A konkurens platformon egyre határozottabbá váló trend, hogy a mobilalkalmazásokért egy vasat sem szeretnek fizetni a felhasználók, inkább nézegetik az appokba eldugott reklámokat, amiből bizonyos letöltési szám felett szép kis summát szedhet össze a fejlesztő. Mindez persze nem jelenti azt, hogy sehol nem lehet már fizetős alkalmazásokat rásózni az okostelefon-tulajokra - itt van példának okáért a BlackBerry platform, ahol nem csak a fejlesztők, hanem a mobilszolgáltatók is jól járhatnak akkor, ha egy fizetős app komoly sikereket ér el.

A RIM ugyanis a mobilos alkalmazás-piacterek közül a legkiterjedtebb partnerhálózattal rendelkezik a szolgáltatókat illetően. Mindez azt jelenti, hogy az App World piactéren több országban is elérhető fizetési módként a bankkártya és/vagy a PayPal mellett egy harmadik módszer: ekkor a vásárlónak valójában a szolgáltató számlázza ki a fizetős appot a havi számlájával, vagyis az összes, mobiltelefonnal kapcsolatos kiadás egy kézbe kerül, az SMS-ektől és a beszélgetésektől kezdve a mobilalkalmazásokon keresztül más, mobillal vásárolt szolgáltatásokig bezárólag.

appworld_playbook_blackberry.jpg

A szolgáltatói számlázás sikerét jól jelzi, hogy világszerte immár ötven operátor vezette be, és nem csak és kizárólag a nagy nyugat-európai piacokon (például a szomszédos Ausztriában is van ilyen fizetés, vagy a román Vodafone-nál).

A fizetési módszernek ez a fajtája egyébként a RIM kimutatásai szerint olyan sikeres a vásárlók körében, hogy ahol bevezették, a bruttó forgalom átlagosan 75 százaléka már ezen az értékesítési csatornán keresztül bonyolódik. Minderre talán itthon sem kell már olyan sokat várni, úgy tudjuk, hogy a RIM már mindhárom hazai szolgáltatóval aktív tárgyalásokat folytat a szolgáltatói számlázás bevezetése kapcsán.

Nem csak a blogot olvasó fejlesztők, hanem a felhasználók számára is érdekes információkat hordoz a BlackBerry DevBlog legújabb bejegyzése, mely azt taglalja, hogy a BlackBerry 10 bevezetésével hogyan fog majd változni az App World alkalmazás-piactér működése és felépítése. Ami azt illeti, elég sok minden változni fog, ezt főleg azoknál az appoknál tapasztalhatjuk majd, melyeknek különböző verziói készülnek a különböző eszközökre, vagy akár különböző nyelvterületekre.

appworld_bb10_2.jpg

Az új App Worldben teljesen megújult, relevancia-alapú marketing metaadat támogatás lesz, magyarra lefordítva ez annyit tesz, hogy egy fejlesztő egyazon alkalmazásához több különböző képernyőmentést, vagy akár más-más nyelvű leírást csatolhat attól függően, hogy azt az appot éppen egy QWERTY-s BlackBerry 10-alapú okostelefonra, vagy egy PlayBookra kívánja letölteni a felhasználó, aki attól függően hogy spanyol vagy angol nyelvterületen él, különböző nyelvű leírásokat kaphat az appról.

Januártól új keresőmotor is lesz az App Worldben, amivel elvileg egyszerűbben megtalálhatják majd a felhasználók az őket érdeklő appokat, ezzel pedig összességében a fejlesztő is jól járhat, hiszen kis optimalizálással könnyebben felfedezhetővé teheti a programját. 

A legtöbb végfelhasználót persze nyilván az fogja érdekelni januártól is, hogy ha beírja a keresőbe, hogy Skype, milyen találatokat fog rá adni a rendszer, illetve úgy általában véve az alkalmazás-összetétel és az appok száma hogyan változik addigra. Elég biztató mindenesetre, hogy Alec Saunders és csapata most is gőzerővel dolgozik azon, hogy a választék sok érdekes és értékes tartalommal bővüljön a jövő év elejére, nyilván elsősorban a BB10-kompatibilis appokra kihegyezve.

Via BlackBerry DevBlog.

