kicsit olyan tyúk-tojás esete, nyilván megvan ennek az oka, az egyszeri előfizető ebből ért: 0/1/10 forintért okostelefon, na annyuk, akkó irány a Telenor!

telenor_z10_smarttarifa.jpg

Mert most éppen a Telenor nyomja (megint) a 0 forintos akciót, és lám-lám a Z10-et is meg lehet venni ennyiért a szolgáltatónál. Jól hangzik? Perszehogy! De azért ne örülj annyira, még véletlenül sem kapod meg a telefont ingyen, hiszen ahhoz, hogy ennyiért hazavidd a készüléket, egy havi (figyelem, havi!) 30 ezer forintba kerülő tarifára kell leszerződnöd két évig. Vagyis két év alatt uszkve 720 ezer forintot fogsz majd leszurkolni a Telenornak a telefonért meg a szolgáltatásért együtt.

De azért ne legyünk igazságtalanok, ezért cserébe kapsz havi 1400 lebeszélhető percet (most azt az egyszerűség kedvéért inkább ne firtassuk, hogy ennek csak egy részét használhatod arra, hogy a T-Mobile-os vagy vodás ismerőseiddel beszélj) és 8 GB adatforgalmat. Vagyis két év alatt összesen több mint 23 napot telefonálhatsz és van 192 GB adatforgalmi kereted is -- ha éppen erre van szükséged, lelked rajta, még akár jól is járhatsz az ajánlattal, de azért azt tanácsolom, inkább ne számolj utána, hogy a végén mennyibe fog kerülni ez az egész okostelefonosdi.

Azért annyit még így kiszámoltam itt nagy sebtiben búcsúzóul, hogy 720 ezer forintért majdnem öt Z10-et tudsz venni magadnak a Telenornál kártyás csomagban, vagyis elláthatod az egész családot, már ha történetesen amúgy is telenoros mindenki. Ráadásul egymással még akár ingyen is tudtok beszélni, hiszen ott a számlás szolgáltatásokhoz kínált Családi Csomag. Már csak valahogy számlássá kell konvertálni a pre-paid kártyákat.

Rohadjak meg, ha tudom ezt követni, sokkal egyszerűbb, hogy nulla forinté' van minden mobil, nem?

A BlackBerry láthatóan komolyan gondolja, hogy feltámasztja a BlackBerry Messengert, sőt olyan vérfrissítést visz bele, melyet egyik okostelefon-gyártó sem tudott eddig belegyömöszölni a gyári chatprogramjába. Tudom, hogy a BBM itthon nem annyira népszerű, de ha valami, akkor a BBM csatornák azzá teheti.

bbmchannels.png

A BlackBerry Live-on bemutatkozó BBM csatornák funkció lényegében egy közösségi tér a BlackBerry Messengeren belül, melyre ugyanúgy tud posztolni egy oldal üzemeltetője, mint a Facebookra vagy a Twitterre -- a posztokhoz pedig lehet hozzászólni, sőt lájkolni is.

A mostani poszt apropóját pedig az adja, hogy a BlackBerry egy webes menedzsmentfelületet is kereált a BBM csatornáknak, vagyis mostantól nem kötelező a telefonon bepötyögni a posztokat, lehet PC-ről, webböngészőből is feltölteni mindenféle tartalmat, meg a csatorna különböző paramétereit állítgatni. Gyorsan hozzáteszem, hogy ez csak az oldalak menedzselésére jó, a közösségi aktivitáshoz, vagyis más oldalak tartalmának lájkolásához vagy kommenteléséhez továbbra is kötelező a telefon.

Ettől függetlenül a BBM csatornák egyre ígéretesebb funkciónak tűnik, különösen annak fényében, hogy a BBM rövidesen nem csak BlackBerryre, hanem Androidra és iOS-re is elérhető lesz. Már csak egy kis idő, és remélhetőleg az alkalmazás kilép a bétafázisból, és mindenki élvezheti ennek a remek funkciónak a képességeit.

Ha eljön az idő, ne feledjétek, a BerryBlogot BBM csatornáját megtaláljátok a következő PIN alatt:

C000190A7

Várunk!

Május negyedikén vettem át a Q10-et a brit Carphone Warehouse brixtoni boltjában, miután április elején előrendeltem abban bízva, hogy még áprilisban megérkezik a telefon. Meg is érkezett, csak a kezdő szállítmányt nem az előrendelőknek, hanem a felhajtás kedvéért az Oxford Streeten, a Selfridgesnek adták – én meg nézhettem a hírekben szétvisznek kétezer Q10-et, az enyémről pedig semmi hír. Teljes tudatában vagyok annak, hogy ez mennyire first world problem, ugyanakkor nekem nem volt telefonom már, és utazás előtt álltam. Megérte egyáltalán heteket várni és jól megszívatni magam?

Hatékonyság, hatékonyság, hatékonyság

Meg. A Q10-et nekem találták ki. Az okostelefon-felhasználónak két archetípusa van. Az egyik, akinek az okostelefon az időtöltés egy formája, videót néz, játszik, olvas, appokat próbál ki gyarkan. A másik, aki az okostelefonnal valamit hatékonyabban akar elvégezni, mint előtte, vagyis időt takarít meg akkor is, ha állandóan a telefonon lóg. Természetesen a két alaptípusnak van közös metszete és mindenkiben megtalálható mindkettő.

q10_press2.jpg

A Q10 azoknak készült, akik határozottan a második csoportba tartoznak, mint például én – soha egyetlen játékot sem töltöttem le telefonra, úgy általában kevés appot használok. A kritikus funkció számomra a kommunikáció, bármilyen formában: email, chat, sms, Skype, Foursquare, Facebook vagy ne adj isten ’rendes’ telefon, szerencsére egyre ritkábban. Másodsorban szerveznem kell magamat, például naptárral, jegyzetekkel. Harmadsorban sokszor gyorsan információt kell szereznem ha az utcán, utazás közben eszembe jut valami, vagy át akarok nézni egy prezentációt.

