A BlackBerry Messenger jóval több egyszerű csevegőprogramnál, így például lehet vele fájlokat is küldeni egyik készülékről a másikra. Bár a legfrissebb verzióval már a Dropbox felhőszolgáltatáson keresztül is megoszthatunk egymással állományokat, direktben is működik ez a képesség, igaz, némi korláttal.

bbm_logo.png

A rendszer ugyanis (jelenleg) nem enged 6 MB-nál nagyobb méretű fájlokat átküldeni, ami különösen videók küldözgetésénél lehet problémás, de már egy nagyobb MP3-szám is több adatot jelent ennél. Szerencsére a BlackBerrynél a legfrissebb hivatalos információk szerint már dolgoznak ennek a limitációnak a feloldásán, a következő verziótól állítólag nagyobb méretű állományokat is át lehet majd küldeni a rendszerrel. Már csak azt kéne tudni, hogy ez a verzió (ami egyébként újabb, vicces emotikonokat is tartalmaz majd) mikor is jelenik meg pontosan.

A BBM egyébként a multiplatformos kliens megjelenése óta szépen fejlődik, már 85 millióan használják, ebből 40 százalék Android- vagy iOS-platformon veszi igénybe a szolgáltatást -- derült ki a BBM-ért felelős részlegvezető, John Sims nyilatkozatából. Érdekesség, hogy a 85 millió felhasználóból 25 millió vállalati ügyfél, nem véletlen tehát, hogy a BlackBerry kifejezetten őket célozva létrehozta az eBMM platformot, mely a fokozott biztonság mellett újabb üzleti funkciókat kínál majd az év során.

Sims azért nem csak jó hírekkel szolgált, így azok, akik asztali (PC-s) BBM-kliens megjelenésére várnak, ne számítsanak rá egyhamar.

Via CNET.

Címkék: bbm ebbm

Azt gondolom, hogy ha fel kell idézni a tabletpiac egyik legcsúfosabb bukását, a PlayBook mindenkinek ott van a top3-as listában, a BlackBerry veztése ezzel az eszközzel kapcsolatban mindent elrontott, amit csak el lehetett, pedig a koncepció jó volt, és tulajdonképpen jó volt maga a termék is (ha készen lett volna, mire piacra kerül). Meg aztán elévülhetetlen érdemei vannak a tabletnek a BlackBerry 10 megszületésében. Bár a PlayBook bukott, a BlackBerry ettől függetlenül nem mondott le a tabletpiacról, legalábbis ez derül ki a globális termékmenedzsmentért felelős alelnök, Francois Mahieu sejtelmes nyilatkozatából.

playbook_angled.jpg

A cégvezető egy a Mobile World Congressen adott interjújában szó szerint a következőket mondta:

Vajon a BlackBerry egy nap megfontolja, hogy újra tabletet gyártson? Igen. Ez a következő hónapokban bekövetkezhet? Nem.

Amikor a PlayBookot piacra dobtuk, amellett, hogy mindenki tisztában volt vele, hogy nem egy nagy siker, mindenki szerette. Nem lennék különösebben meglepve, ha a következő találkozásunkkor egy tabletet tudnék neked mutatni. Van tapasztalatunk ebben a szegmensben, de még nem vagyunk készen egy új termékre. Több időre van szükségünk.

Na most ezzel kezdjetek, amit akartok, gondoljatok, amit akartok, én viszont azt mondom, a BlackBerrynek igenis kell egy tablet, csak könyörgöm ne PlayBooknak hívják, ezt a nevet ugyanis annyira sikerült lejáratni, amennyire csak lehet, nem beszélve arról, hogy szerintem nem is kifejezetten találó név egy üzleti (?) tabletnek.

Via Pocket-Lint.

Mindig meglepődve hallom, hogy milyen sokan vannak, akik a mai napig kikapcsolják a mobiljukat, illetve okostelefonjukat éjszakára, még akkor is, ha netán közben töltőre rakják. Az indokok rendkívül szerteágazóak: van, aki nem szeret a reggel érkező banki SMS-ek jelzésére ébredni, van, aki éjszakai telefonbetyároktól retteg és van olyan is, aki szerint káros az egészségre, ha a telefon egész éjszaka a fejétől tíz centire, az éjjeliszekrényen sugároz. Pedig mindegyik problémára van megoldás.