Címkék: world app bb10

Amikor ezt a posztot írjuk -- kedd este --, nálunk még nem elérhető, de elképzelhető, hogy ez holnap, vagyis ma már máshogy lesz, mindenesetre sebesen érkezik az új, 4.0-s (egész pontosan 4.0.0.55-ös) App World, melyet a tesztelgetés után állítólag már a múlt hétvégén kiadott a RIM, de a frissítési folyamat időközben valahol elakadt, az új App Worldöt elvitte a cica.

appworld4.jpg

Ettől függetlenül már biztosan nem kell sokat várni rá, ami annál is inkább jó, mert egy csomó rég várt jóság van a kliensben, úgy mint:

  • A fizetést integrálják a BlackBerry Commerce Payment szolgáltatásba - hogy ez miért lesz jó, azt még nem tudjuk, de majd kiderítjük, ha sikerül letölteni a klienst,
  • Végre lehet appokat törölni a My World listából. Eddig bármit kipróbáltunk, letöltöttünk, permanensen ott ragad ebben a listában, akkor is, ha letöröltük, legfeljebb a státusza változott. Aki sokat telepítget appokat -- mint például mi --, annak biztos a hócipője tele volt már ezzel, de szerencsére a RIM hallgatott a sokaságra, és az új verzióval változik ez is. Azért ezzel vigyázni, különösen a vásárolt appoknál!
  • Minden, a My Worldben lévő, már törölt alkalmazást egy mozdulattal újra lehet telepíteni. Mármint azokat, amiket a fenti módszer segítségével nem gyaktunk ki véglegesen.
  • Auto keresés a My Worldben,
  • SMS-értesítés az app vásárlásnál (csak akkor, ha a szolgáltató számláz),

Tehát a legtöbb újdonság a My Worldöt érinti, remélhetőleg ezek a funkciók már alapnak számítanak a BB10-es App Worldnél, ami alaposan megújul majd a mostani verziókhoz képest.

Aki türelmetlen, próbálja frissíteni a klienst ezen a linken keresztül (App World letöltési oldal), egyébként meg türelem rózsát terem, de legalábbis frissítési értesítést.

Címkék: world app

Biztos előfordult már veletek, hogy egy ismerősötöktől, barátotoktól  megpróbáltátok megtudni, milyen alkalmazásokat használ, illetve miket telepített a telefonjára. Aztán a huszadik cím felsorolása után szépen elvesztettétek a fonalat.

Szerencsére a BlackBerry App World legújabb, most megjelent, 3.1.4.25-ös verziószámot viselő frissítésének telepítése után ez többé nem fordulhat elő, feltéve, hogy mindketten NFC-s BlackBerryt használtok. Az alkalmazás-piactér kezelésére hivatott kliens új verziója ugyanis képes NFC-kapcsolaton keresztül több ismerős alkalmazáslistáját letölteni és megjeleníteni, emellett persze te is meg tudod mutatni másoknak, hogy miket telepítettél a telefonodra.

appworld9320.jpg

Aki sosem használt NFC-t és nem is szándékozik, annak is lehet hasznos funkció az új kliensben, hiszen mostantól egyetlen gombnyomással az összes frissítésre váró alkalmazást egyszerre lehet frissíteni az újabb verzióra, nem kell egyenként végignyálazni a listát, ami - különösen ha több tucat appot használ valaki - elég hasznos funkció tud lenni.

Az új App World egyelőre csak a PC-s böngészőfelületen keresztül érhető el, de várhatóan a következő napokban mindenki számára elérhetővé válik majd az új verzió magán a kliensen keresztül is.

A BlackBerry sosem tartoztak a legnagyobb alkalmazás-gyűjtő platformok közé, az App World, a RIM alkalmazás-piactere ettől függetlenül a három évvel ezelőtti nyitás óta szépen fejlődik, a forgalom pedig gyorsan nő, köszönhetően a jobbnál-jobb appoknak, na meg persze a PlayBooknak, melyhez immár több tízezer alkalmazást lehet letölteni.

appworld_playbook_blackberry.jpg

A RIM a héten új mérföldkő elérését jelentette be, a piactér kiszolgálta ugyanis a hárommilliárdodik letöltést, ami ha átlagot vonunk, napi 2,5 millió letöltést eredményez A forgalom növekedését jól jelzi, hogy az egymilliárdodik letöltés eléréséhez 786 napra volt szükség, utána még 210 napra a kétmilliárdhoz, majd rá 176 napra meglett a hárommilliárd. A piactéren jelenleg több mint 90 ezer alkalmazás érhető el, 28 ezer fejlesztőtől.

Nem is rossz egy olyan platformtól, amire állítólag nincsenek is alkalmazások.

Címkék: world app jubileum

Most kivételesen nem a titokzatos L- és N-szériás telefonokról jöttek új infók, a kiszivárogtatás azonban folytatódik, mi több a szivárgásból lassan masszív információzuhany lesz: A BBOS jóvoltából ezúttal a készülő operációs rendszer, a BlackBerry 10 alkalmazás-piactér felületébe nyerhettek betekintést, vagyis az App World utódjába, mely modernebb, frissebb és átláthatóbb lesz elődjénél.

appworld_bb10_3.jpg

appworld_bb10_2.jpg

Szokás szerint felhívnánk a figyelmet, hogy egyelőre semmi sem végleges, amit láttok, az csak egy koncepció, de ez alapján talán már lehet látni a fényt az alagút végén. Nektek hogy tetszik?

Via BBOS.

Címkék: world app bb10
süti beállítások módosítása