Kész, ennyi volt, befejeződött a BlackBerry Z10 és a Q10 gyártása, az üzletekben és a disztribútoroknál lévő készletek kitartanak amíg kitartanak, azután mindenki legyen szíves türelemmel kivárni, amíg a kanadai gyártó idén év végére ígért újdonságai megjelennek. Ezek megjelenési sorrendben a Passport, a Classic, és a Z20. Várjunk csak, Z20???
Hát igen, ez most tényleg új, a BlackBerry ugyanis eddig mindvégig arról beszélt, hogy a Z3/Passport/Classic trión kívül más már nem jön idén, erre tessék, most egy kanadai mobilszolgáltató, a Telus konkrétan megnevezi a Z20-at, mint idén érkező újdonságot egy, a dealerek számára kiküldött értesítőjében. A telefonról a nevén kívül persze semmit nem említenek, azon kívül, hogy ez lesz a Z10 utódja, illetve arra lehet következtetni a szövegből, hogy a Classiccal egy időben, tehát valamikor novemberben kerülhet piacra.

Én mondjuk komolyabb pénzeket mernék rá tenni, hogy a Z20 nem más, mint a korábban már emlegetett, európai és észak-amerikai piacra szánt LTE-s Z3 típus, ami a Manitoba kódnevet viseli, és azért nem csak a 4G-képességben különbözik az eredeti Z3-tól. Számomra legalábbis több mint furcsa lenne, ha a BlackBerry egyszerre két full érintőkijelzős okostelefont (Z3, Z20) is a boltokba küldene, kvázi egy időben.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy az első Z3, vagyis a Jakarta ne jelenne meg egyáltalán Európában. Egy-két, nem hivatalos forrásból már Magyarországon is beszerezhető a típus, de még az sem kizárt, hogy egyszer valamelyik szolgáltató is felveszi a kínálatába. Vagy ha más nem, feltűnik a BlackBerry okostelefonoknak és tartozékoknak dedikált, kizárólag hivatalos forrásból dolgozó webshopban, a BerryBoltban...
Via BlackBerry Empire.
Akit még mindig foglalkoztat a kínzó kérdés, hogy vajon mekkora lesz a BlackBerry Passport, nem lesz-e túl nagy, elfér-e a nadrág zsebében, vagy éppen a neszeszerben, az most ismét közelebb kerülhet pár lépéssel az igazsághoz. Bár még mindig nem tudjuk milliméterre pontosan, mekkora lesz a telefon (azt azért megsúgom, hogy ha van kéznél egy igazi útlevél, az sokat segíthet a méretek meghatározásában), most már legalább az alábbi fotók alapján azt lehet tudni, hogy nagy laposság mellé vékonyság (ha nem is pengevékonyság) társul.
A BlackBerry Passportot korábban már mások is próbálták összehasonlítani más modellekkel, de akkor még csak a telefon területéről lehetett képet kapni a méretpontos maketteknek köszönhetően. Egy titokzatos beavatott, seb997 azonban szerencsére a Twitteren elég sok infót kotyog el a BlackBestiáról az utóbbi időben, többek közt neki köszönhetők a fenti fotók is.
Bár seb997 saját bevallása szerint nem egy műszaki tálentum, azért azt leírja, hogy az 1440x1440 pixeles, 4,5 hüvelykes képátlójú kijelző minden nemében páratlan képet ad, a Passport pedig olyan szupergyorsan és akadásmentesen futtat mindent, hogy csak ámul és bámul (mondjuk a teljesítménnyel az eddigi BB10-es készülékeknek sem volt problémája).
Az utóbbi időben annyit lehetett már hallani a BlackBerry eddigi talán legnagyszabásúbb projektjéről, a Passportról, és olyan keveset minden másról, hogy már-már úgy tűnhetett a felületes szemlélőnek, hogy a BlackBerry a BlackBestián kívül idén nem is akar, illetve fog mással foglalkozni. Pedig ez nyilván nem igaz, például érkezik a sokak által várt BlackBerry Classic, amiről idén februárban lehetett először hallani, csak akkor még Q20-nak hívták.

