Közeledik az ünnepi szezon, ezt nem csak a bevásárlóközpontokban, tereken található üzletek, hanem az okostelefonos alkalmazásboltok is igyekeznek kihasználni. Nincs ezzel semmi gond, ki ne szeretne kedvezményesen vásárolni, vagy akár ingyen hozzájutni mindenféle jóhoz? A BlackBerry az utóbbi utat választotta a december 1-től 25-ig tartó promóciójában.

25daysgift.jpg

A vasárnap kezdődő akció keretében minden nap felkerül egy ingyenes alkalmazás vagy tartalom a BlackBerry World erre a célra elkülönített szegletébe. A választék régiótól függően változik, vagyis simán lehet, hogy nálunk például más alkalmazás érhető el ugyanazon a napon, mint mondjuk Kanadában vagy Németországban. A lényeg, hogy napi egy app lesz ingyen 25 napon keresztül, ami elég naggyá teszi az esélyt rá, hogy mindenki talál legalább néhány olyant közülük, mely a fogára való.

Fontos, hogy az akcióban csak BB10-es appok vesznek részt, illetve BB10-es telefonokról, tehát a Z10-ről, a Z30-ről, a Q10-ről és a Q5-ről (no meg a Porsche Design újonnan megjelent luxuskészülékéről) lehet majd elérni a BlackBerry World promócióját.

Természetesen mi is szemlézzük majd a választékot, ha valami igazán frankó tartalmat látunk, mindenképpen jelezzük.

Köszi mindenkinek, aki beküldte! 

Aki szereti mindig a legfrissebb készülékszoftvert telepíteni a BB10-e BlackBerryjére, és a Telekom a szolgáltatója, annak jó hír, hogy a cég ezen a héten egy rakás készülékszoftvert jóváhagyott, illetve kiküldött az előfizetői készülékekre. Az elérhető frissítésekről ilyenkor értesítést szoktak kapni a felhasználók, de ha megnézitek a telefon menüjében a frissítés menüpontot, soron kívül is ellenőrizhetitek, hogy rendelkezésre áll-e új szoftver.

1020429.png

Így a múlt hét végén, illetve ezen a héten elérhetővé vált a Z30-hoz (ami még nem is kapható a Telekomnál) és a Q10-hez a 10.2.0.429-es verziószámot viselő szoftverkiadás, ami a 10.2.0.1803-as számozásnak felel meg OS verzió tekintetében. Az előző kiadáshoz képest töredék méretű, mindössze 30 MB-nyi letöltés csupán apróbb hibajavításokat hoz, nagy csodát senki ne reméljen tőle, a soron következő nagy frissítésre, a 10.2.1-es verzióra vélhetően még a jövő évig várni kell.

Jó hír, hogy a hányattatott sorsú Z10-esek is kapnak frissítést végre, legalábbis a forrásaink szerint újraindul a 10.2-es frissítés a szolgáltatónál kapható STL100-1 -es típusokra. Ez egyébként azért faramuci helyzet kissé, mert jó pár héttel ezelőtt egyszer már elérhetővé vált az új szoftver a telefonhoz, de a szolgáltató később visszavonta a frissítést -- hogy pontosan miért, azt nem tudni. 

Voltak idők, amikor azt gondoltam, hogy a BlackBerry Messenger androidos és iOS-es verziója sosem készül el, vagyis a BBM soha nem lesz igazi multiplatformos chatalkalmazás. Végül aztán nem lett igaza a szkeptikusoknak, a BlackBerry összeszedte magát és némi technikai kilengés után október második felére csak meglett a működő verzió a két említett platformra. Utólag bebizonyosodott, hogy a BlackBerry egyik legjobb húzása volt ez, nem véletlen, hogy a BBM sokáig a letöltési listák élén tanyázott számos országban.

A kanadai cég most egy újabb lépéssel kíván nagyot lökni a BBM szekerén, a BlackBerry ugyanis konkrétan elérte, hogy több millió androidos okostelefonon gyárilag ott legyen a saját fejlesztésű chatalkalmazása, ezzel a felhasználók anélkül vehetik használatba a BlackBerry Messengert, hogy azt a Google Play Store-ból le kéne tölteniük. 

heins_bbm.jpg

Mielőtt még valaki világmárkákra gondolna (bár ami azt illeti, a BBM afrikai rajtjában tevékenyen közreműködött a Samsung), szó sincs nagy nevekről, vagy netán hallott már valaki a Micromaxról, Brightstarról, netán az EVERCROSS-ról (igen, csupa nagybetűvel)? Nem? Nem csodálom, lévén jellemzően kisebb, elsősorban az ázsiai piacokra termelő gyártókról van szó, ám ez nem jelenti azt, hogy a készülékeik ne jutnának el hatalmas tömegekhez, például Indonéziában, ahol a BBM-nek, és a BlackBerrynek továbbra is nagyon komoly kultusza van.

Márpedig sok kicsi sokra megy alapon ez is hozzájárul a BBM felhasználói bázisának növeléséhez, és akkor még nem beszéltünk arról a tényről, hogy a program iOS-en még népszerűbb is, mint Androidon. Hogy most hol tarthat egyébként a számláló, azt nem tudni, talán a BlackBerry majd decemberben, a soron következő üzleti jelentés közzététele során elárulja a merre hány métert

Aztán majd később talán az is kiderül, hogy mindezt hogyan akarják pénzzé tenni Kanadában.

