A BlackBerry a telefonjai mellé rendszerint mindenféle gyári tartozékokat is kínál az idők kezdete óta - jellemzően a különböző bőrtokok a legkelendőbbek a készülékekhez, de újabban megjelentek a flip tokok is a kínálatban. A BlackBerry soron következő, klasszikus irányzatot követő készülékéhez, a Classichoz is jönnek majd ilyen gyári tartozékok, ezekről szereztünk meg egy teljes listát. Íme:

classic_acc.jpg

A terméklista alapján a Classichoz is elérhető lesz a klasszikus (!) sima bőrtok, méghozzá két színben, fehérben és feketében is, illetve kapható lesz a telefonhoz övcsipeszes bőrtok is. A típushoz emellett háromféle szlikontokból választhattok majd, a fekete mellett áttetsző és áttetsző kék változat lesz majd elérhető a gyári kínálatban. Akik a gyári kijelzővédő fóliára esküsznek, azok pedig beszerezhetnek majd gyári fóliát is a Classichoz.

classic_inhand_1.jpg

Gyári flip tok tehát nem lesz, illetve értelemszerűen tartalék akkumulátor sem, hiszen a Classicnál csak a szervizben lehet kicserélni az akksit - de azért a jó öreg univerzális külső akkumulátortöltőt lehet majd használni ehhez a típushoz is, mint ahogy az összes többi univerzális tartozékot (WS-430 headset, szivargyújtó-töltő stb.) Az új Classic tartozékok megjelenése novemberre várható, vagyis van rá némi remény, hogy a telefon is megjelenik majd ugyanebben a hónapban.

A tartozékokat a megjelenés után természetesen megtaláljátok majd a BerryBoltban is, amely jelenleg is a gyári BlackBerry-termékek legbővebb katalógusát nyújtja.

Címkék: tartozék classic

De most komolyan, kit kell megdugni azért, hogy végre-valahára az LTE-képes BB10-es BlackBerryk is tudjanak csatlakozni a Telekom 4G-s hálózatára? Hogy végre sikerüljön megugrani azt a lécet, amit mára a világon gyakorlatilag mindegyik mobilszolgáltató megugrott? Miért pont az a cég nem képes ezt nyélbe ütni, amelyik úton-útfélen a nagyszerű 4G-s hálózatot hirdeti?

First world problem? Nem, ez már annál több egy kicsit, lássuk csak, miért. Egyrészt a Telekom, meg a másik két mobilszolgáltató éppen szeptember végén jutott hozzá egy rakat olyan frekvenciához, amit a 4G-s szolgáltatás bővítésére tud majd használni. Vagyis a 4G gyorsabb lesz, és nagyobb lesz a hálózat lefedettsége is, azaz több előfizető fogja tudni használni - olyan helyen is, ahol 3G soha nem volt és nem is lesz elérhető. Kivéve persze azokat az előfizetőket, akik 4G-képes BlackBerrykkel rendelkeznek, ők ugyanis ha a platform összes szolgáltatását (pl. BBM) ki akarják használni, kénytelenek 3G-n maradni - legalábbis most.

telekom_passport.jpg

Aztán itt vannak az új, 4G-képes csúcsmobilok, mint például a Passport. A Passportban egy nyolcsávos LTE-rádió van, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a létező összes 4G-s hálózatra fel tud vele csatlakozni a tulajdonos, már ha a hálózat felengedi. Ahhoz pedig senkinek ne férjen kétsége, hogy ezt a rádiót minden vásárlóval kifizettetik, függetlenül attól, hogy használja-e a telefon 4G-s képességét, vagy sem. Továbbmegyek, a 4G ma már nem is csak a csúcsmobilok kiváltsága, már a középkategóriában is kezd általánosan elterjedni ez a képesség.

A fentiek fényében azt hiszem most már több mint egy év ígérgetését követően igazán időszerű, hogy történjen valamiféle előrelépés ebben az egész 4G-ügyben. Bizonyára sok az elfoglalt ember manapság a Telekomnál meg a BlackBerrynél, mindkét cégnél voltak és vannak átszervezések, sok a meló meg miazmás, de most már komolyan bemegyek társadalmi munkában segíteni, ha csak ezen múlik.

De ha semmi más nem működik, minden lehetőséget meg fogok ragadni a magam részéről, hogy az ügy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon és a Telekom felsővezetéséhez is eljusson, hogy több tízezer prémium ügyfél kénytelen nélkülözni azt a technológiát, ami 2014/15-ben már a legcsiccsóbb andridos mobilon is ott lesz. 4G-t akarok a telekomos BlackBerrymre! Tegnapra!

A BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3-as verziójának megjelenése, illetve a Passport piacra kerülése úgy tűnik, komoly alkalmazásfrissítési hullámot indított el a kanadai gyártó saját fejlesztésű appjainál (is), amellett persze, hogy javában zajlik közben a színfalak mögött a rendszer további fejlesztése.

facebook_passport.jpg

Az elmúlt pár napban legalább négy gyári app frissült, emellett egy rakás népszerű, külső fejlesztőtől származó alkalmazásból is érkezett új kiadás. A BlackBerry például tegnap adta ki a Facebook app új verzióját, melynek egyik legfontosabb továbbfejlesztése, hogy az alkalmazás végre-valahára támogatja az Active Frame-es megjelenítést. Érdekesség, hogy más-más verzió érkezett a Passportra és a többi BB10-es készülékre, nem kizárt, hogy a jövőben több alkalmazás is hasonló sorsra jut majd. A Facebook app további újdonságairól egyébként nem szól a fáma, gyaníthatóan elsősorban a korábban felfedezett hibákat javította a BlackBerry - és azért ezekből volt jó néhány.

Szintén frissült a BlackBerry gyári időjárás-alkalmazása, az iránytű, valamint a számológép app is, utóbbi mintha teljesen új dizájnt kapott volna, de ezt majd megerősíti az, aki többet használja napi szinten ezt az egyébként rendkívül kézenfekvő és hasznos alkalmazást. A BlackBerry Weather is elsősorban a felhasználói felületet érintő frissítéseken esett át, így most már a Passporton is jól mutat végre az időjárás-jelentés, és nem csak azért, mert azt jósolja a program, hogy a hétvégén jó idő lesz.

A népszerűbb alkalmazások közül a héten frissült még többek közt a Twittly, az InstaVenue, a Profile Changer Pro és a Hub++, melyek közül szinte mindegyik kötelező darab.

A frissítéseket keresd a BlackBerry World piactéren!

Voltak idők, amikor az volt a közmegegyezés, hogy a fehér színű telefon túl nőies, az igazi férfi pedig csak fekete színű kütyükkel feszíthet. Aztán ez a szemlélet az idők során szépen lassan megváltozott,  szín pedig a mobiloknál is éppúgy az önkifejezés része lett, mint az autóknál vagy az öltözködésben - ez a trend pedig szépen lassan átgyűrűzött a BlackBerrykre is. Sőt, még a Passportra is.

A BlackBerry legnagyobb, legformabontóbb telefonjának is létezik, vagyis létezni fog fehér színű változata, ezt már a hivatalos bejelentés előtt is elkotyogta a gyártó, de a torontói/londoni/dubaji launch során valahogy nem kerültek elő ezek a példányok, vagy ha elő is kerültek, biztosan nem kaptak túl nagy publicitást. Most viszont itt van egy, a fehér Passportról készült videó, amiből láthatjátok, hogy a BlackBerry nem kamuzott, tényleg lesz fehér változat a BlackBestiából.

Mondjuk ezen a videón a telefon éppen minden, csak nem fehér, a kamera rossz fehéregyensúlya miatt hol narancssárga, hol halványkék (ezzel egyben mintegy alátámasztva, hogy a fehér szín egyes szakágak szerint nem is létezik), de azért minden látszik rajta, ami fontos - például hogy a hátlap ugyanolyan mintázatú, mint a fekete változaté, vagyis selymes tapintású, de remélhetőleg azért kevéssé koszolódó felületről van szó.

A fehér színű Passport mellett egyes, kósza pletykák szerint lesz egy harmadik változat is, de a feketén kívül egyelőre még semmilyen más szín nem kapható. A fehér változat amúgy elsőként az közel-keleti régióban jelenhet meg, ahol a fehér holmik ha lehet még elegánsabbnak számítanak, mint a feketék...

Pláne ha egy kis arany is a képbe kerül.

Via N4BB. 

Címkék: fehér passport

Tom szerint ez egy rendkívül szórakoztató történet, kicsit kifejtem.

John Chen egyik első lépése, miután tavaly novemberben átvette a BlackBerry vezetését, az volt, hogy a telefongyártás, készletkezelés és logisztika teljes egészét kiszervezte a Foxconnak. A Foxconn egy tajvani központú, Kínában gigantikus gyártási kapacitásokkal rendelkező elektronikai bérgyártó megavállalat, többet közt az Apple iPhone és iPad gyártását is viszi. A BlackBerry ezzel megszabadult a telefongyártás jelentette terhek túlnyomó részétől, és minimalizálta az azzal járó kockázatokat is, hogy elkerülje a Z10-hez hasonló fiaskókat - a cég 1 milliárd dolláros veszteséget volt kénytlen leírni a beragadt készletekre, amelyek még mindig nem fogytak el teljesen. Ezekért az extra szolgáltatásokért és a pénzügyi védettségért nyilván valamivel többet kell fizetnie a Foxconnak, és azt sem feltétlenül tudja megakadályozni, hogy hiány alakuljon egyes piacokon, több hetes átfutási időkkel, ha a kereslet erősebb a viszonteladók várakozásainál - bár ezzel mostanában nem igazán probléma, sajnos.

