A DevCon alkalmával a RIM közzétette a PlayBook tabletek új, 2.0-s verziószámot viselő operációs rendszerének fejlesztői tesztváltozatát, ami bizonyára többek - főként persze a PlayBook-tulajok - számára nagy csalódást jelentett, hiszen nagyjából mindenki ekkora várta a végleges build kiadását. Hát nem így lett, és a legfrissebb hivatalos információk szerint még jó pár hónapot várni kell arra, hogy a szoftver kiadható legyen a nagyközönség számára is.

Az Inside BlackBerry blogra tegnap írt egy elég terjedelmes posztot David J. Smith, aki a PlayBookért felelős felsővezető a RIM-nél, és a hosszú bekezdésekben taglalt változtatásokat követően jól mellkason döfte a legtöbb PlayBook-hívőt, majd alaposan meg is forgatta a kést a szívükben: a 2.0-s BlackBerry Tablet OS csak jövő februárban jelenik meg.

Vagyis ez azt jelenti, hogy jövő februárig nem oldódnak meg az idén április óta kapható PlayBook legfontosabb szoftveres hiányosságai, nem lesz natív e-mail kliens, és jó eséllyel az Android App Playerrel is legfeljebb a fejlesztők, vagy az igazán fanatikus geekek játszhatnak addig. Őszintén szólva nem lennék most Smith helyében, egy ilyen bejelentés mindenesetre aligha fogja fellendíteni az eladásokat, hiába az árcsökkentések.

Ami engem illet, hadd szőjek egy kis személyes szálat a történetbe: Londonból írom ezt a posztot a hotelszobámból, és akár már holnap vehetnék magamnak egy vadonatúj PlayBookot 85 ezer forintnak megfelelő angol fontért - de inkább másra fogom költeni a pénzt, többek közt a mostani bejelentés miatt. A RIM PlayBook-stratégiája kapcsán egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a BBX-es készülékek fejlesztése minden erőforrást elvesz, szimpla bénázással ugyanis ennyire nem lehet elcseszni egy terméket, ebben kérem komoly stratégia van.

Bízom benne, hogy a BBX-es BlackBerryk ettől tényleg csak jobbak lesznek, és az első szupertelefont kézbe véve azt mondhatom majd, nem volt kár PlayBookért.

Azt csiripelik a verebek, hogy a RIM-nél már javában készül az első QNX-es, pontosabban BBX-es BlackBerry, amiről korábban már napvilágot láttak különböző találgatások, most azonban elsők közt tudunk nektek beszámolni további érdekességekről, információkról az újdonság kapcsán!

Az eddig Colt néven emlegetett típusról annyi információt sikerült megszerezni némi nemzetközi konspiráció révén, hogy a telefon európai variánsát Londonnak hívják majd, és egy teljes érintőkijelzős, alumíniumházas unibody készülékről beszélünk, vagyis nem lesznek rajta gombok és nem lehet eltávolítani az akkumulátorát a telefonnak. Tehát lényegében egy mini PlayBookot csinálna a RIM a BBX-es körben elsőként, ami mellesleg szupervékony is lesz (azt hallottuk, hogy a vastagsága bőven 1 cm alatt lesz). Megjelenés valamikor május környékén.

Aki inkább a hagyományos QWERY-forma híve, annak sem kell bánkódnia, a RIM nyomógombos modellel is jön majd a BBX-es vonalba, bár erről, vagy ezekről a típusokról egyelőre semmit nem tudni. 

Szóval készüljetek, London, BBX, május! Képek is lesznek hamarosan.

A tegnapi DevCon keynote után biztosak vagyunk benne, hogy sokakban maradt némi hiányérzet, mert bár láthattunk érdekes demókat és a BBX-szel kapcsolatos koncepció is jól kidolgozottnak és előremutatónak tűnik, az igazán nagy meglepetésfaktor elmaradt, hiába kommentált minden bemutatót olyan jelentőségteljes szavakkal Mike Lazaridis, mint például Wow!, vagy Amazing!

Így például egy megveszekedett új készüléket sem húzott elő a zsebéből a RIM társelnök-vezérigazgatója, ráadásul nagyon nem is esett szó arról, hogy akkor most az új "szupertelefonokkal" mi is a helyzet. Ha emlékeztek még, a cég a jövő év elejére ígérte az első BBX-alapú BlackBerryket, így sokan azt várták, most villant valamit a RIM.

Mégsem volt gyakorlatilag semmilyen bejelentés hardverfronton, ami szerintünk több okkal magyarázható. Egyrészt a DevCon elsősorban fejlesztőknek szóló, szoftverplatformokkal foglalkozó konferencia, így a RIM-nek kézenfekvő volt a BBX leleplezése, mely stratégiai, üzletpolitikai szempontból sokkal fontosabb eseménynek számít, mint bármilyen új készülék bemutatója. Vannak cégek, ahol ez fordítva van, és inkább a készüléken, terminálokon van a hangsúly, a kanadaiak azonban nem követik ezt a trendet.

