Valószínűleg most már tényleg csak napok választják el a világot attól, hogy a BlackBerry Messenger kitörjön a BlackBerryk világából és elérhetővé váljon Androidra (majd később iOS-re is). A multiplatformos BBM-et a BlackBerry Live-on jelentette be Thorsten Heins még májusban, azóta se szeri, se száma azoknak a találgatásoknak, melyek azt fejtegetik, hogy mégis mi a fészkes fenéért szánta rá magát a BlackBerry, hogy az egyik platformexkluzív szolgáltatását megnyissa.
Ez a poszt most nem akar fejtegetőzni, inkább a BlackBerryOS.com jóvoltából megmutatnék nektek egy videót, amin állítólag a BBM androidos kiadásának legfrisseb tesztverziója fut. A videót annál is inkább érdemes végignézni, mivel a programról eddig jobb híján csak képeket láthattunk, másrészt meg hosszú idő óta ez az első olyan videó itt a blogon, amiben nem vietnamiul karattyol valaki (korábban a Z30 és a 9720-ról készült kiszivárgott videók mind Vietnamból jöttek).
(Az eredeti videót azóta egyébként már eltávolították, de szerencsére egyes leleményes felhasználóknak ez nem okozott gondot -- meg ugye ami egyszer már felkerült az internetre, az ott is marad.)
Via BBOS.
Baromi későn (vagy korán) írom ezt a posztot a berlini szállodám szobájában, szóval előre is elnézést, ha kusza mondatokat szőnék a szövegbe, na de majd reggel egy jó erős feketekávéval feldobom magam, hogy valahogy túléljem a napot. Erről jut eszembe, a múlt hét végén röppent fel a hír, hogy sok BB10-es BlackBerry-felhasználó imája úgy tűnik meghallgattatott, és tényleg lehet majd témákat váltani az új operációs rendszerrel érkező telefonokon.
Persze azért témának túlzás lenne nevezni, mindenesetre a soron következő, várhatóan pár héten belül megjelenő végleges 10.2-es operációs rendszerben meg lehet majd oldani, hogy bizonyos alkalmazásoknál a háttérszínt át lehessen állítani feketéről fehérre és vice versa.

Ez az egész igazából a Q10 megjelenésétől kapott jelentőséget, amelynek olyan kijelzője van, hogy minél világosabb színárnyalatot jelenít meg, annál többet fogyaszt, és mivel a fehér a létező legvilágosabb színárnyalat (vagy nevezzük bárminek), ezért értelemszerűen a fejlesztőknek itt valami megoldást kellett találni a fogyasztás kordában tartására.
No és ez lett a fekete háttér, de csak bizonyos alkalmazásoknál, így például a BBM, az SMS-modul, a naptár vagy a névjegyzék esetében (a Hub színe továbbra is egységesen fehér). Ezt a fekete háttért lehet majd bekapcsolni minden BB10-es BlackBerrynél az érintett programokra vonatkozóan a következő rendszerverziótól. Illetve ha valaki Q10-et használ és úgy tartja kedve, bekapcsolhatja a fehér hátteret. Apró, de hasznos figyelmesség.
Neked inkább fekete vagy inkább fehér lesz a színed?
A legjobb pillanatban érkeztünk haza a nyári szabadságról, egyben véget vetve Jack Potata rémuralmának itt a blogon: mától már a mobilszolgáltatók, illetve konkrétan egy mobilszolgáltató, a T-Mobile Telekom kínálatában is elérhető a BlackBerry Q5, a legolcsóbb BB10-es okostelefon. Ezzel a poszttal igyekszem az újdonsággal kapcsolatosan felmerülő esetleges kérdéseket megválaszolni, mert bár már sokat írtunk itt a blogon erről a készülékről, egyrészt ismétlés a tudás anyja, meg aztán néha jobb ezeket összeszedett formában olvasni. Na csapjunk is bele!

-Mi a különbség a BlackBerry Q5 és a drágábbik modell, a Q10 közt?
A Q5 tulajdonképpen felfogható a Q10 butított változatának, de a főbb funkciók terén a két telefon alig különbözik. Kicsit gyengébb kamera és processzor, kevesebb háttértár, nincs rajta HDMI kimenet, meg ez a telefon teljesen műanyagból készült, a Q10-zel szemben. A gyakorlati használatban a két készülék közt szinte semmiféle különbség nincs.
-Ez azt jelenti, hogy a Q5-ön is az új BlackBerry 10 operációs rendszer fut?
Pontosan, a BlackBerry Q5, a Q10 és a Z10 ugyanarra a rendszerre épül, vagyis többnyire ugyanazokat az alkalmazásokat is lehet hozzá letölteni, mint a drágább típusokhoz.
-De jó, akkor van rá Angry Birds is?
