Biztos előfordult már veletek, hogy egy ismerősötöktől, barátotoktól  megpróbáltátok megtudni, milyen alkalmazásokat használ, illetve miket telepített a telefonjára. Aztán a huszadik cím felsorolása után szépen elvesztettétek a fonalat.

Szerencsére a BlackBerry App World legújabb, most megjelent, 3.1.4.25-ös verziószámot viselő frissítésének telepítése után ez többé nem fordulhat elő, feltéve, hogy mindketten NFC-s BlackBerryt használtok. Az alkalmazás-piactér kezelésére hivatott kliens új verziója ugyanis képes NFC-kapcsolaton keresztül több ismerős alkalmazáslistáját letölteni és megjeleníteni, emellett persze te is meg tudod mutatni másoknak, hogy miket telepítettél a telefonodra.

appworld9320.jpg

Aki sosem használt NFC-t és nem is szándékozik, annak is lehet hasznos funkció az új kliensben, hiszen mostantól egyetlen gombnyomással az összes frissítésre váró alkalmazást egyszerre lehet frissíteni az újabb verzióra, nem kell egyenként végignyálazni a listát, ami - különösen ha több tucat appot használ valaki - elég hasznos funkció tud lenni.

Az új App World egyelőre csak a PC-s böngészőfelületen keresztül érhető el, de várhatóan a következő napokban mindenki számára elérhetővé válik majd az új verzió magán a kliensen keresztül is.

Azon kevés olvasónk, aki PlayBookkal rendelkezik, bizonyára tűkön ülve várja, hogy megérkezzen végre a várva-várt OS-frissítés a tablethez, melyet mondjuk úgy súlyos hiányosságokkal dobott piacra a RIM tavaly áprilisban. Az update az N4BB szerint jövő héten kedden kerülhet ki a szerverekre - már ha addig nem találnak valami súlyos hibát a belső tesztelések során.

Éppen ezért érdemes az efféle kinyilatkozásokat némi szkepticizmussal kezelni, vagyis egy szoftver tesztelése bonyolult és hosszadalmas feladat, pláne hogy ha egy olyan eszközről van szó, amit elvileg üzleti környezetbe (is) szántak. Apropó üzleti környezet: az új OS-ben az eddigi információk szerint lesz fejlett e-mail kliens és üzenetintegráció (teljes Activesync támogatással), naptár és integrált névjegyzék.

Ami biztosan nem lesz, az a BlackBerry Messenger natív kliense, amivel egy későbbi időpontban (hogy pontosan mikor, arról korai lenne beszélni) hozakodik elő a RIM. Az új OS új Bridge-funkciókat is hoz, ehhez a megjelenés idején elérhető lesz az okostelefonokra készített Bridge-kliens 2.0-s verziója, amivel többek közt már távirányítani is lehet majd a tabletet.

Akkor kedves PlayBook-tulajok, lehet kezdeni vágni a centit.

Via N4BB.

Igen is, meg nem is, már ha gyorsan meg kell válaszolni a címben felmerülő kérdést. Az N4BB! által megszellőztetett, exkluzívnak nevezett infók szerint a RIM már egy továbbfejlesztett BlackBerry Boldon dolgozik, noha alig egy hónapja került a boltokba a legújabb csúcsmodell. 

A fiúk azonban ezúttal talán túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az információnak, azt ugyanis még maguk is beismerik, hogy a források csak belső változtatásokról beszélnek, ami a telefon funkcióit aligha érinti. Az efféle belső hardver-optimalizációk teljesen mindennaposak nem csak a mobiltelefonoknál, hanem más, elektronikai eszközök, például számítógépek, vagy azok komponenseit (processzor, memória, merevlemez stb.) illetően.

Az új hardveres revíziók általában két célt szoktak szolgálni, vagy a gyártási költségek, vagy a hibaszázalék csökkentését - utóbbi kapcsán jó hír, hogy a gyári hibás telefonok a szigorú kontrollnak köszönhetően nagyon ritkán jutnak csak ki az üzemekből, a többségüket vagy újra hasznosítják részben vagy egészében, vagy megsemmisítik.

Ha már a továbbfejlesztésről beszélünk, a szoftverrel sokkal látványosabb változásokat lehet elérni, tudomásunk szerint erre készül a RIM, az OS7-es telefonokhoz ugyanis nemsokára érkezik egy átfogó szoftverrevízió, mely többek közt a Bold 9900 akkumulátoros üzemidején javíthat sokat. Várjuk is, mint a messiást.

A QNX-alapú BlackBerryk érkezéséig elvileg már csak néhány hónap van hátra, a jó öreg Java-alapú BlackBerry OS tehát a fejlesztők örömére hosszú kínlódás után kileheli végre a lelkét. Ez elég sok változást hoz majd a platform életébe, mely valószínűleg a programozókat érinti leginkább, aki már látott korábban BlackBerryt, vagy PlayBookot, annyira valószínűleg nem fog megzavarodni első látásra az új OS-től.

Az interneten keringő legfrissebb pletykák szerint az operációs rendszer frissítési ciklusa ellenben gyökeresen megváltozik majd, konkrétan sokkal több javítás és frissítés lesz a QNX-es készülékekhez (eleinte erre valószínűleg nagy szükség is lesz). A RIM ezúttal új módszerrel, a szolgáltatókat kvázi megkerülve frissítgeti a telefonok szoftverét, mivel a hálózati paramétereket és a rádiós egységet kezelő szoftvermodult leválasztják a központi kernelről.

Mindez azt fogja jelenteni, hogy a QNX-es BlackBerryk esetében nem kell minden rendszerfrissítést az operátornak ellenőriznie és jóváhagynia az utolsó bitre kiterjedően, így nem kell szolgáltatótól függően hónapokat várni arra, hogy egy új szoftver elérhetővé váljon a telefonra. Nem kell többé továbbá a kiszivárgott, vagy más szolgáltató által már jóváhagyott verziókat trükkel telepíteni, az új "szupertelefonok" frissítése gyakorlatilag a PlayBooknál tapasztalt módszerhez hasonlóan működik majd.

Ha mindez igaz, az végső soron remek hír a felhasználóknak, aki rászánja azt a pár percet, vagy maximum fél órát a frissítésre, mindenképpen jól jár, hiszen az újabb rendszerszoftverekkel nem csak hibajavításokkal, hanem esetenként új funkciókkal is gazdagodik a kód.

Via N4BB!.


Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!

süti beállítások módosítása