Chatprogramokból és mindenféle közösségi hálózati platformokból manapság kis túlzással Dunát lehet rekeszteni, de olyant nem nagyon látott még a világ, hogy egy csevegőalkalmazás sikerrel ötvözte volna azokat a jellegzetességeket, melyeket az oly népszerű közösségi alkalmazások képviselnek. Márpedig a BlackBerry Messengerrel most éppen ez történt, elérhető ugyanis a BBM Channels, vagyis szabad fordításban a "csatornák", mely lehetőséget ad mindenkinek arra, hogy a saját kis közösségi terét felépítse, illetve aktívan kommunikáljon.

bbm_channel.png

A BBM Channels fejlesztése nem ma kezdődött, a BlackBerry idestova több mint fél éve teszteli a projektet, mely tényleg olyan, mintha egy új Facebook lenne, csak míg a Facebookot (legalábbis eleinte) jellemzően PC-n használták, addig a BBM már kifejezetten mobil eszközökre fejlesztett alkalmazás. Olyannyira, hogy számítógépes böngészőben egyáltalán nem is használható.

A rendszer lényegében ugyanúgy épül fel, mint a Facebookon az oldalak, vagyis bárki (beleértve cégeket, szervezeteket) létrehozhat magának saját oldalt, amire tud tartalmat feltölteni -- ezek lehetnek rövid posztok, fotók vagy éppen videók. A Facebookkal ellentétben itt nincs hírfolyam, vagy feed, az oldalakra rá kell keresni, fel kell iratkozni rájuk, és a rendszer szépen küldi az értesítést, ha egyik-másikra új tartalom került fel. 

A tartalmakhoz lehet természetesen kommentelni, elmaradhatatlan a lájkolás, lehet privát beszélgetéseket kezdeményezni és így tovább, nyilván a fejlesztők tarsolyában van még néhány ötlet. 

A BBM Channel frissítést a BBM legújabb verziójának letöltésével szerezheted be, és ha már letöltötted, miért ne csatlakoznál a BerryBlog csatornájához? Keress minket a C000190A7 PIN-en, vagy egyszerűen csak keress rá a BerryBlogra, és csatlakozz a legújabb magyar BlackBerry-közösséghez!

John Chen, a BlackBerry átmeneti fővezíre a jelek szerint komolyan veszi a feladatát, illetve a cég felrázását, ugye emlékezetes, hogy megjelenésekor mindjárt lapátra került Thorsten Heins korábbi elnök-vezérigazgató, most pedig újabb fejek hullanak porba a kanadai gyártónál.

tear_boulben.jpgBalra Tear, jobbra Boulben

Ahogy ilyenkor az lenni szokott, elsőként Heins korábbi emberei kerültek lapátra (méghozzá azonnali hatállyal), konkrétan Frank Boulben marketingigazgató és Kristian Tear operatív igazgató -- ők ketten alig egy éve kerültek a gyártóhoz, és sokan állítják, hogy a BlackBerry mostani helyzete nagyrészt előbbi úriembernek köszönhető, aki elképesztő magabiztossággal vetette bele magát a marketingfeladatokba. Végül sok emlékezetes kampány vagy reklám nem kötődött a nevéhez, talán egyedül a Formula 1-es szponzorizáció sült el jól, mivel sikerült egy jó, nagyon sikeres csapatot megtámogatni.

Boulben és Tear mellett mennie kell még a pénzügyi vezérnek, Brian Bidulkának is, aki az év végéig még azért ott maradhat a cégnél tanácsadói pozícióba, de aztán fel is út, le is út. Bidulka egyébként már öt éve tapossa a waterloo-i malmot, szóval nem éppen ma jött le a falvédőről, de hát Heins is elég régóta a BlackBerrynél volt.

Hogy a nyitott pozícióba kerülő emberek mennyivel lesznek jobbak az elődöknél, arról egyelőre elképzelésem sincs, remélhetőleg Chen jobban választja majd meg közvetlen beosztottjait, mint Heins tette. 

Manapság kevés céges meetinget vagy eseményt lehet lenyomni prezentáció nélkül, amolyan kötelező tartozék a bemutató, melynek máig egyik központi eszközének a Microsoft-féle PowerPoint tekinthető. Tény, hogy a PowerPointtal szinte mindenféle prezentációs cél megvalósítható, de azért van még mit keresni másoknak ezen a területen, gondoljunk csak a méltán népszerű prezi.com-ra, mely a prezentációkészítés nemcsak látványos, hanem kényelmes módját is kínálja. És persze miért ne lehetne mobilról prezentálni?

A legdurvább meetingeken is az egyszerű üzenetek ütnek a leginkább, a résztvevők kifejezetten hálásak, ha érthetően és világosan foglalja valaki össze a lényeget egy bemutatóban, mindenféle extra körítés nélkül. Erre a célra kitűnő eszköz a BlackBerry új prezentációkészítő-vetítő alkalmazása, a BlackBerry Express, ami annak ellenére, hogy a béta jelzőt viseli, kiforrott, hibátlan alkalmazásnak tekinthető.

A BlackBerry Express által készített prezentációkat tényleg az egyszerűség jellemzi, ettől függetlenül a prezentációk több látványos elemmel (átúsztatások, mozgó háttér stb.) bővíthetők. A koncentráltságra jellemző, hogy egy szövegdobozba nem lehet 140 karakternél hosszabb szöveget írni (csakúgy, mint a Twitteren), a fotókhoz sem lehet hosszú szöveget írni stb.

A prezentáció elemeit pofonegyszerű ide-oda rakosgatni, átrendezni, új elemeket belevinni, mégegyszer mondom, mindezt simán mobilon meg lehet csinálni, nem kell a PC-t vagy a PowerPointot előszedni.

A BlackBerry saját prezentációkészítő alkalmazása ingyenesen letölthető BlackBerry 10 operációs rendszert futtató készülékekhez az alábbi linkről:

BlackBerry Express