Igen, van.
-Imádok chatelni, ehhez milyen programokat tudok használni?
A Q5-höz elérhető chatprogramok a teljesség igénye nélkül: Skype, WhatsApp, Gtalk, WeChat, Facebook chat és persze a BlackBerry Messenger.
-Azt hallottam, hogy a BlackBerryk csak drága előfizetéssel használhatók. Igaz ez a Q5-re is?
Nem igaz, a Q5, valamint az összes többi BlackBerry 10-es készülék minden funkcióját igénybe tudod venni sima mobilnet-előfizetéssel, vagy Wi-Fi-hez csatlakozva.
-Jut eszembe a mobilnetről, a Q5 működik a 4G-s hálózatokon?
Igen is, meg nem is. A Telekomnál kapható Q5 képes lenne csatlakozni a 4G-s hálózatra (ha az előfizetésed egyébként ezt engedi), de sajnos egyelőre a szolgáltatónál hiányoznak bizonyos beállítások ahhoz, hogy az új BlackBerryk a 4G-s hálózatot használhassák. Az ígéretek szerint azonban a dolog menni fog, valamikor még ősszel, legkésőbb az év vége felé.
-És milyen SIM-et kell rakjak a telefonba, mire figyeljek?
A BlackBerry Q5 microSIM-et használ, tehát ha régi (nagyobb) SIM-ed van, akkor ki kell cseréltetned a szolgáltatónál egy újra. Ezt ingyenesen elvégzi neked a Telekom (illetve tudtommal a másik két szolgáltató is), ha náluk veszed a készüléket. Ha a SIM-en is tárolsz telefonszámokat, ne felejtsd el megkérni az eladót, hogy mentsék át a számokat a régi kártyáról az újra!
-Milyen memóriakártyákat rakhatok a telefonba?
A Q5-be microSD-kártya passzol, maximum 64 GB-os méretig. Fontos azonban, hogy a letöltött alkalmazásokat csak a telefon belső memóriájára lehet menteni, viszont minden más mehet a memóriakártyára.
-Na jó, és mit találok a BlackBerry Q5 dobozában?
Egy BlackBerry Q5-öt. :)
Oké, azért nem csak a telefon van benne: találsz még mellette egy töltőadaptert és egy USB-kábelt (ennek az egyik felét kell az adapterbe, a másikat a telefonba dugni), egy fülhallgatót és a leírásokat.
-És hol az akkumulátor?
Benne van gyárilag a telefonban, eltávolíthatatlanul. A Q5 az első olyan BlackBerry, aminek nem vehető le a hátlapja és nem cserélhető az akkumulátora.
-Oké, egy utolsó kérdés (de ez a legfontosabb!): Milyen színekben érhető el a BlackBerry Q5?
A BlackBerry eredetileg négy színben mutatta be a Q5-öt májusban, ebből három érhető el jelenleg, a fekete mellett fehér és ferraripiros színben kapható a telefon. A negyedik szín a rózsaszín, ilyen változat egyelőre nem került forgalomba.
Maradt még benned kérdés? Írj a poszthoz kommentet, vagy e-mailt az info@berryblog.hu -ra, vagy keress minket a facebookon a https://www.facebook.com/berryblog címen!
A BlackBerry gyorsan reagált a kifagyásos Maps problémára, amelyet egyébként több olvasónk itt jelzett - mi nem tudtuk reprodukálni, és nem világos, miért volt ebben különbség a telefonok közt.
A BlackBerry Worldön elérhető új Maps immár a 10.1.0.808 verziót viseli. A korábbi a 805-ös volt, de sokunknak még 790-es volt fenn.
A BlackBerry Maps egyébként továbbra sem az igazi térképalkalmazás, erősen javasoljuk a Google Maps "BeMaps Pro" verzióját, igazán remekül működk. Ugyanakkor a Mapsnek van egy igazán jó tulajdonsága: GPS vétellel tud turn-by-turn navigációt, méghozzá hanggal. Pontosabban leginkább csak ezt tudja más térképekhez képest, minimalista tálalásban. Ha ezt meg tudnák fejelni offline működéssel, az már-már zseniális volna.:)

Csak azért, mert elmentetek tejfölös lángosozni és lábat lógatni, a világ még nem állt meg! Az elmúlt nagyjából 5 napban ez történt a BlackBerry világában:
- Kétségtelenül a legfontosabb hír, hogy 1000 (ezer) dolláros Q10-et dobott piacra a BlackBerry hol máshol, mint az Egyesült Arab Emírségekben. A héten Dubaiban debütált fehér modell arany szinű kerettel, fülhallgatóval és bőrtokkal érkezik. Ha jól értjük, valódi aranyat nem tartalmaz ennyi pénzért sem - villantani viszont így is jó!

