Múlt hét végén jelentette a Q4-es üzleti negyedévének eredményeit a BlackBerry, amiről részletesebben Jack Potata ígért nemrég beszámolót, vagy egyfajta értékelést, ez a poszt inkább csak az üzleti jelentés utáni konferenciahívás egyes, hardveres aspektusairól fog szólni. Vagyis arról, hogy végre újabb konkrétumok, hírek hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy hol tart a különböző rendszerfrissítések kiadása, fejlesztése.

A BlackBerrynek mondhatni komoly gyakorlata van már abban, hogy a különféle beígért (vagy csak megszellőztetett) újdonságokat csak némi késéssel tudja bemutatni, így nem különösebben lepődtem meg, hogy - sajnos - ez most sincs másképp. A konferenciahívás során John Chen elmondta ugyanis, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszer eredetileg márciusra ígért, 10.3.3-as kiadása egyes tanúsítványok beszerzése, kiadása miatt késik (vagyis a megjelenés csúszik június közepére), míg a szintén idénre tervezett 10.3.4-es verzió konkrétan jó eséllyel jövőre csúszik.

porsche_passport_q10.jpg

A 10.3.3-as BB10-verzió kiadását éppen az hátráltatja, ami a cég reményei szerint az egyik legnagyobb hozadéka lehet az új rendszernek: ez a NIAP (National Information Assurance Partnership) certifikáció, ami a Common Criteria (kvázi egy nemzetközi, IT-biztonsági keretrendszer) amerikai implementációját jelenti. Nem nehéz kitalálni, hogy az egészre elsősorban az amerikai kormányzati beszerzések miatt lehet szükség, vagyis ettől a BB10 jó eséllyel nem lesz (sokkal) biztonságosabb, pláne nem egy magánszemély-felhasználó számára. Hogy a 10.3.4-es kiadás megjelenése miért csúszik át várhatóan a jövő évre, arról nem szól a fáma, és azt sem közölte eddig a BlackBerry, hogy abba milyen újdonságok kerülnek majd.

Mindeközben gőzerővel készül a BlackBerry első androidos mobiljának, a PRIV-nek a következő nagy rendszerfrissítése, mely a jelenlegi, 5.1.1-es android-verziót frissíti majd 6.0.1-re (Marshmallow). A múlt pénteki konferenciahíváson elhangzottak szerint ez a szoftverkiadás valamikor április végén, vagy május elején láthat napvilágot, és a korábbi blogposztban már részletezett újdonságok mellett alighanem egy csokornyi hibajavítást is hoz majd magával.

Az új verzióból egy szintén pénteki elszólás alapján bétát, vagyis egyfajta nyilvános tesztkiadást is várhatunk, ennek részleteiről valamikor a héten jöhetnek új hírek. A BlackBerrytől egyébként meglehetősen szokatlan húzás (béta OS-ek kiadása) más iparági szereplők számára nem annyira nagy újdonság, hiszen iOS-ből is létezik publikus bétaverzió, és Androidból is (ezek eddig kizárólag csak a Nexusokra voltak telepíthetők). 

FRISSÍTÉS: a Marshmallow-bétateszt gyakorlatilag elindult, itt vannak a részletek a részvételi lehetőségekről: Inside BlackBerry blog - Help Put Android Marshmallow on PRIV by Joining our Beta Program

Hoppá, na most akkor mégsem hagyja el a BlackBerry saját fejlesztésű platformját a WhatsApp? De sajnos igen, viszont csak az év végén, addig azonban nem áll meg az élet, ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy megérkezett a Facebook kezében lévő chatplatform klienséhez a legújabb frissítés. Igen, BB10-re.

whatsapp_bbworld.jpg

Az új WhatsApp klienst már jó ideje tesztelhették a BlackBerry Beta Zone-ba regisztrált felhasználók, így számukra az új funkciók sem teljesen ismeretlenek, bár ezúttal (is) javarészt kozmetikai és hibajavításokról van szó. Nyilván a BB10 kigyomlálása a támogatott platformok közül továbbra is fájó pont sok-sok BlackBerry-felhasználónak, de legalább némileg enyhítheti a fájdalmat, hogy az év végéig többek közt ennek a frissítésnek hála jobb felhasználó élményt nyújt a kliens.