Másfelől az OS7 termékvonal alig több mint egy hónapja kapható, és még meg sem jelent minden új típus, így érthető, hogy a RIM nem akarja idő előtt elbizonytalanítani a vevőket, és kinyírni a Bold 9900, vagy éppen az új Torchok piacát. Elég annyit tudni, hogy a háttérben már gőzerővel készül az új hardver és a szoftver (az első BBX-es BlackBerry prototípusai információink szerint már készen is vannak), a gyártó valószínűleg még idén jelentkezik a részletekkel, illetve újabb OS7-es modellek megjelenésére is lehet számítani.

Ami a PlayBook körül zajlik, már annál kevésbé érthető és logikus. Legalábbis érthetetlen számunkra, miért csak egy fejlesztői változatot adtak ki mostanra a BlackBerry Tablet OS 2.0-s verziójából, így miért mutat még ma is gyakorlatilag félkész állapotot a RIM első tabletjének szoftverháttere. Ráadásul senki nem tudja, mikor kerül kiadható állapotba a rendszer, mindenesetre nem túl jó jel, hogy aki próbálta már, az állítja, hogy a fejlesztői kiadás tele van hibákkal, emellett olyan alapfunkciók nem működnek vele, mint a BlackBerry Bridge. Non-szensz.

A RIM-nek tegnap nemhogy új Tablet OS-szel, hanem új tablettel kellett volna előállnia, ha azt akarja, hogy igazán komolyan vegyék ebben a szegmensben, de az év elején tett ígéretek sem teljesültek eddig. Ejnye Mike, ejnye Jim, értjük mi, hogy pofásan néz ki a Cascades, meg a BBX a fejlesztők Mekkája, de ezért a könnyelműségért azért kár volt.

Mondjuk a DevConnak még nincs vége, így bizonyára fogunk még látni érdekes dolgokat a héten, ugyanakkor azt már most le lehet szűrni az eddig történtekből, hogy a RIM ezúttal leginkább az új szoftverplatform szekerét szeretné tolni, ami jelen helyzetben rendben is van. Csak közben nem elfelejteni, hogy a szuper platform alá szuper kütyük is kellenek! Szupertelefonok, szupertabletek, szuperautók, szuperrepülők, szupermosógépek...

Hiába a Bold 9900 sikere, amely a felhasználók, a sajtó és a BerryBlog mondása szerint is a legjobb BlackBerry, amely valaha napvilágot látott, mindez nem tudta tartósan izgalomban tartani a RIM lépéseit követő közönséget. Ahogyan telik az idő, miközben a RIM a háttérben igyekszik összekalapálni QNX-es telefonjait, egyre jobban elburjánzanak a pletykák a cég tervei körül, amelyek a cég hallgatása miatt egyre nagyobb zavarodottságot keltenek. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy a cég részvényárfolyama az elmúlt két napban össze-vissza rángatózott, ahogyan egymásnak ellentmondó vélemények kerültek a felszínre.

A tőzsdei epilepsziarohamot előbb a Scotia Capital váltotta ki azzal az elemzésével, hogy a BlackBerryk valójában sokkal jobban fogynak, mint ahogyan azt a cég saját adatai mutatták a legutóbbi negyedévben. A RIM ugyanis arról tud csak beszámolni, hogy ő mennyi készüléket adott át a telkóknak és kereskedelmi csatornáknak, nem pedig arról, hogy mennyit vásároltak meg a felhasználók. A kettő közötti különbséget, a pufferzónát a telkóknál és partnereknél lévő készletek fedik el. A Scotia szerint közel 14 millió BlackBerry fogyott valójában, nem alig több mint 10 millió, és valójában nagyon vékonyak a készletszintek BlackBerrykből, és a cég azt kockáztatja, hogy nem fog tudni elég BlackBerryt biztosítani az eladások fenntartásához, a harmadik és negyedik negyedéveket jellemző hajrákhoz. Az egyetlen kockázatot az iPhone 5-ben látja a cég.

A megfigyelőket meglepte az elemzés, hirtelen le is nyelték, megugrott a részvényárfolyam, amikor megjött a pofon, ezúttal a Collins Stewarttól: a PlayBook halott! A Collins Stewart nem kevesebbet állított, minthogy a RIM örökrebefejezte a tableteket, nem lesznek utódok, és leállították a gyártást, a meglévő készleteket kiárusítják. A RIM előbb nem kommentált, majd miután berogyott a részvényárfolyam, kénytelenek voltak előállni egy cáfolattal, amelynek a hitelessége nem hatotta meg a piacokat, a részvények most mélyebben állnak, mint ahonnan indultak két napja. A BerryBlog nem ismeri a valóságot, de nyugodtan állíthatjuk, hogy stratégiailag nem volna értelme a tabletek eldobásának, tekintve a QNX szuperior technikai és biztonsági képességeit, a RIM pozícióit a céges vevőknél és telkóknál, valamint a BES/BIS szolgáltatásokat.