Aki nem éri be bizsuval, háromszor ennyiért vehet igazi aranyozott Q10-et is.
- Frissült a beépített BlackBerry Maps (BB10-en), és állítólag ezúttal immár Magyarországot is "rendesen" támogatja. Maga a térkép továbbra is rendkívül puritán, de tud navigálni. Elvileg gyorsabb is lett, ezt még meg kell néznem.
- Lett új Facebook app is BlackBerry 5-7 platformokra. A 4.1-es kliens próbál lépést tartani a korral designban és funkcionalitásban, vagyis más platformokkal. Töltsétek és nézzétek meg.
- Az eBay és Adobe Reader appok is kaptak frissítéseket, bár ezeknek a jelentősége nem túl nagy. Egy sort megért.
- Kevésbé "kemény" hír, de azért érdekes a Zdnetnek az a gyorselemzése, amely azon morfondírozott, hogy a BlackBerry jól tette-e, hogy saját platformot épített ahelyett, hogy Androidra tért volna át. Mert ugye az Android milyen sikeres. Mivel a szerző úgy találta, hogy az Android telefonokból származó profit 95 százalékát a Samsung zsebeli be, mivel a többiek nem bírnak értelmezhető pénzt csiholni belőle a koreai óriás árnyékában (nem, a HTC sem, az LG vagy a Sony sem), ezért a konklúzió az, hogy a BlackBerry jól tette, hogy nem váltott Androidra. Ebből nem következik ugyan automatikusan, hogy a BB10 a helyes válasz, de sokkal jobban áll még így is a cég, mint Androiddal.
Már csak hármat kell aludni péntekig!
Egy facebookos kommentelő javasolta, hogy reagálnunk kellene azokra a cikkekre, köztük kiemelten egy indexesre, amelyek zavart keltenek az erőben a BlackBerry helyzetével kapcsolatban. Bár a jövővel kapcsolatban mindenkinek olyan várakozásai lehetnek, amilyet csak akar, néhány dolgot le kell szögezni - akkor is, ha redundáns, mert ezen a blogon már volt erről szó többször is. Folyó szöveg helyett csokorba szedtem főbb pontokat, így gyorsan át lehet tekinteni és később is könnyű hozzáadni, mondhatni még az index is megérti, feltéve, ha akarja. Belevettem teljesen laikus dolgot is, minthogy a BlackBerry megújult, mert sokan még ezt sem tudják, és segíteni kell a kómából felébredőket is.
1. A BlackBerry elavult, nem versenyképes telefonokat gyárt - Ez egészen januárig igaz volt, azóta azonban a BlackBerry piacra dobta a Z10, Q10 és Q5 modelleket, amelyek egy teljesen új szoftvert használnak, a BlackBerry 10-et. Ennek semmi köze sincs a korábbi, teljesen más kódra épülő BB6 és 7 generációkhoz. A BB10 rendszer nem hogy van olyan jó, mint az Apple iOS vagy az Android, hanem teljesen nyílt tekintettel, emelkedő pulzusszám nélkül bárkinek az arcába mondjuk, hogy azoknál fejletteb, jobb, ha úgy tetszik. Ezzel nem azt mondjuk, hogy mindenkinek BlackBerryt kellene választania, dehogy: mindenki használja azt, amit szeretne.

2. A BlackBerry megújulása elbukott, túl későn lépett, stb. - Először is, a cég minőségi telefonokat gyárt, a BB10-zel pedig több szempontból élenjáró - vagyis a megújulás ebből a szempontból sikerült. Ami az eladásokat illeti, ez a lesújtó vélemény pontosan 4 hónap eladási adatai alapján alakult ki, amelyben például nincsen benne a Q10 amerikai szereplése, sem egyetlen eladott Q5, és úgy általában az új modellek terítésének egy rendkívül kezdetleges állapotát mutatja. Ja igen, a május végéig eladott 3,7 millió új telefon mondjuk fél-egy millióval kevesebb, mint amennyit az elemzők látni akartak. Egy 80-90 százalékos teljesítmény nehezen nevezhető kudarcnak.
3. Nincs és sose lesz rá elég app - Ha azt feltételezzük, hogy nem is tudta tovább növelni az eladásokat a BlackBerry, akkor is mire ezeket a sorokat írom, már kb. 5 millió BB10-es telefont használnak világszerte. Újabb fél éven belül több mint 10 millióról lehet szó. Egy új formálódó, appokkal még nem túltelített platformnál ez bőségesen elegendő, hogy bevonzza a fejlesztőket.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a BB10 rendelkezik egy teljes Android futtatási környezettel, vagyis képes Android alkalmazásokat "kapszulában" futtatni - sokat módosítás nélkül, csak a fejlesztőnek publikálnia kell a BlackBerry App Worldön. A Skype is így fut jelenleg, és működik. Ez a funkció a közelgő BB10 frissítéssel a hardveres gyorsítást és Android 4.2 Jelly Bean környezetet kap, vagyis a legújabb androidos appokat is könnyen át lehet majd mozgatni. Egyéként pedig a személyes benyomásom az, hogy ha a nagy népszerű fejlesztők nem mozdulnak elég gyorsan, akkor mások fogják betölteni helyettük az űrt. Így például van már nemhivatalosan Google Maps és Instagram is. Szintén Android portból van Endomondo és egyes navigációs appok.