Az év vége pedig még azért messze van, más kérdés, hogy az anyacég, a Facebook sajnos nem hagyott ennyi kifutási időt a BlackBerry-tulajoknak, hiszen a natív Facebook app BB10-en és BB OS alatt pont egy hét múlva megszűnik működni - a március közepén érkezett hír valósággal sokkolta a keményvonalas BlackBerry-tábor azon részét, akik a közösségi hálózatot aktívan használják.

Ha ellenben whatsappos vagy, akkor nézz el a BlackBerry Worldbe, a program frissítését elméletileg ezen a hivatkozáson fogod megtalálni. 

Miközben a BlackBerry manapság elsősorban az androidos zászlóshajó, a PRIV kapcsán szolgáltat leginkább újdonságokat, a rendszer hardcore rajongói számára jó hír, hogy lassan finisbe ér a BlackBerry 10 következő verziójának a megjelenése. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a BlackBerry a belső tesztek lezárását követően megkezdte az új, 10.3.3-as verzió kiküldését egyes partnerek (így elsősorban operátorok) számára tesztelésre.

10_3_3-1.png

Ennek egyik első jele, hogy az új kiadás egyik előzetes verziója a hét elején feltűnt az úgynevezett "production" szervereken, melyekhez a végfelhasználóknak (legalábbis elvileg) nincs hozzáférésük, csak egyes nagyobb partnereknek, jellemzően mobilszolgáltatóknak. A 10.3.3.313-as szoftververziót viselő, egyébként 10.3.3.471-es OS-verzió és a végleges, a felhasználókhoz kerülő release közt alighanem lesz még pár fejlesztési lépcsőfok, jóllehet itt új funkciókat nem nagyon kell majd tesztelni, valószínűleg ezért sem adott ki a BlackBerry semmilyen fejlesztői build-et, vagy SDK-t ehhez a verzióhoz (bár ez még megtörténhet később).

A BlackBerry egyébként tavaly év végén közölt először részleteket a BlackBerry 10 operációs rendszer soron következő, 10.3.3-as változatáról. Ez alapján az új kiadás (és utódja, a 10.3.4-es verzió) elsősorban hibajavításokat tartalmaz majd, valamint még szigorúbb biztonsági kritériumoknak fog megfelelni, ami szavatolhatja, hogy azok a szervezetek, melyek NAGYON komolyan veszik a mobilbiztonságot, még nagyobb biztonságban tudhassák érzékeny adataikat.

Az új OS megjelenése a szervereken egyben előrevetíti azt is, hogy nemsokára megindulhat a 10.3.3-as leak cunami, ami korábban, a BB10-es idők hajnalán kétségtelenül jóval többször csapott le az újabb verziókra áhítozó, kísérletező kedvű felhasználókra, mint most.

Via blackberrys.ru.

Címkék: frissítés bb10

Picivel több, mint két héttel az eredeti kiadás elteltével sikerült kijavítania a BlackBerrynek a BB10 androidos futtatókörnyezetének egyik legfontosabb hibáját, nevezetesen azt, hogy a programot gyakorlatilag lehetetlen volt letölteni a BlackBerry Worldból. Az eredeti probléma ugyebár az volt, hogy a legfrissebb rendszerfrissítést telepítve androidos appokat nem lehetett többé leszedni a telefonról, a megoldás pedig az Android runtime frissítésében érkezett meg február felső felében. Vagyis megérkezett, csak éppen telepíteni nem lehetett a BlackBerry Worldből, mert a kliens folyton elszállt hálózati hibára hivatkozva.

art-update-2016.jpg

Ezt a hibát mostanra szerencsére kijavította a BlackBerry - hogy mi tartott ennyi ideig, nem teljesen világos, bár valószínűleg a hardcore BB10-használó ügyfeleknek ez kevéssé volt fájó probléma, mint egy-két magánfelhasználónak, akik az elmúlt két hétben -- érthető módon -- hallatták is a hangjukat. 

