A BlackBerrynek mondjuk úgy soha nem volt erőssége a marketing, illetve úgy általában nem állt jól neki a reklámműfaj, de szerencsére mióta a TCL vette kézbe a készülékek gyártását, ez is változni látszik. A KEY2 múlt heti premierjén bemutatott reklámfilm némi öniróniával fűszerezve tart görbe tükröt az egész iparág elé. Nézzétek csak:

A szpot nagyjából azt vetíti elő, hogy mire számíthatsz, ha társaságban előveszed a vadonatúj BlackBerry KEY2-det (vagy akár egy KEYone-t). Például:

Ez az, amire gondolok?

Öööö, ez egy billentyűzet?

Dehát ez egy BlackBerry! Azt hittem már rég...

Régen imádtam a BlackBerrymet.

Én most is imádom. 

- vágja rá elégedett fejjel a csaj a reklám végén. Közben ügyesen előkerül két szó erejéig a biztonság kérdése, az akku kapacitása sőt még a Speed Key is. Termékpozicionálás at its best. Veled előfordult már, hogy hasonló szituációba kerültél?

A BlackBerry PRIV megjelenése körül kerekedett felhajtás ékes példája annak, hogyan lehet viszonylag olcsón hírverést kelteni (valójában keltetni) egy újonnan megjelenő termék kapcsán. A szakma ezt hívja buzzmarketingnek, aminek a BlackBerry mondhatni mesterévé vált az utóbbi hetekben, illetve egy két hónapban, legyen szó akármilyen felütésű hírről, hiszen azt a leghülyébb marketinges is régóta vágja, hogy 

No news is bad news.

Azaz gyakorlatilag mindegy, csak szó legyen a termékről.

Mostanára azért már túllépett ezen némiképpen a BlackBerry, mely azért szerencsére továbbra sem egy PRIV-nek öltöztetett Empire State Buildingben képzeli el a reklámkampány csúcsát, itt van viszont két egész jó szpot, az egyik beillene tévéreklámnak, a másik viszont kissé hosszabb, és elsősorban a PRIV által támogatott újszerű funkciókra koncentrál.

Legalább az elsőt nézzétek meg, van benne ázsiai csaj!

A net közben tele van önjelölt (marketing)szakemberekkel, szóval most itt a lehetőség, hogy részt vegyél egy kis brainstormingban, azaz szavazz, te hogyan képzelnéd el a PRIV reklámozását!

Címkék: marketing priv

Pár héttel ezelőtt hosszasan kifakadtam itt a BerryBlogon a BlackBerry csapnivaló marketingje kapcsán, miután egy szaklapban elolvastam egy interjút a kanadaiak aktuális marketingfőnökével, Mark Wilsonnal. Nem tartom túl valószínűnek, hogy eljutott volna Waterlooba az a poszt, mindenesetre most mintha megváltozott volna valami, legalábbis Wilson egy tegnapi nyilatkozata arra enged következtetni, hogy a marketingigazgató talán mégis érti, mi zajlik körülötte a piacon.

A BlackBerry Security Summiton az előadásokat követő kérdezz-felelek szekcióban kiült a közönség elé Wilson is, az N4BB-s srácok pedig nekiszegezték a kérdést, hogy akkor most valóban teljesen leírja-e (kissé vulgárisabb megfogalmazásban lesz*rja) a BlackBerry az átlagembert, vagyis inkább az átlagfogyasztót. Szerencsére a tag hamar kapcsolt, és közölte, a vállalati felhasználó is fogyasztó (ugye-ugye?), és ennek megfelelően is kell reklámozni a termékeket.

chen_front.jpg

Úgyhogy az új készülékeket hagyományos marketingeszközökkel is népszerűsíteni fogja a BlackBerry, és bár konkrétum egyelőre nincs, remélhetőleg amekkora különc a Passport a piacon, legalább akkorát fognak szólni a kampányok. És ehhez nem kell Alicia Keys sem, mondjuk szerintem kábé mindent el lehetne adni John Chennel és taoizmusba hajló bölcseleteivel, és akkor meglenne a reklámarc házon belül.

Például egy márkaidentitás-kampány keretén belül elég lenne csak annyit mondania a kamerába mosolyogva, hogy lám-lám, én is ázsiai vagyok, mégsem lopok a konkurenciától. Na erre biztosan félrenyelnék páran a királyrákot...

Via N4BB.

De most komolyan, tényleg könyörögni kell azért, hogy John Chen mellé kerüljön egy valamirevaló marketinges stáb? Hozzáteszem, én nem vagyok marketingszakember, de amit a BlackBerry jelenlegi marketingvezetője, Mark Wilson lenyilatkozott az AdAge magazinnak a terveiről, még a hozzám hasonló elvakult rajongóknál is elrúgja a pöttyöst.

