Az előrejelzéseknek megfelelően a héten hivatalosan is kezdetét vette a BlackBerry 10 soron következő frissítésének a kiadása. Az új verzió ezúttal jóval kevesebb újdonságot -- és remélhetőleg még ennyivel kevesebb bugot -- tartalmaz, mint közvetlen elődje, mégis lesznek, akiknek a telefonját valósággal újjá varázsolja majd a frissítés.

blackberry_10.jpg

Ilyen az amerikai felhasználók túlnyomó többsége, akikhez soha nem került ki az első körben februárban kiadott ominózus frissítés, melynek telepítése után a készülékek (főképp az első generációs BB10-es telefonok) egy része teljesen megbolondult. Az előző változat hibáit javító 10.3.2-es kiadást cserébe éppen az amcsik kapják meg elsőként (bár többen is jelezték akár itt, Magyarországon is, hogy már megérkezett a telefonjukra az OTA-frissítés), mi itt Európában a következő hetekben számíthatunk a csomagra.

A frissítés legnagyobb újdonsága egyébként az új BlackBerry Blend, mely szerintem a legjobb dolog a mobiliparban a GSM-hálózat feltalálása óta, viszont ahogy a GSM-nek, ennek is idő kell, hogy kiforrjon, és még jobb legyen. Az új Blend gyakorlatilag minden ponton jobb lesz, mint a régi, vagyis mind a sebessége, mind a kinézete javul, meg kerülnek bele új funkciók is.

A BB10 10.3.2-es frissítésének elérhetőségéről a telefon értesítést küld neked a Hub-ba, a letöltés és telepítés idejére ajánlott Wi-Fi hálózatra csatlakozni és töltőre rakni a telefont.

És akkor a végére a slusszpoén:

"We’re already working on the follow-up update, BlackBerry 10.3.3 and will keep you posted over the coming months."

Vagyis a BlackBerrynél már javában dolgoznak a következő frissítőcsomagon, amiről most nyilatkozott először hivatalosan a cég -- azaz az OS-frissítési hullámban a korábbi pletykákkal ellentétben nem a 10.4-es verzió lesz a következő lépcsőfok.

Via Inside BlackBerry blog.

Címkék: frissítés bb10
süti beállítások módosítása