Ha te is közéjük tartoztál, vagy tartozol, akkor most érdemes újra lekattintanod az alábbi linket, hogy önfeledten törölgethess androidos appokat a BB10-es telefonodról:

Android runtime frissítés a BlackBerry Worldben

Fotó: CrackBerry.

Három évvel ezelőtt ilyenkor az egész mobilos iparág ismét felfokozott várakozással szemlélte, hogy mit képes előhúzni a kalapból az okostelefon-piac nagy öregjének számító BlackBerry -- 2013. január 30-án debütált hivatalosan a cég saját fejlesztésű mobilos operációs rendszere, a BlackBerry 10, két készülékkel, a Z10-zel és a Q10-zel egyetemben. Az idő végül azonban sajna a szkeptikusokat igazolta, gondolom ezzel senkinek nem mondtam újdonságot, ettől azonban a születésnap még születésnap marad, és csakazért sem fogok keseregni egy ilyen alkalommal.

Már csak azért sem, mert a BlackBerry új platformstratégiájában a 2013-ban nagy reményekkel indult rendszer továbbra is jelen van, nem véletlenül. Felépítéséből és zártságából, no meg a BlackBerry évtizedes hagyományaiból fakadóan máig a legbiztonságosabb mobilos operációs rendszerek között tartják számon. Nem véletlen, hogy kormányzati tisztviselők, intézmények, és multik vezetői a mai napig elsődleges alternatívaként tekintenek a BlackBerryre, amikor szóba került a titkosított, vagy csupán csak biztonságos mobilkommunikáció.

bb10_people.png

A három évvel ezelőtti bejelentést követő, illetve azt megelőző időszak rendkívül izgalmas korszaka volt a BlackBerry, így ezzel párhuzamosan a BerryBlog történelmének is. A BlackBerry 10 sok tehetséges szakember, programozók és mérnökök kemény, megfeszített munkájának eredménye, illetve meggyőződésem, hogy máig a legjobb, mobilcélú operációs rendszer, függetlenül attól, hogy a BlackBerry, illetve a piac a megjelenése óta milyen irányokat vett.

Ezúttal én is csatlakozni szeretnék azokhoz, akik megemelik a kalapjukat mindenki előtt, akik a BlackBerry 10 létrehozásában részt vettek, illetve a fejlesztésben azóta is részt vesznek (egy részüket lásd a fenti képen). Sajnos a sors nem úgy hozta, hogy a megújuló BlackBerry az előzetes várakozásoknak megfelelően kamatoztatni tudta volna ezt a tudást, hogy mi okból, azt most nem részletezem, gondolom mindenkinek megvan úgyis erre a teóriája. Én mindenesetre örülök, hogy legalább megpróbálták, illetve annak is örülök, hogy találtak egy üzleti stratégát, aki a jelek szerint képes volt a spirálból kirángatni a céget, még ha ennek néhány, a rajongók számára láthatóan eléggé fájó döntés meghozatala is volt az ára.

De mint mondtam, ez most nem a kesergés helye, szóval boldog születésnapot BlackBerry 10, hajrá BlackBerry!

Szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt kezdődött meg a BlackBerry PRIV hivatalos forgalmazása itthon, és én is nagyjából ettől az időponttól kezdve használom a kanadaiak első androidos mobilját. Pár napnyi használati tapasztalat alapján írtam ezt a tesztet, de akárcsak az ember, úgy az okostelefon is lakva ismerszik meg, vagyis huzamosabb használat után derülnek ki az igazi jóságok, vagy a bosszantó hiányosságok. Egy párkapcsolatot is akkor értékel az ember a maga realitásában, amikor már elmúlóban a rózsaszín köd, ugyebár.

