Igazából a poszt címe kicsit azért sántít, belátom, hiszen a Magyar Telekom által ma bejelentett új Next díjcsomagok (az egyszerűség kedvéért ezeket Next M és Next S-nek nevezi a szolgáltató) valójában nem minden tekintetben korlátlanok, de tény, hogy jó sokat lehet velük dumálni hálózaton kívül és belül, meg ontani lehet az SMS-eket, ami alapvetően kedvező trend. Kár, hogy egyelőre az adat terén nem állunk ilyen jól.
A most bejelentett Next S és Next M díjcsomagok ára és a tartalma kísértetiesen hasonló a Vodafone RED Basic és Go+, valamint a Telenor Flow 1 és Flow Total 1-hez, vagyis a teljes korlátlanság havi 10990 és 6490 forintért érhető el, 500 megabájtos adatforgalmi limittel (Kapcsolat programban részt vevő ügyfelek kaphatnak ebből némi kedvezményt, így ők már havi 9990 és 5490 forintért hozzájuthatnak az új tarifákhoz. A szolgáltató által kiadott sajtóközleményt alább olvashatjátok, további részletek (például a BIS integráció kapcsán) később:
Korlátlan beszélgetés és SMS mellett 4G-s mobilinternet és készülékkínálat a Telekomtól a megújult Next csomagokban
A Magyar Telekom ügyfélközpontú stratégiájának megfelelően megújítja, jelentősen kibővíti és minden eddigi ajánlatánál kedvezőbb feltételekkel kínálja a korlátlan Next díjcsomagjait lakossági és üzleti ügyfelei részére. A lakossági ügyfeleknek november 1-től, üzleti ügyfeleknek október második felében induló és december 31-ig kínált akciós ajánlat az eddiginél kedvezőbb díjszabással biztosítja a korlátlan belföldi vagy hálózaton belüli alapdíjas beszélgetéseket és SMS-eket a felhasználóknak. A megújult, a piacon egyedülállóan sokrétű Next csomagok emellett benne foglalt – 4G/LTE hálózaton is felhasználható – adatmennyiséget és sokszínű 4G-képes készülékválasztékot, valamint további kedvezményeket és előnyöket is nyújtanak a Telekom ügyfeleinek.
A Telekom minden eddigi ajánlatánál előnyösebb feltételeket tartalmazó, megújult Next díjcsomagjaihoz a benne foglalt adatmennyiség és a készülékválaszték mellett elválaszthatatlanul hozzátartozik a szupergyors adatsebesség és a gyorsan bővülő 4G mobilhálózat is. A Telekom mint piacvezető integrált szolgáltató az otthoni kommunikáció felhasználóinak is elérhetővé teszi a korlátlan szabadság élményét nyújtó, megújult Next ajánlatot a társkártyának köszönhetően. A Next csomagok meglevő előfizetőinek a Telekom kidolgozza a megújult díjcsomagokra történő váltás lehetőségét is.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a megújult Next ajánlat kapcsán elmondta: „A Telekom megújult Next ajánlatával új időszakot nyitunk a magyarországi mobilpiaci versenyben, ami egyértelműen a fogyasztóknak kedvez. A Telekom stratégiai prioritása, hogy ügyfeleinek teljes élményt nyújtson, és az ennek megfelelően kialakított innovatív ajánlatunknak köszönhetően mai és leendő ügyfeleink a korlátlan beszélgetés és üzenetküldés mellett rendkívül előnyös feltételekkel tudják kihasználni a szupergyors 4G és a legkorszerűbb okos eszközök lehetőségeit.”
Az egyszerűség és átláthatóság jegyében kialakított új Next ajánlatokkal a Telekom versenyképes havidíjat is kínál ügyfeleinek. A készülék nélkül megrendelt, korlátlan belföldi beszélgetéseket és SMS-eket, valamint 500 MB adatmennyiséget tartalmazó lakossági Next M díjcsomag 10 990 Ft-os havidíjért, a hálózaton belüli korlátlan beszélgetéseket és 500 MB adatmennyiséget biztosító Next S pedig már 6490 Ft-ért is elérhető a Telekom ügyfeleinek, akik így akár 5 millió Telekom-ügyféllel beszélhetnek korlátlanul. A Kapcsolat program keretében a szolgáltató további kedvezményekkel is meg szeretné hálálni ügyfelei hűségét és bizalmát, így a Next M már 9990 Ft-ért, a Next S pedig már 5490 Ft-ért is elérhető lesz a hűségprogramnak köszönhetően.