4. De a BlackBerry veszteséges, életképtelen - Technikailag igaz, hogy a BlackBerry veszteséges volt még az elmúlt negyedévben is (bár ez jelentős mértékben annak köszönhető, hogy Venezuelában kitört egy kisebb forradalom és 74 millió dollárnyi szolgáltatást nem tudtak a telkók kifizetni a cégnek -- Tom és Berry). Érdemes ugyanakkor néhány tényt figyelembe venni: az átállás a sokkal nyereségesebb BB10 telefonokra még folyik, valamint azok bevezetése körül megnőttek a BlackBerry költségei, elsősorban a marketing költések. Továbbá a cég még így is termelt rengeteg készpénzt, mivel a veszteséget a készpénzmozgással nem járó értékcsökkenési elszámolás okozta (tehát már kifizetett tételekről van szó) egészen pontosan. A BlackBerry jelenleg is termel annyi pénzt, amely a működéséhez és befektetéseihez bőségesen szükséges. A kutatás-fejlesztésre fordított összeg, 350 millió dollár egy negyedév alatt, nem csorbult jelentősen, hogy aláásná a cég jövőbeni versenyképességét. Ne felejtsük el, hogy ezt az összeget a cég szinte kizárólag szoftverfejlesztésre és telefonok tervezésére költi.
5. Jó-jó, de akkor sincs elég pénze, azért kell eladni - A BlackBerry valóban nem számít óriás cégnek, de május végén már 2,8 milliárd dollárnyi likvid tőkével rendelkezett, amelyből 1,2 milliárdot pénzügyi befektetésekben tartott, mert nincs rá azonnal szüksége. Egy Apple, Microsoft vagy Samsung ennek a sokszorosával rendelkezik, de ennek valójában nincs hatalmas jelentősége. Ha ezen múlna, a Microsoft már sokkal sikeresebb volna, valamint az Apple is vissza tudta volna tartani a Samsungot, de legalábbis nem az Androidé volna a piac háromnegyede. A BlackBerrynek tehát van annyi pénze, amennyire ésszerű üzleti keretek között szüksége van. Több pénzből legfeljebb túlköltekezhetne, a piaci szereplését vagy nyereségességét hirtelen nem tudná megváltoztatni.
6. Oké, de a BlackBerry akkor is vevőket keres - Ez igaz is, csak nem úgy. A BlackBerry jelenleg vizsgálja az összes opcióját, mert ez egy tőzsdei cég vezetésének a kötelessége a részvényesek felé, ha felmerül bármiféle tulajdonjogi tranzakció vagy megrendül a részvényárfolyamba vetett hit. Tökéletes ökörségnek tűnik feltételezni, hogy Heins és csapata valójában el akarná adni a céget maga alól - pont most? A számomra legvalószínűbb forgatókönyv, hogy magántőkét akarnak bevonni a tőzdei kivonuláshoz, hogy nyugodtan, esetleg extra tőkeerővel a háttérben folytathassák a hosszú távú munkát. Ahelyett, hogy a külvilág mikroszkóp alatt vizsgálja minden lépésüket, és negyedévről negyedévre cseszegesse őket a Wall Street. Ez az egész balhé, ami most folyik, a tőzsdei jelenlétből fakad. Ez a fajta figyelem rengeteg árt a cégnek, mint láthatjuk ebből a postból is.
7. De a Lenovónak meg a Samsungnak (vegyük úgy hogy további tíz random céget még ideírtunk) annyi pénze van, hogy bármikor megvehetné - Ez igaz, és talán meg is akarná venni valaki. Csakhogy ez nem számít. A BlackBerry ilyesfajta eladása felett a kanadai államnak vétó joga van. Egy Lenovo vagy Samsung soha nem kaphatná meg azt a céget, amely nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági jelentőségű Kanadának, de még egy amerikai felvásárlónak is garanciákat kellene tennie kanadai befektetésekre. A legvalószínűbb, hogy kanadai, amerikai, esetleg részben európai tagokból álló magántőkés konzorcium alakul, és ajánlatot tesznek a nyomott árú részvényekre.
Egyelőre ennyi jutott eszembe. Puszilok mindenkit. Q10 FTW.