Mindjárt az elején hozzáteszem, hogy jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy számtalan telefont kipróbálhattam már eddig, így nem eveztem totál ismeretlen vizekre, amikor a BB10-es Classicról átváltottam a PRIV használatára. Nagyjából tisztában voltam tehát vele, mire számíthatok, persze azt még csak sejtettem az elején, hogy a BlackBerry-féle fűszerezés mennyire fog ízleni.

index_pirv1.jpg

Az első és legfontosabb szempont, legalábbis a számomra, hogy az elmúlt egy hónapban a PRIV egyszer sem hagyott cserben. Nem fagyott, nem indult újra, nem szálltak el rajta alkalmazások ezzel helyrehozhatatlan hibát okozva, vagy jelentősen hátráltatva a munkámban. Pedig elég sok mindent rábíztam a telefonra, hiszen amellett, hogy itt irkálom a posztokat, van egy cégem, amit vezetni kell, ez pedig nem csak levelezgetésből áll, hanem informatikai- banki- és egyéb felügyeletből.

Én azok közé a felhasználók közé tartozom, akiknek alapvetően semmi bajuk a Google-lel, vagy a különböző felhőszolgáltatásokkal, előbbi amúgy elég nehezen is fér össze egy androidos telefon birtoklásával, utóbbiak pedig szerintem egyértelműen könnyebbé, rugalmasabbá teszik a munkát. A cégem amúgy nem Google, hanem Microsoft felhőszolgáltatást vesz igénybe, a levelezésünk Exchange Online-on keresztül megy, a céges doksik meg a OneDrive-ban vannak, a PRIV-en meg ott van a Word, az Excel és a Powerpoint, hogy bármikor tudjak dolgozni ezekkel a dokumentumokkal út közben is. Ezt most nem azért írtam le ide, mert úgy vélem bárki számára is érdekes lenne, hogy a mi kis cégünk mit használ a napi működése során, inkább csak azért, hogy megemlíthessem, hogy az androidos BlackBerry mindezen szolgáltatásokhoz teljes körű és zökkenőmentes hozzáférést kínál. 

Ennyit arról, hogy az Android csak játékra jó.

A PRIV szoftverében ezen felül is van pár jó ötlet, melyek egy része a gyári Android révén került a telefonra, másik része pedig egyedi BlackBerry fejlesztés. Ezek egyike például a Smart Lock funkció, ami nagy kedvencemmé vált az elmúlt hónapban. Ez lényegében egy olyan opció amivel a jelszózárat ki lehet kapcsolni ideiglenesen bizonyos helyzetekben. Például minek kérjen jelszót állandóan a készülék, ha mondjuk otthon vagyok? Vagy ha a zsebemben/táskámban van a telefon? 

index_priv_2.jpg

Kövezzetek meg, de nekem bejön az Android 5.1.1 intuitív telefonalkalmazása is, aki sokat telefonál, de viszonylag szűk körnek, annak hasznos lehet a gyorstárcsázó funkció -- de legalábbis nekem rendkívül hasznos. 

Jó lett szerintem a BlackBerry-féle és az androidos értesítési rendszer ötvözése, az elengedhetetlen kis csillag az alkalmazás-ikonok jobb felső sarkában azonnal jelzi, hogy mivel kell foglalkozzak, az Android értesítősávja pedig szerintem -- bizonyos mennyiségű értesítésig -- átlátható és letisztult. Szintén előszeretettel használom a BlackBerry saját instant-widget funkcióját, a pop-up widgetet, amivel kicsit ilyen van is widget, meg nincs is widget állapot áll elő, vagyis csak akkor látszik egy widget, amikor én akarom, amikor szükségem van rá.

A szoftveren félig-meddig túllépve, eleinte bevallottan voltak bizonyos ellenérzéseim a PRIV aprócska gombokkal telepakolt klaviatúrájával szemben, mostanra azonban teljesen hozzászoktam a használatához és egyáltalán nem zavarnak a Classichoz képest kisebb gombok. A BlackBerry virtuális billentyűzete még nem elég szofisztikált, legalábbis számomra néhány finombeállítás hiányzik (például karakterkiosztás változtatása), de hamar rájöttem, hogy a fontos dolgokat úgyis a fizikai klaviatúrán írom, szóval együtt tudok élni vele.