Ehhes képest a Passport a jelek szerint a régi módon készül, és azt a cég saját készletre veszi azokta, árulta el interjúkban Chen. A jelenlegi alacsony BlackBerry eladások (a havi 1 millió darab sincs meg), és a Z10 fiaskó után nem csoda, hogy 200 ezer darabos kezdőrészletet tartott elfogadhatónak a cég, hiszen előrejelezni a keresletet egy ennyire formabontó termékre szinte lehetetlen. A 200 ezer darab végül 10 óra alatt elfogyott - ez a normál üzletmenet 100-szorosa, időarányosan.

blackberry-passport-5.jpg

De miért volt szükség a Passportot saját készletre venni, ha csak 200 ezer darabról volt szó? Ekkora kockázatot valószínűleg még a Foxconn is bevállalt volna, ez gyakorlatilag semmi egy ekkora cég számára, egy kerekítési hiba a könyvelésben. És ha a BlackBerry saját irányítás alá akarta volna venni a kezelést és a logisztikát, a gyártás attól még maradhatott volna a Foxconnál.

A magyarázat prózai: ahhoz, hogy a Passport továbbra is elfogadható biztonsági minősítéseket kapjon Kanadában, az Egyesült Államokban és az európai piacokon, azt nem gyárthatja a Foxconn, pláne nem Kínában. A Passport jelenleg Mexikóban készül, tippünk szerint továbbra is a Jabil (egy amerikai bérgyártó vállalat, megfelelő biztonsági minősítésekkel) egyik ottani üzemében. Sok értelmét nem látjuk, hogy másnál készüljön, a BlackBerry ugyanis továbbra is gyárt BB7-es készülékeket meglévő üzleti ügyfelei számára, akik még mindig vásárolnak összesen havi néhány százezret azokból, ragaszkodva a régi, bevált rendszerükhöz.

A Passport tehát radikális, ugyanakkor továbbra is ízig-vérig BlackBerry.

A nagy Passport-hírdömping közepette azért a klasszikusabb vonalakat kedvelőknek sem kell sokáig újdonság híján csüggedniük, hiszen a BlackBerrynél már a csőben van a Q10 utódjának tekintett, némi Bold-beütéssel rendelkező Classic, ami talán még idén, vagy legkésőbb valamikor a jövő év elején meg is jelenik majd a gyártó kínálatában. Az újdonságról terjengtek eddig is mindenféle híresztelések (ebből a legnagyobb marhaság a 1440x1440 pixelesnek kikiáltott kijelző volt), és bár hivatalosan még mindig alig tudni valamit a típusról, most itt egy hitelesnek látszó lista a Classic képességeiről, felépítéséről.

E szerint a Classicba lényegében a Z30 processzora kerül, vagyis egy kétmagos, 1,7 GHz-es CPU-val rendelkezik majd a Q10-utód, változatlan méretű, 2 GB rendszermemóriával megtámogatva. A Classic egy 3,5 hüvelykes kijelzőt kap majd, aminek a felbontása 720x720 pixel lesz, vagyis a pixelsűrűség 290 ppi, azaz szinte pont annyi, mint a Z30-nál. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy a Classic kijelzőjének a képe ugyanolyan éles lesz, mint a Z30-é, azt viszont egyelőre még nem tudni, hogy AMOLED, vagy IPS LED panellel jön-e a mobil (komolyabb téteket mernék tenni az utóbbira).

classic1.jpg

A kamera felbontása is marad változatlan, vagyis egy 8 megapixeles érzékelővel ellátott fényképezőre számítsatok, természetesen a 10.3.1-es BlackBerry 10 OS új kameraképességeivel (panorámafotó, arcfelismerő autófókusz stb) kiegészítve.

Volt már szó korábban az eltávolíthatatlan, 2515 mAh-s akkumulátorról is, ami ugyan erősebb, mint a Q10 akksija, a Classicban viszont egyrészt nagyobb lesz a kijelző, illetve a processzor is erősebb, mint a Q10-nél, szóval az utód jó eséllyel addig bírja majd energiával, mint az első BB10-es QWERTY-s modell -- ami azért nem olyan rossz, de legalábbis az egy nap majdhogynem garantáltnak tűnik. 

Eddig még semmilyen szinten nem volt szó a Classic méreteiről, nos most már ezt is lehet tudni (ne feledjétek, továbbra sem hivatalos katalógusadatokról beszélünk!). A készülékház 130 x 72 x 9 milliméteres lesz (vagyis körülbelül egy centivel magasabb és fél centivel szélesebb, mint a Q10), a tömege pedig állítólag elég húzós lesz: 175 gramm. Ez azt jelenti, hogy a Classic nehezebb lehet majd, mint a Z30, bár sok logikát őszintén szólva ebben nem látok, feltételezem a trackpad meg a toolbelt nem számítanak olyan súlyos kiegészítőnek.

A Classic megjelenéséhez közeledve valószínűleg egyre több új információ lát majd napvilágot az ős-BlackBerrysek új kedvencéről, ami nagyon úgy tűnik, hogy voltaképpen egy nyomógombokkal ellátott Z30 lesz - ami persze nem baj, tekintve, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.1-es verziója teljesítmény szempontjából minden eddigi változatnál jobban optimalizált lesz.

Via AgentJucey (C000107DA)