Üzleti felhasználók részére – a vállalkozás által előfizetett SIM-kártyák számától függően – már akár 9990 Ft havidíjért kínálja az 500 MB adatmennyiséget tartalmazó Next Business csomagot a Telekom, amelyhez ügyfeleink meghatározott feltételek mellett 0 Ft-ért okostelefont is kaphatnak, és kedvező áron többlet adatmennyiséget vásárolhatnak.
A korlátlan belföldi vagy hálózaton belüli beszélgetéseket és SMS-eket tartalmazó a Next díjcsomagokat áprilistól vezette be a Telekom. A megújuló Next díjcsomagokról és a kapcsolódó kivételes készülékkínálatról a közeljövőben részletes tájékoztatást is közzétesz a szolgáltató.
A technológiai ipar, legyen szó bármilyen válfajáról, szinte folyamatosan a megújulásról és az innovációról szól, új dolgok felfedezéséről, amire aztán majd vagy vevő lesz a közönség, vagy nem (sokszor ezt valójában nem is a közönség, hanem a marketingesek döntik el). A megújulás és az innováció olykor a tényleges vevők számára megfoghatatlan, immateriális dolgokban testesül meg -- ezek a szabadalmak, melyekre egy cég építheti a termékeit, valamint akár más cégeknek is odaadhatja, hogy tessék használd, ezekkel meg ezekkel a feltételekkel.
A Thomson Reuters most az alapján állította össze a világ 100 legnagyobb újítójának a listáját, hogy a cégek hány új szabadalmat jegyeztek be az elmúlt években -- a listára most először felkerülhetett a BlackBerry is, sok más okostelefon-piaci szereplővel együtt. A kanadaiak 2010 január 1-től 2012 december 31-ig kimagaslóan sok, összesen 3585 szabadalmi kérvényt nyújtottak be, alighanem jelentős részük a BlackBerry 10 operációs rendszerhez és az új készülékekhez köthető. A rekordot egyébként itt is az okostelefon-piac jelenlegi királyának tekintett Samsun tartja, több mint 35 ezer bejegyzett szabadalommal ugyanerre az időszakra.
Pusztán az a tény azonban, hogy egy cégnél ütemesen zajlik a kutatás-fejlesztés, és tényleg képes az innovációra, nem jelenti egyben azt is, hogy automatikusan sikert arat. A BlackBerry példája jól mutatja, hogy a termékek marketingjén, a logisztikán és az egyéb faktorokon nagyon sok minden múlik.
A szabadalmi portfólió egyébiránt a cég egyik legnagyobb kincse, a BlackBerry potenciális eladása kapcsán sokan sokszor emlegették, hogy a vállalat piaci értékét alapvetően ez határozza meg. Persze mint minden más ebben az iparágban, ez sem olyan fekete és fehér, mint ahogy sokan gondolni vélik, egy-egy szabadalom hamar elértéktelenedhet, már ha egyáltalán ér bármit is.
Mindettől függetlenül tény, hogy a BlackBerrynél komoly fejlesztői munka zajlott az elmúlt években és zajlik most is, nem feltétlenül csak az okostelefon-piacra fókuszálva.
A teljes listát ide kattintva találjátok meg.
A BlackBerry különféle mobilmenedzsment-platformjai nem teljesen új keletű megoldások, tulajdonképpen a kanadai cég kezdte az ipart anno évekkel mindenki előtt még a BlackBerry Enterprise Server nevű termékével, mely akkor még kizárólag csak BlackBerryket kezelt, viszont azokat nagyon durva részletességgel. Aztán telt, múlt az idő, a BlackBerry Enterprise Server neve BlackBerry Enterprise Service 10 lett (a rövidítés pedig BES-ből BES10), megjelent a BB10-es készülékek támogatása, valamint mellette a rendszer már Androidra és iOS-re épülő mobileszközöket is kezel.
Tulajdonképpen ez a mobilmenedzsment-termékcsalád bővül ki hamarosan egy új taggal, amit az angol Enterprise Mobility Management szavak rövidítésével egyszerűen csak EMM-nek hív a BlackBerry. Az EMM lényegében ugyanazokat a funkciókat tudja, mint a BES10, vagyis a platform házirend-alapú flottamanedzsmentet, távoli adminisztrálást és egyéb, a biztonságos mobilhasználatot növelő funkciókat kínál, egészen új módon.