Az Éjszakai mód nem BlackBerry 10 vívmány, hiszen már a korábbi BlackBerryken is ott volt, ám BB10-en sokáig csak korlátozottan lehetett használni. A megoldás célja, hogy ebben a módban a telefon békén hagyjon minket aludni, ne pityegjen, meg villogjon a LED a BBM-üzenetek, az SMS-ek vagy az e-mailket érkezésekor. Persze mindezt egyszerűen el lehet intézni a készülék lenémításával, na ilyenkor szokott az lenni, hogy délelőtt fél tizenegykor jut eszébe az embernek, hogy le kéne venni a némítást, ám addigra már nem vett időben észre öt bejövő hívást és vagy féltucatnyi fontos e-mailt. 

bedside_1.jpg

Az Éjszakai módból viszont reggel velünk együtt ébred a készülék, addig ugyanis, míg innen ki nem léptünk, nem tudunk semmit sem csinálni vele. Az üzemmódnak amúgy két lépcsőfoka van, az egyik kicsit lájtosabb, ilyenkor csak a bejövő hívásokat jelzi a telefon, minden mást némít, illetve a LED-ek sem villognak. Ez ugye a telefonbetyároktól nem véd meg, de ha valaki mindig elérhető kíván maradni telefonon, lelke rajta ez való neki. A másik mód meg lelövi a teljes rádiós modult, mobilhálózatostul, wifistül, vagyis sem hívás, sem SMS, sem e-mail, sem semmi nem jön be a készülékre, míg ebben az állapotban van. Úgy képzeljétek el az egészet, mint a repülőgépes módot. Ilyenkor a telefon valamivel kevesebbet is fogyaszt, illetve aki attól fél, hogy a mobil szétsugározza az agyát alvás közben, az... nos az forduljon kezelőorvosához meg gyógyszerészéhez.

bedside_2.jpg

A BlackBerry 10-es telefonokon az éjszakai üzemmódot kétféleképpen tudjátok bekapcsolni: egyrészt a lezárt nyitóképernyőn ha az ujjatokat felülről lefelé lehúzzátok, másrészt az óraalkalmazásban ugyanezzel a mozdulattal. Az Éjszakai üzemmód viselkedését az óraalkalmazás Órabeállítás nevű menüjében tudjátok állítani. Ne tévesszen meg titeket a magyar fordítás a második kapcsolónál, ha az alsó kapcsoló bekapcsolt állapotban van, akkor a telefon automatikusan a "Csak telefonhívás" hangprofilra vált.

Nyugodalmas jó éjszakákat mindenkinek!

Nemrég elkezdtük, most pedig folytatjuk a -- remélhetőleg -- társadalmi hasznosságú új rovatunkat, a BBM-csatornaajánlót, melynek nem titkolt célja, hogy a BBM-re, mint közösségi platformra nagyobb figyelmet irányítson Magyarországon. Szerencsére kicsit alánk dolgozik ebben az is, hogy mióta az androidos BBM-ben és az iPhone-okre fejlesztett változatban is megjelent a Csatornák támogatása, szépen gyarapodni kezdett a magyar vonatkozású tartalmak köre -- persze azért mi nem csak ezek közül fogunk ajánlani.

alongmyway.jpg

Mondjuk éppenséggel pont BlackBerry Q10-et használ a tulajdonosa, ezzel együtt, vagy ettől függetlenül a heti csatornaajánlónkban az Along My Way csatornát ajánljuk a figyelmetekbe. Horváth Laci nevével korábban már többször is találkozhattatok itt a blogon, csinált egészen művészi tárgyfotókat a BlackBerry Q10-eséről, illetve pár évvel ezelőtt (te jó ég, ennyire régen megy már a blog?) ő nyerte a BerryBlog egyik rajongói pályázatát.

Az Along My Way tulajdonképpen egy klasszikus fotóblogot ültet át a BBM-csatornára, minden bejegyzés egy képből és annak a címéből áll. A képekről tudni kell még, hogy Laci mindegyiket jártában-keltében készíti, méghozzá a BlackBerryjével! Az eredmény néha egészen lenyűgöző, művészi élmény, akik szeretnek elmerülni a színvonalas fotográfia világában, feltétlenül iratkozzanak fel a csatornára, az alábbi QR-kód beszkennelésével, vagy a PIN beírásával:

alongmywaypin.jpg


BBM-et használsz, de még nem iratkoztál fel a BerryBlog BBM-csatornájára? Csatlakozz az egyik legfrissebb közösséghez a C000190A7 PIN-nel, vagy keress rá a BerryBlogra a csatornák közt!