Erre való a Q10. A Q10 egy command and control center. Az életed parancsnoki központja: rajta keresztül tartod a kapcsolatot a külvilággal, összesíted a beérkező információkat, és reagálsz rájuk. És ha néha meg kell nézni vagy hallgatni valami vicceset Youtube-on, azt is lehet, de közben nem kell minden mást felfüggeszteni, ahogyan más platformokon kényszerülünk.

A folytatáshoz kattints a jobb oldali nyílra!

A headsetek a drágább mobiltelefonok elengedhetetlen tartozékai, melyek az utóbbi időben nem kizárólag, illetve nem elsősorban azért kerülnek be egy készülék dobozába, hogy a vevő a telefonfunkciót használja velük -- bár kétségtelenül erre is jók. Az újabb headsetek elsődleges funkciója ma már inkább a zenehallgatás, ezt egyre több gyártó ismeri fel, és kínál készülékeihez prémium minőséget kínáló fülest. A BlackBerry friss-ropogós új generációs Premium Stereo Headsetje a múlt hét végén került be a BerryBolt kínálatába, gondoltam gyorsan ki is próbálok egyet.

headset1.JPG

Kezdjük mindjárt a csomagolással: az új headset doboza az újabb BlackBerry-tartozékoknak megfelelően kifejezetten esztétikus, egyben puritán, ráadásul erre a dobozra már a termék neve sem került rá, mondván csak tudja már a vevő ránézésre, hogy mit tart a kezében.

Pedig az új generációs Premium Stereo Headset egyáltalán nem szokványos formájú füldugasz, sem magát a fülbe gyömöszölhető részt, sem a kábelt tekintve. Utóbbi például teljesen lapos, úgy néz ki, mintha egy hosszú vékonymetélt tészta lenne. Ez egyébként praktikus okokból van így, hiszen a headset kábele így nem tud összegubancolódni, vagy nem kerül rá olyan könnyen csomó, plusz nehezebben is szakad el.

headset3.JPG

A füldugasz rész is elég furcsa első ránézésre: az új generációs Premium Headset nem az a bizonyos agybadugós fajta, vagyis nem kell a hallójáratba dugni, hanem a fülkagyló hallójárat-bejárati részébe illeszkedik. De azért van benne egy kis csavar: a kerek hangszóró egy gumi burkolatot kapott, ami a hallójárat oldalán egy tölcsérszerű képződményben végződik, a vele ellentétes oldalon pedig egy furcsa fülecske található.

Ez nem akasztóként szolgál, sokkal inkább arra, hogy az egész fülest megtámassza a fülkagyló belső peremén, ami gyakorlatilag bombabiztos illeszkedést nyújt, a headset még mozgás közben sem mozdul el a helyéről. A BlackBerry két méretben is mellékeli ezt az adaptert a headsethez, illetve van a csomagban egy olyan gumi burkolat is, amin nincs rajta ez a fül, ha valaki esetleg kényelmetlennek találná ezt a megoldást.

A headseten szokás szerint felvevőgomb és mikrofon is található, a csatlakozóvég pedig egyenes, ezzel jól passzol azokhoz a modellekhez, melyeknek a tetején található a jack csatlakozó (a Z10 és a Q10 ilyen például).

headset2.JPG

Az új generációs Premium Headset hangminőségéről számszerűsített adatok nem állnak rendelkezésre, de tulajdonképpen mindegy is papíron mit tud a füles, hiszen úgyis kiderül azonnal, hogyan szól a cucc, ha a fülünkbe dugjuk. Én a gyárilag installált, közepes méretű gumiborítással próbáltam ki a headsetet egy Z10-zel, ami ugye nem tud gyárilag hangszínszabályzást, szóval amennyire lehet tiszta hang jött ki a fülesből.

A headset hangminőségét tekintve alapvetően hozza az elvártat, a hangzásvilág alapján felveszi a versenyt a kategória többi tagjával (ne feledjük, egy 4-5 ezer forintos fülesről beszélünk!), sőt egy-két nevesebb gyártó nem is annyira olcsó modelljével. Bevallom nem vagyok egy vájt fülű zenehallgató, ráadásul elsősorban rockzenét hallgatok, de az általam hallgatott zenékkel megfelelő teljesítményt produkált a füles. A mélyek a lehetőségekhez képest rendben vannak, a közép, illetve a vokál viszont kissé lapos, míg magasban ismét magára talál a headset. Összességében nem dobom azért el tőle az agyam (ezen az árszinten meglepő is lenne), de ennyi pénzért cserébe ez a cucc szerintem rendben van.

Mondhatni a legnagyobb hiányossága, hogy a headset füldugasz részén nincs BlackBerry-logó. Meg persze, hogy továbbra sem szólalnak meg az értesítések (csengőhang, SMS-hang stb) a fülesben, de ez nem a headset hibája.

A második generációs BlackBerry Premium Headset megvásárolható a BerryBoltban, fekete és fehér színben.

süti beállítások módosítása