Ez lényegében annyit tesz, hogy az EMM-hez a BES/BES10-zel nincs szükség sem lokális hardverre, sem pedig szoftverre, minden rendszer az interneten működik, és egy interneten keresztül elérhető konzolból vezérelhető. Ezzel az EMM bekerülési költségei jóval alacsonyabbak és a telepítés is jóval egyszerűbb, viszont a rendszer komplexitása is csökken egyben. Mindebből következik, hogy az új, felhőalapú mobilmenedzsment rendszer elsősorban kisvállalatok igényeit szolgálhatja ki, ahol amúgy is jellemzőbb lehet az a trend, hogy az alkalmazottak a saját telefonjaikat használják a munkavégzéshez is.
Az EMM jelenleg még tesztelés alatt áll, a termék várhatóan a jövő hónap végén válik elérhetővé. A használatért havi előfizetési díjat kér majd a BlackBerry.
Ezt a posztot azt hiszem érdemes azzal a disclaimerrel kezdeni, hogy jómagam is rendelkezem BlackBerry részvényekkel, igaz elhanyagolható mennyiséggel, de ily módon akkor is anyagilag érintett vagyok minden olyan történés kapcsán, ami a BlackBerryhez kötődik. Nem mintha a büszke öntudat szólna belőlem ezzel kapcsolatban, éppen ellenkezőleg, a mostani poszt témája pont az, hogy a cég egyes (kis)részvényesei kicsit most átejtve érzik magukat, és ennek a bíróságon is hangot adnak, illetve adnának.
Az úgynevezett csoportos keresetet New York államban nyújtotta be a BlackBerry ellen egy ügyvédi iroda múlt hét végén azzal a felvetéssel, hogy a BlackBerry vezetése több tudatos lépéssel is szándékosan csökkentette a cég értékét (vagyis a részvények árfolyamát), mindeközben pedig a részvényeseknek hamis képet festett a társaság valódi helyzetéről és a megmentőnek kikiáltott BlackBerry 10 operációs rendszer fogadtatásáról. A per végső jogalapját a szeptember 20-i "fekete péntek" adta, ekkor közölte a kanadai cég, hogy több mint 900 millió dollárnyi eladatlan Z10 okostelefont leír, a veszteség pedig elsősorban ennek köszönhetően rekord magasságokba szökik. A társaság ezzel együtt bejelentette, elküldi munkavállalóinak 40 százalékát.
A KSF által indított csoportos keresethez december 3-ig csatlakozhatnak azok a kisrészvényesek, akik a fenti tények hatására a befektetésük igen tetemes részét elveszítették. Mindez persze még nem jelenti azt, hogy az ügy ténylegesen összegyűjt annyi támogatót, hogy amivel már érdemes nekimenni a cégnek. Érdemes leszögezni, hogy a BlackBerry ellen nem ez az első ilyen beadvány, 2010 decemberében hasonló indokkal már próbálkoztak ugyanezen a bíróságon elmeszelni a céget, mint ahogy a 2011-es emlékezetes hálózati leállást követően is csoportos pert helyeztek kilátásba egyes károsultak.
És bár ez azokat aligha vigasz azoknak, akik milliókat (dollárban) fektettek a cégbe, a magam részéről a részvényeken realizált minimális veszteséget betudom annak, hogy a tőzsdézés kockázatos játék, ahol nincs helyük az érzelmeknek. Meg úgy istenigazából a pereskedésnek sem.
A multiplatformos BlackBerry Messenger megjelenése körüli fiaskó talán az év eddigi legnagyobb blamája a BlackBerrynél, a chatprogramnak, melyre oly nagy hangsúlyt fektetett a cég, idestova két héttel ezelőtt kellett volna megjelennie Androidra és iOS-re. Utóbbira rövid ideig elérhető is volt, majd a gyártó mindenkit kirúgott a BBM-szerverekről, aki nem BlackBerryt használ, illetve levette az internetről az alkalmazást.
Hogy pontosan mi történt, az azóta sem tiszta, kósza hírek szerint azonban a lépésre a többi BBM felhasználó, illetve úgy általában a szolgáltatás stabil működése érdekében mindenképpen szükség volt -- hogy ezek után mikor jelenik meg végre a két platformra a kiadás, azt egyelőre továbbra sem tudni, viszont azért vannak pozitív jelek is.