Továbbra is gyönyörű a PRIV kijelzője, a két oldalt ívelt panelnél ráadásul nem megy a használhatóság rovására az oldalsó perem enyhe lehajlása, ellentétben néhány általam is látott Samsung modellel. A telefon mechanikailag most is olyan, mintha új lenne, a rémhírekkel ellentétben a csúszkamechanika nem kezdett el lötyögni, nem kopik a burkolat vagy a festék, nem nyekereg jobban a műanyag, mint új korában. Mondjuk aki ismer, az tudja, hogy eléggé megrögzötten vigyázok az ilyesmi holmikra, szóval ezen annyira nem is vagyok meglepve.

Ami hiányzik a BlackBerry 10-ből

Persze vannak azért hiányosságok is a BB10-hez képest, például a Hub közel sem olyan tökéletes és intuitív, mint ott, hiszen eleve milyen már, hogy alkalmazásokat hív meg ahelyett, hogy a saját felületen nyitna meg mondjuk egy SMS-t, vagy a Facebookot. Nincs Peek és Flow gesztus, de azt kell mondjam, egy hónap alatt szinte teljesen hozzászoktam a hiányukhoz, és ma már nem próbálok lépten-nyomon a régi módszerrel belépni a Hub-ba.

Nem lehet az értesítéseket sem olyan jól testre szabni az Androidban, mint a BB10-ben, vagyis lehet, de külső alkalmazás kell hozzá. Ez egyébként úgy általában véve igaz az Androidra: amit nem lehet megoldani a gyári szoftverbeállításokkal, arra szinte biztosan van egy app a Play Store-ban, sokszor inkább a zavarba ejtően nagy választék lehet frusztráló ilyen esetben.

Az Android továbbá közel sem olyan jó multitask-rendszer, mint a BB10, ahol az alkalmazások a háttérbe küldve is teszik a dolgukat, ahelyett, hogy egyszerűen csak leállnának, mintha megnyomnám a pillanat állj gombot egy videolejátszóban (ami azt illeti, a YouTube-bal például pontosan ez történik Androidon ha a háttérbe kerül). 

index_priv_3.jpg

A teljesség igénye nélkül egy hónap leforgása alatt nagyjából ezeket a tapasztalatokat gyűjtöttem a PRIV-ről. Számomra talán a legfőbb tanulság, hogy az Android ma már túlnőve kezdeti korlátain legalább annyira alkalmas munkakörnyezetnek, mint az asztali Windows (gyakorlatilag egymás analógiája a kettő a mobil és a PC-s világban). Mi több, olyan munkafolyamatokat is elvégezhetek vele, amit a BB10-es telefonommal nem tudtam.

A BlackBerry emellett odafigyelt arra is, hogy ténylegesen hasznos és produktív funkciókkal egészítse ki a gyári Androidot, és csak ott nyúlt bele a rendszerbe, ahol feltétlenül kell, ott is többnyire jól. A Google operációs rendszeréből eredő limitációk ettől még jelen vannak, de távolról sem lehetetlen együtt élni velük, pláne mivel kap az ember cserébe sok minden mást, aminek hasznát veheti.

AlAPPtalan összehasonlítás

Szándékosan nem hozom fel az alkalmazásválaszték-témát, pedig a lokális appok miatt ennek itthon még nagyobb a relevanciája, mint a nagyobb piacokon. És most ne a fingós- és egyéb gyermeteg szarságokra tessék gondolni, hanem üzleti és produktív alkalmazásokra. Globális médiaipari multik szórakoztató alkalmazásaira. Vagy akár csak egy netbank-appra.

Minden tiszteletem a fejlesztőcsapaté, mert tényleg ígéretes és a maga nemében máig egyedülálló rendszert alkottak, de egy hónapnyi PRIV-ezés után úgy vélem, hogy nincs miért visszafordulni a BB10-hez. Sem számomra, sem a BlackBerry számára. Mármint a már korábban tárgyalt speciális igényeket leszámítva. Csakhogy én nem vagyok sem miniszterelnök, sem globális multi cégvezére. Csak egy kis magyar cégtulajdonos-blogger, aki QWERTY-függő.

Fotók: index.hu.

süti beállítások módosítása