Kezdjük azzal, hogy Wilson és stábja az elmondottak alapján láthatóan egyáltalán nem érti, mi zajlik a mobilpiacon. Mondhatni MÉG MINDIG nem értik, miről szól ma egy céges beszerzés, vagy éppen hogyan használják, illetve szeretnék használni az alkalmazottak (igen, beleértve a komoly üzletembereket is) a mobiljukat. Vagy hogy mit takar pontosan a négy mágikus betű, a BYOD.

markwilson.jpg

Ehelyett Wilson jön ezzel a végtelenül sznob üzleti professzionalizmus dumával az interjúban, mintha egy üzleti ügyfélnek ne lenne magánélete, amiben nem elsősorban a produktivitás, hanem uram bocsá' a lazaság, vagy mégneadjistenebb a szórakozás játszik főszerepet. A BlackBerrynek egyszer, s mindenkorra meg kéne már jegyeznie, hogy az üzleti mobil nem egyenlő az üzleti notebookkal, amit többnyire tényleg csak a munkájához vesz elő a cégrabszolga. Egy üzleti mobil mellett ma már senki nem akar második mobiltelefont magával cipelni csak azért, hogy legyen nála egy olyan készülék, amivel tolhatja a Temple Runt a WC-n ülve, vagy éppen a Spotify-t hallgathatja kocogás közben, ha arra támad kedve.

Nem azt mondom, hogy nem kellenek a produktív, hatékonyságot növelő képességek egy elsősorban csakugyan B2B-megoldásnak szánt okostelefonba. Csakhogy ez felhasználói szinten egyáltalán nem biztos, hogy selling point, mint ahogy évekkel ezelőtt rohadtul nem jött be az alkalmazottaknak, amikor szénné korlátozott Curve-ökkel dobta meg őket a cég. Produktívnak produktív megoldás ugyan, de nem hinném, hogy a márkaimázsnak olyan jót tenne. És akár hiszi a BlackBerry, akár nem, a céges flották vásárlásáról döntő (felső)vezetők is csak mezei felhasználók, és ha ma választhatnak, marha nehéz őket meggyőzni arról, hogy ne az iPhone-ért rinyáljanak. Még akkor is, ha korábban megőrültek a QWERTY-s telefonokért.

Meg azt sem nagyon értem, hogy miközben a marketingigazgató bevallása szerint az első számú prioritás, hogy a cég neve a munka szó szinonimájává váljon, hogy jönnek a képbe a cuki kis Disney-figurákat ábrázoló BBM-matricák. Vagy ha már mindenképpen a QWERTY-gombsor az első számú megtestesítője a produktivitásnak, meg a profizmusnak, akkor mit keres a piacon a Z3. Fájna, ha bevallanák, hogy "azért a szélesebb tömegeket is megpróbáljuk megszólítani, csak nem nagyon van rá ötletünk, hogyan"?

Egyébként hogy valami jót is írjak ebben a kivételesen őrjöngős posztban, azért az a gerillamarketing, amit a Passporttal most csinál a BlackBerry, szerintem jó (más kérdés, hogy nem tudom, mennyire tudatosan jó). John Chen is jó arc, jókat nyilatkozik, látszik, hogy ő a legtökösebb a csapatban, pedig az ázsiaiaktól ha valami távol áll, az éppen a tökösség. Most már csak az igazán jó reklámok hiányoznak, a meghökkentés, az asztalra csapás, sőt, az asztal felrúgása, amire mindenki felkapja a fejét, és amire jó apropót ad a Passport megjelenése. Csak könyörgöm, hanyagoljuk már ezt a "We need tools, not toys" jellegű sznobériát. 

Köszönöm, most már leülök...

Via AdAge.

A BlackBerry a multiplatformos BBM megjelenése óta elég aktívan igyekszik mindenkinek felhívni a figyelmét a cég üzenetküldő kliensében rejlő lehetőségére, mely természetesen ma már jóval több, mint egyszerű üzenetküldő kliens, hiszen lehet vele például hanghívásokat is kezdeményezni, van saját, integrált közösségi szolgáltatása (BBM csatornák), és van néhány olyan extra funkciója is (például olvasás-visszaigazolás), mely több rivális platformról hiányzik.

A kanadaiaknak ráadásul sikerült jó partnereket is találniuk a BBM, illetve a BBM-csatornák népszerűsítésére, utóbbira kitűnő példa a Mercedes AMG Petronas csapat BBM-csatornája, mely 121 ezer feliratkozóval az egyik legaktívabb csatorna, előbbire pedig jó példa az angol Virgin Atlantic légitársaság új promóciója, mely a BBM-szolgáltatásokat reklámozza a fenti, fedélzeti reklámspotban. A Virgin Atlantic emellett a VIP váróiban lévő mobiltöltő-állomásokat is átbrandelte BBM-re és persze nekik is van BBM-csatornájuk, melynek csatornatagjai szintén egyfajta elit klubot alkothatnak, de legalábbis jár nekik néhány extra kedvezmény, amellett, hogy egyfajta ügyfélszolgálati csatornaként használhatják a Virgin Atlantic BBM-csatornáját (merthogy a BBM erre is jó).