A Classicról eddig elég kevés információ látott napvilágot, azon kívül, hogy a telefon -- legalábbis külsőleg -- a BlackBerry 9900, vagyis a klasszikus Bold-széria, illetve a Q10 egyfajta ötvözete, 3,5 hüvelykes képátlójú, 1:1-es képarányú kijelzővel, fizikai QWERTY-gombsorral és híváskezelő gombokkal, na meg trackpaddel, hogy végképp rászolgáljon a névre. Ezt a telefont is, ahogyan a Passportot, a Foxconn gyártja, és valószínűleg már el is kezdte gyártani, de legalábbis az első prototípusok már megérkeztek az avatott kezekbe.
Erre utal, hogy a Geekbench mobilos teljesítménymérő alkalmazás nyilvános logjaiban elérhetővé vált egy tesztsor-eredmény, amit egy eddig nem látott (legalábbis a processzor számozása alapján) BlackBerry okostelefonnal végeztek, amin mellesleg a BlackBerry 10 OS 10.3.1-es verziója futott (ugyebár ezzel fog piacra kerülni a Classic). Ez alapján (már ha a végleges példányok is ugyanilyenek lesznek) az újdonság távolról sem lesz olyan bika, mint a Passport, hiszen kétmagos, 1,5 GHz-es Snapdragon S4 processzora lesz és 2 GB memóriája, vagyis a telefon nyers teljesítményét tekintve alig lesz jobb a Q10-hez képest.
Azért ettől még persze nem dől össze a világ, hiszen a BlackBerry 10 nem Android és nem iOS, vagyis nem kell évente kétszerezni a hardver teljesítményét, hogy a szoftver megfelelően fusson a készüléken. Mindez egyben remélhetőleg azt is jelenti majd, hogy a Classic jóval olcsóbban lesz gyártható, mint akár a Passport, akár eleinte a Q10.
Via N4BB.
Rohamosan közeleg a Passport-premier, már előregisztrálni is lehet -- egyelőre nem a készülékvásárlásra, hanem csak információkra, és valósággal tobzódik a nép a belsősök által kiszivárogtatott részletekben a hardverrel, a szoftverrel és az új funkciókkal kapcsolatban. Talán továbbra is az a leginkább megosztó kérdés, hogy a Passport mennyire lesz használható ebben a formátumban, mennyire áll majd kézre -- az alábbi két videó (számítógépes grafikák, vagyis renderek) ezt annyira nem érzékelteti, de arra jó, hogy ismét csorgassa kicsit a nép a nyálát az új modellek láttán...
Premier szeptemberben, októberben pedig ha minden jól megy kezdhetnek csengeni a kasszák -- az év egyik legnagyobb okostelefonos durranása már itt van a küszöbön.
Via N4BB.
Ismét forrong a világ a Facebook miatt, Zuckerbergék csapata megint kitalált valami olyasmit, amivel a közösségi oldal a remények szerint több pénzhez juthat, vagyis ebből óhatatlanul következik, hogy a felhasználók megszívják. Most éppen azt, hogy nem lehet többé csevegni a Facebook appon keresztül, az üzenetküldést végérvényesen kiszervezte a cég a Facebook Messenger appba, amivel egyébként a chatelésen kívül lehet telefonálni is. Az Apple-tábor már pár hónapja "élvezheti" ezt a fejlesztést, az androidosok meg most jönnek majd.

De mi van azokkal a hátrányos helyzetűekkel, akiknek annyira nincs semmilyen alkalmazás az okostelefonjukra, hogy még egy nyavalyás Facebook Messengert sem tudnak rá letölteni? Ők (vagyis inkább mi, BlackBerry-felhasználók) -- legalábbis egyelőre -- a jelek szerint cseveghetnek tovább a natív Facebook-appon keresztül, ami mondjuk hagy maga után némi kívánni valót más platformok hasonló célt szolgáló alkalmazásaihoz képest, de ebbe most inkább ne menjünk bele.
A lényeg az, hogy a BlackBerry-felhasználókat a Facebook mostani döntése egyelőre nem érinti sehogy, vagyis aki minden szinten a Facebookot használja arra, hogy az ismerőseivel tartsa a kapcsolatot, annak nincs semmi teendője azon kívül, hogy elindítja az appot, vagy akár közvetlenül a HUB-on keresztül is cseveghet az ismikkel.
Persze vannak, akik mindennek dacára (vagy éppen ezért) örök facebook-szkeptikusok maradnak, nos nekik még mindig ott a BBM, ahol a csatornák forgalma szépen gyarapszik, és nincs gond azzal sem, hogy a szolgáltató kiszervezné a chatelést egy külön alkalmazásba.
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának biztonságtechnológiai ügynöksége, a DISA sikeresen beminősítette a BlackBerry Enterprise Services (BES) 10-es változatát Android és iOS-alapú készülékek menedzseléséhez. Ez nagyjából egy évvel követi a BES 10 eredeti piacra dobását, ami jól jelzi az ilyen biztonsági átvilágítás bonyolultságát és költségeit.
Mindez azt jelenti, hogy a Védelmi Minisztérium, illetve a DISA hitelesítését elfogadó több kormányzati szerv az androidos és Apple telefonokat és tableteket is bevonhatja a BlackBerry mobil flottamenedzsment szoftvere alá, amely így a teljes készüléket és beállításait, az alkalmazásokat és emaileket is tudja felügyelni.
Sőt, extra licenszdíjért cserébe képes egy magasabb biztonsági szintet biztosító konténert (Secure Work Space) kialakítani Andriod és iOS készülékeken, amelyből nem lehet adatokat kimásolni - persze a képernyőt mindig le lehet fényképezni. A Secure Work Space, amelyet egy multi-funkciós appként érdemes leginkább elképzelni, egyébként az adatokat nem csak a telefonon védi, hanem az átvitelt is egyedileg titkosított formában végzi. Ez a képesség a BB10-es készülékekben natívan megtalálható, Balance néven, ugyanakkor csak BES10 mellett aktiválható sajnos.

Még év vége előtt érkezik a BES12, amely egyesíti a BB7 és korábbi készülékek felügyeletét a BES10 által felügyelt készülékekkel (vagyis a BES5 és 10 ágak egyesülnek), valamint bevonja a Windows Phone 8 telefonokat is az ernyő alá. További újdonság lesz, hogy a BES12 immár cloud szolgáltatóknál is futhat, valamint alkalmazásokat is lehet majd publikálni vele az összes menedzselt készülékre, függetlenül, hogy milyen platformot futtat (az appokat persze el kell külön készíteni, hacsak nem HTML5 kódban nézhető). Ez az átfogó és egységes menedzsment vélhetően nagy lökést ad majd a BES12-nek és a BB10-es készülékek vállalati alkalmazásának.