Nem csoda hát, hogy a RIM körüli kavarodásban újabb fosdarabkák úsztak a felszínre, amelyek eredete ismeretlen, tehát még abban sem lehetünk biztosak, hogy a RIM klozetjából szippantotta ki a forgószél, vagy valaki más dobálózott messzebbről, esetleg semmi ilyesmi, csak félreértésról van szó, és valójában csokipudingot ettek csak a kantinban. Ismét előkerült ugyanis a QNX és a push email kapcsolatának kérdése, perszehogy negatív előjelű felkiáltó kérdőjellel, hiszen a bulvárlapokban se véletlenül a szakításos sztorik viszik a címlapokat, hogy aztán másnap meg lehessen írni a békülést. A News 4 BlackBerry bennfentesként pózolva a ventilátorba dobott néhány méretes kulát azzal, hogy a QNX esetleg nem is fogja tudni igazán szeretni a BIS-t, és hogy a QNX-es telefonok nem fognak tudni többet email terén, mint az iPhone és az Android. Igaz, hogy ennek valójában semmilyen szinten nincs semmilyen értelme, így, magyarázat nélkül, de nagyon drámaian hangzik.

Még szerencse, hogy a Bold 9900 valószínűleg a legpraktikusabb és az egyik legigényesebben megépített okostelefon a piacon, ha nem is a legbaszabb időelbaszó basz. Ennek megfelelően elég drága is, hogy gyűjteni kelljen rá, így nem igazán kell azon problémáznunk, hogy mi lesz jövőre.

Címkék: bis tőzsde qnx push bes

A QNX-es rendszerek, így a PlayBookon futó BlackBerry Tablet OS, és a hamarosan debütáló, hozzá hasonló felépítésű okostelefonos platform közös jellemzője, hogy a rendszer rugalmassága lehetőséget ad az Android OS-re fejlesztett programok egy részének futtatására. 

Ehhez egy speciális futtatókörnyezetet kell majd telepíteni a PlayBookra (az első QNX-es BlackBerryken ez már gyárilag rajta lesz), plusz elvileg a fejlesztőknek is minimális módosítást kell eszközölni a programon, de ezzel együtt sem fog minden appot támogatni az Android App Player.

A Thing.co.uk tegnap közzétett egy listát, melyen az szerepel, hogy várhatóan milyen alkalmazások esetében kell lemondani a portolásról. Így például az Android App Player nem támogatja értelemszerűen az androidos eszközökre fejlesztet élő háttérképeket, a SIP és a SIP VoIP alkalmazásokat, a widget-formájú programokat, az Android NDK-val (Native Development Kit) fejlesztett appokat, illetve az olyan, Google által fejlesztett érétknövelő alkalmazásokat, melyek a Google Mapsre vagy a Google Marketplace-re, illetve az Androdi cloudalapú üzenetküldő rendszerére építenek.

Az Android App Player a fenti limitációktól függetlenül hasznos és főleg egyedi kiegészítője lesz a QNX-es rendszereknek - a PlayBookra készült verzió még októberben megjelenhet, az okostelefonos testvér pedig a jövő év elején láthat napvilágot, az első új generációs BlackBerry megjelenésével.

Pörgős év végére számíthatunk a RIM részéről, ha igazak azok a pletykák, melyeket nemrég sikerült a BerryBlog kémcsapatának begyűjtenie bennfentes forrásokból. Azt eddig is csiripelték a verebek, hogy az első QNX-es BlackBerry - mely egyébként a sokat mondó Colt fedőnevet viseli -, még idén napvilágot láthat.

A hozzánk eljutott információk szerint az újdonságról már akár szeptember utolsó hetében (szeptember 26. környékén) leránthatja a leplet a gyártó, így heteken belül kiderülhet, igazak-e azok a pletykák, mely szerint az újdonság teljes érintőkijelzős mobil lesz, ennélfogva gyakorlatilag úgy fog kinézni, mint egy mini PlayBook.

A Colt kapcsán még annyit sejteni egyébként, hogy ebben a telefonban már kétmagos processzor lesz, és állítólag elsőként a BlackBerryk körében ez a modell már a BBM-videochatet is támogatni fogja. És persze lesz Android alkalmazás-támogatás. Egyébként a hírek szerint az eszközt a bennfentes mérnökök már javában tesztelik a különböző hálózatokon, mindez azonban egyelőre azt feltételezi, hogy a készüléket nem itthon, a Felxtronicsnál, vagy a Jabilnál gyártják majd, mivel hazai forrásainktól nem kaptunk olyan információt, hogy már elindult volna bármiféle próbagyártás - ami egy év végi rajtot feltételezve igencsak időszerű lenne.

Egyébként a szeptemberi bejelentésben már csak azért is van ráció, mivel október közepén kezdődik a RIM fejlesztői konferenciája az amerikai földrészen (DevCon Americas), a gyártó pedig addigra valószínűleg már bővebb konkrétumokkal szeretné ellátni a résztvevő fejlesztőket az új eszközöket, illetve platformot illetően.


Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!

Címkék: blackberry qnx
süti beállítások módosítása