Most például állítólag újra megnyílt a belsős tesztelők előtt a BlackBerry Messenger androidos bétatesztje, amihez egy frissített alkalmazás is készült -- mindez pedig azt sugallja, hogy az eredetileg tervezett időpontra összességében sem a rendszer, sem a kliensek nem voltak megfelelően felkészítve a rajtra. Remélhetőleg a teszt újraindulása után már nem kell sokat várni arra, hogy minden stimmeljen, és tényleg multiplatformossá váljon a BBM.
Via IBN.
Viszonylag ritkán szoktam itt a BerryBlogon foglalkozni a különböző mobilszolgáltatók díjcsomagjaival, kivéve persze, ha azoknak a díjcsomagoknak valamilyen módon közük van a BlackBerryhez, de most mégis kivételt fogok tenni, ugyanis egy nagyon érdekes, és első ránézésre kedvező trend van kialakulóban az ősszel a szolgáltatóknál: Egyre inkább úgy tűnik, hogy a korlátlan beszédperceket és SMS-eket biztosító tarifák ide is begyűrűznek, és közben szép lassan mindenki számára elérhetővé válnak -- erről pedig érdemes egy okostelefonokkal foglalkozó blogon több szót is ejteni.
A belföldi hálózatokba irányuló korlátlan beszédpercek a Vodafone RED tarifákkal jelentek meg tavaly Magyarországon, egyébként éppen egy éve. A tavaly bemutatott RED Standard és RED Super tarifák után a Vodafone mától elérhetővé tette az olcsóbb RED Basic csomagot, ami 9990 forintba kerül havonta, illetve a RED Standard mostantól Plus néven fut. A cég emellett két, olcsóbb tarifával is jelentkezett, ebből az egyikkel a vodás ügyfelek hívhatók korlátlanul, a másik egy kedvező árú alapcsomag.
A matek a Vodafone RED Basic és Plus esetében a legegyszerűbb, ennél a két tarifánál mindenhová ingyen lehet telefonálni és SMS-t küldeni, fontos azonban, hogy a korlátlanság csak belföldön és az alapdíjas irányokba (beleértve a mobilhálózatokat) érvényes, és az adatforgalom nagyon is korlátozott -- előbbinél 500, utóbbinál havonta 2000 MB áll rendelkezésre a csomagba foglalva.
Az 4990 forintba kerülő Go+ csomagnál a korlátlanság csak hálózaton belülre érvényes, hálózaton kívülre 150 perc VAGY SMS áll összesen rendelkezésre egy hónapban. Az adatmennyiség itt is 500 MB, mint a Red Basicnél. A sima Go csomag 2690 forintért 100 perc vagy SMS használható fel, minimális, 150 MB-os adatforgalmi kerettel.
Az új Vodafone tarifák bejelentésére gyakorlatilag azonnal reagáltak a Telenornál is, ahol hogy, hogy nem pont a vodás sajtóeseményt követő percekben sikerült bejelenteni a Flow 1, a Flow Total1 és a Flow Total 2 tarifákat. Amikben az a szép, hogy szinte egy az egyben másolatai a versenytárs ajánlatainak: a Flow 1 például egy ezer forinttal drágább Go+, a Flow Total1 teljes egészében a RED Basicnek felel meg, a Flow Total 2 pedig egy RED Plus, havi négyezer forinttal drágábban. Ha elfogy a csomagban foglalt perc, elég durva percdíjakkal (40 Ft) kell számolni, szóval nem árt figyelni
Lassan kezd már kicsit sok lenni a számokból és az adatokból, úgyhogy gyorsan a lényegre térek: jelenlegi tudomásom szerint egyik tarifa sem tartalmaz BlackBerry adatforgalmat, vagyis nincs hozzáférés a blackberry.net APN-hez, ami a régebbi készülékek tulajdonosai számára nem túl jó hír, hiszen nekik pluszban ki kell fizetni a BlackBerry szolgáltatás árát is a díjcsomag havi díján felül. Az új BlackBerryknél, tehát a Z10-nél, a Q10-nél vagy a Q5-nél (és a hamarosan érkező Z30-nál) azonban más a helyzet, hiszen ezek sem a Vodafone-nál, sem a Telenornál nem igényelnek külön BlackBerry-előfizetést a működéshez.
A Vodafone új tarifáiról itt találsz információkat.
A Telenor Flow tarifákról itt vannak a részletek.