A fenti videóban pedig a Formula 1-es világbajnokság jelenlegi második helyezettje, Nico Rosberg mesél arról, mennyire jól tudja használni a BBM-et a csapattal és a rajongókkal való kapcsolattartásra, és bár az efféle kampányok során folytonosan emlékeztetni kell magamat arra, hogy ezek a csávók csupán jól bejáratott arcok, akik mögött iszonyú stáb dolgozik (többek közt azért, hogy a közösségi jelenlétet koordinálják), továbbra is állítom, hogy a BlackBerry jelen állás szerint nagyon jó lóra tette az F1-es szponzormegjelenéssel.

Kár lenne tagadni, hogy a BlackBerry az elmúlt években többször is mellényúlt, amikor a marketingnek és a PR-nek kellett volna kézbe vennie a dolgokat. Kezdve azzal, hogy a cég eleve későn ismerte fel, hogy manapság egyre kevesebben engedhetik meg az a luxust, hogy egyáltalán ne hirdessék a termékeket, ne álljanak szóba a sajtóval egészen odáig, hogy több felhasználói réteget láthatóan képtelen volt megszólítani a társaság. Ezt jól mutatja, hogy a marketingigazgatók lassan úgy jönnek-mennek a vállalatnál, mint egy átlagos mekiben a pultosok, hovatovább jelenleg kvázi nincs marketingvezetője a cégnek -- remélhetőleg John Chen talál majd egy igazán rátermett figurát, akitől végre jó ötletek jönnek majd.

Aztán itt van ez a márkanagykövet-kérdés, ami az egyik legjobb marketingeszköznek bizonyulhat, legalábbis több cég él vele előszeretettel, és elég sokan hasznot is tudnak húzni belőle, ha sikerül maguk mellé állítaniuk egy vagy több ismert, karizmatikus embert, popsztárt, színészt, illetve véleményvezért. A BlackBerry ebből a szempontból sokáig  nagyon kényelmes helyzetben volt, hiszen fél Hollywood a kanadai cég telefonjaival fotózkodott a partikon, meg aztán ott vannak az olyan, szintén nem kevéssé ismert emberek, mint Barack Obama, akiről egyébként ma már írtunk.

bieber2.jpg

Igenám, csak a BlackBerry gyengélkedésével ezek a celebek is inkább iPhone-nal vagy valami menő androidos cuccal jelentek meg a partikon, de még jóval ezelőtt -- 2010 környékén -- bejelentkezett a cégnél egy addigra már nagyon sikeres kanadai zenész srác, aki felajánlotta, hogy szívesen lesz a BlackBerry arca szerény 200 ezer dollárért és 20 készülékért cserébe. Ez a fiatal srác Justin Bieber volt, akivel azzal az indokkal nem állapodott meg végül a cég akkori vezetése, hogy a fiú olyan gyorsan tűnik majd el a süllyesztőben, amilyen gyorsan csak jött. Megint tévedtek.

Biebert lehet szeretni és lehet utálni, és tény, hogy mostanában talán kevesebbet hallani róla, mint korábban, mindenesetre a márkának ettől függetlenül végül csak szüksége lett egy arcra, ez lett Alicia Keys, aki idén januárban lett a BlackBerry "kreatív igazgatója", ami eleinte abból állt, hogy felvett egy hozzá cseppet sem illő fekete kosztümöt és hülyeségeket beszélt a BB10 rajtján. Bár aztán később volt közös kampány, meg az énekesnő turnéját a BlackBerry támogatta, de ez az együttműködés láthatóan nem hozott annyi rajongót a megrogyott gyártónak, mint amennyit Frank Boulben, a BlackBerry néhai marketingigazgatója remélt.

Majd elfelejtettem, a kanadai gyártó a U2 2009-2011-es megaturnéját is szponzorálta, legalábbis részben, de a U360 turnéból annak ellenére sem sikerült sokat  profitálni, hogy minden idők legnagyobb koncertturnéjáról beszélünk, ráadásul a U2 korábban az Apple-lel is dolgozott együtt, tehát éppenséggel volt már gyakorlat az iparágban ilyen együttműködésre.

Én a magam részéről azért szkeptikus vagyok annak kapcsán, hogy Bieber (már ha megállapodtak volna vele) önmagában képes lett volna más irányba terelni a BlackBerryt, a cég ugyanis nem csak és kizárólag az elhibázott marketing miatt került a mostani helyzetbe. Ettől függetlenül ma mindennél nagyobb szükség van olyan, hiteles arcokra, akik kiállnak a gyártó mellett, és őszinte csillogással a szemükben tudják elmondani, hogy mennyire jók a BlackBerry termékei, hogy oda meg vissza vannak a BB10 új funkcióitól, imádják a Hubot, a BBM Csatornákat vagy éppen a klasszikus QWERTY-gombsort.

Via Businessweek.

süti beállítások módosítása