Tegnap a BlackBerry a barcelonai Mobile World Congress alkalmával bejelentette a QWERTY-billentyűzetes Q20-at, az új, nyomógombos csúcsmodellt, és elkövette a legnagyobb gaztettet, amit ilyenkor csak el lehet követni: semmiféle képet nem mutatott a készülékről, amiről a fizikai gombsor mellett annyit lehet tudni, hogy 3,5 hüvelykes képátlójú kijelzője lesz (ez jó nagy egy QWERTY-s telefonnak), meg visszakerülnek rá a híváskezelő gombok meg a menügombok. Nyilván a titkolózásnak az lehet az oka, hogy házon belül sincs még végleges dizájn, vagyis nagyjából senki nem tudja biztosan, hogy fog kinézni az újdonság.

q20_concept.jpg

De szerencsére vannak, akik elképzelik. Egy igazi rajongó ilyenkor Photoshopot ragad, majd a rendelkezésre álló képi alapanyagokat szépen összelegózza egy saját Q20 képére. Így történhetett ez a fenti koncepcióvázlattal is, mely szemmel láthatóan a Z30-ból, a Q10-ből és a BlackBerry 9900-ból áll össze. Az önjelölt tervező egyébként jó irányba gondolkodik, a Q20-nak valami hasonló formát kell majd ölteni, amikor megjelenik. Ha jól számolom egyébként, a Q20 kijelzőjének képátlója durván 1 centivel nagyobb, mint a Q10-é, ami azt jelenti, hogy az új nagyágyú legalább fél centivel szélesebb és ugyanennyivel magasabb kell legyen, és akkor még nem számoltuk a híváskezelő gombokat, ami megnöveli a klaviatúra magasságát. Azért ne izguljatok, a Q20 ettől még nem lesz óriástelefon, de legalábbis nagyon meg lennék lepve, ha a Z30/Z3 szériánál nagyobbra nőne a végén.

Ha már úgyis szóba került az új QWERTY-s újdonság, itt érdemes kiemelni, hogy a BlackBerry tegnap igyekezett megnyugtani minden fejlesztőt, hogy a Q5-re és Q10-re készített appok gond nélkül futni fognak a Q20-on. Az új gombokkal ugyanis olyan alapfunkciókat lehet majd vezérelni, amiket eddig gesztusokkal érhettünk el (a gesztusok is megmaradnak), szóval nem lesz semmi gáz, megy minden, mint a karikacsapás. A fejlesztők részére természetesen ettől függetlenül idővel rendelkezésre állnak majd a megszokott szimulátorok, SDK-k és további eszközök, amivel aztán tényleg garantálható, hogy minden patent lesz az új modellel.

A fotó a C00019CAE BBM-csatornáról származik.

Címkék: koncepció q20

A BlackBerry ma Barcelonában a két, korábbi posztban is említett készülék mellett a legújabb, idénre tervezett üzleti platformjairól is lerántotta a leplet. A cég nagyjából John Chen kinevezése óta bevallottan az üzleti ügyfelek, illetve a mobilmenedzsment-bizniszben érdekelt partnerek megtartására koncentrál, ennek a stratégiának a része a BES migráció megkönnyítése, az új árképzési modell, illetve a BES12 idei bevezetése. A BES11-et meg elvitte a cica...

Aki nem tudná, miről van szó: a BES egy olyan szerveralkalmazás (illetve a jövőben felhőalapú platform), mely a vállalati mobilok kordában tartására hivatott, nehogy az alkalmazottak véletlenül vagy szánt szándékkal veszélyeztessék a vállalat -- vagy kormányzati szerv -- információbiztonságát. Márpedig az okostelefon nem csak a privát életünknek, hanem a munkánknak is egyre szervesebb része, így a BES-hez hasonló mobilmenedzsment-platformokra egyre nagyobb szükség van.

bb_balance.jpg

A BlackBerry Enterprise Service 10 ennek jegyében már nem csak BlackBerrykkel, hanem androidos és iOS-es eszközökkel is működik, a jövőben pedig a Windows Phone platform integrációja is megoldott lesz -- ígérik a fejlesztők. A BES soron következő, 12-es verziója a BlackBerry szerint jobban skálázódik majd, könnyebb lesz a használata és egyszerűbb lesz a bevezetése -- aki dolgozott már BES(10) környezetben, az tudja, hogy ezzel temérdek ősz hajszál megjelenésétől kímélheti meg a gyártó a rendszergazdákat.

Az új platformok közt megjelenik továbbá az eBBM, mely a nevéből adódóan egy üzleti üzenetküldő rendszer lesz, kicsit olyasmi, mint a BlackBerry Messenger szupertitkos változata, ahol nem randikat szerveznek a csevegőpartnerek, hanem amin keresztül akár egy komplett üzleti tárgyalás is lebonyolítható -- természetesen úgy, hogy abba illetéktelenek még véletlenül se kapcsolódhassanak be. Az eBBM első eleme éppen ezért a nyáron megjelenő BBM Protect lesz. A cégeknek a tervek szerint felhasználók alapján kell majd havi díjat fizetni a szolgáltatás után.

Címkék: bbm bes bes10 bes12 ebbm