Tegnap volt némi időm játszani az új BBM Voice funkcióval, ami szerintem messze az eddigi legjelentősebb fejlesztés a RIM saját chatplatformjának az életében. A VoIP, vagyis az internetes hanghívás korát éljük, meg lehet nézni a Skype és a Viber népszerűségét, nem csoda, hogy végül a RIM is kötélnek állt, és némi hezitálással vegyes technikai korlátozással elindította a saját VoIP-sozlgáltatását.
A BBM Voice funkció kapcsán elég sok negatív vélemény jutott el hozzám a Wi-Fi-s korlátozást illetően, ráadásul még így is kell BIS a telefonra, anélkül szóba sem áll a felhasználóval a program. Való igaz, jobb lett volna egyből a 3G-s hálózatokra is kiterjeszteni a hanghívást, de azt gondolom, ennek megvalósítása csak idő kérdése, a tesztplatformnál talán jobb is, hogy csak Wi-Fi használható a kommunikációra.
Emlékszem, hasonló korlátozással indult a Skype iPhone-on és talán Androidon is, végül aztán mostanra mindkét platformon olyan verziókat tölthetnek le a felhasználók, amivel a 3G-s hívás is működik. Nem látom okát annak, hogy idővel ezt a korlátozást a BBM-en ne oldhatná fel a RIM, pláne mivel közben mindvégig biztosítja az operátorokat, hogy a BlackBerry-tulajok így is átlag felett költenek még mindig.
A tegnapi próba alapján azért azt mondanám, hogy most még nem véletlenül van tesztfázisban a funkció. Bár a hangminőség tényleg meglepően jó, a csengőhangot egyelőre sem kicserélni, sem lenémítani nem lehet, ami roppant kellemetlenül érintett kétszer is tegnap, másrészt a hívás felépülésére valamiért hosszú-hosszú másodperceket kellett várni minden esetben. A csengőhangos problémát egyébként állítólag a következő verzióban kijavítják a programozók és biztos, hogy a hívásfunkció is sokat fog még változni, mire a BBM 7 eléri a végleges, kiadásra kész formát.
Te már kipróbáltad? Mik a tapasztalataid? Vagy nem érdekel a VoIP-hívás? Írd meg a kommentekben!
A héten posztoltunk róla, hogy a RIM-nek mennyi mindent kell még csinálnia a BlackBerry 10 hivatalos rajtjáig, úgy mint például a telefonok legyártása, a szoftver véglegesítése, a logisztika és a marketing megszervezése stb. A legelső mozzanat, tehát a fizikai termék, vagyis a hardver legyártása a legfontosabbak egyike, amivel kapcsolatban kezdenek is lassan szállingózni az első pletykák.
A mindig jól értesült tajvani DigiTimes úgy tudja, hogy a BlackBerry 10-es okostelefonok komponenseinek a gyártása, illetve a készülékek összeszerelése decemberben kezdődhet meg több tajvani üzemben. A gyártásban részt vesz a Silitech Technogy és az Ichia Technologies, a telefonokat pedig a Wistron nevű cég fogja állítólag összeszerelni. Akinek ezek a nevek semmit sem mondanak, ne aggódjon, nem dzsunka gyártókról van szó, sőt ezek a cégek elég szép iparági múlttal rendelkeznek, ha a hardvergyártásról van szó, szóval aligha lesz baj a minőséggel.
A híradás még beszámol arról, hogy a gyártási mennyiség eleinte meglehetősen visszafogott lehet, ami érthető is egy ilyen platformrajtnál, ami bármennyire is bombasztikus terméket fed, az értékesítési szinten így is bele van kódolva a lassú felfutás.
A legfőbb üzenet mégsem ez, sokkal inkább az, hogy a telefonok valószínűleg teljes egészében Tajvanon készülnek majd, ami tulajdonképpen irreleváns infó is lehetne, ha az eddigi BlackBerry-modellek nagy részét nem gyártották volna Magyarországon. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a BlackBerry-gyártás teljesen kivonul itthonról, hiszen az OS7-es készülékek közül továbbra is készülhetnek itt bizonyos szériák - mindenesetre reméljük, hogy ez a logisztikai döntés minél kevesebb honi munkavállalót érint majd hátrányosan.
Via DigiTimes.
A RIM tegnap bejelentette, hogy alig pár nappal a BlackBerry 10 platform és az új készülékek hivatalos rajtját követően jövőre is megrendezi a BlackBerry Jam Europe fejlesztői dzsemborét, ahol mindenki ott lesz, aki BlackBerryre fejleszt Európában, illetve érdeklődik a fejlesztési lehetőségekről BlackBerry-platformon. Nem mellékesen ez lesz az egyik első alkalom, hogy a szélesebb közönség kezébe vehesse az első BlackBerry 10-es készülékeket.
A BlackBerry Jam Europe jövőre is ott lesz, ahol idén volt: az amszterdami RAI konferenciaközpont- és expo területén. Idén mi is elmentünk és élőben tudósítottunk nektek az eseményről, jövőre pedig igyekszünk úgy intézni, hogy ismét ott lehessünk a két nagy esemény, a BlackBerry 10 rajt és a Jam Europe közül legalább az egyiken. Mindez azt jelentheti, hogy ha minden jól megy a BerryBlog ismét az elsők közt tudósíthat majd a RIM és a fejlesztők újdonságairól, amiket remélhetőleg a januári bejelentést követően ti is mihamarabb megkaparinthattok majd.
Aki jönne velünk, ezen az oldalon regisztrálhat, a programkatalógus pedig az alábbi linkről érhető el.
Emlékeztek még, amikor pár héttel ezelőtt azt mondtuk nektek, hogy rövidesen hanghívás funkcióval gazdagodik a BlackBerry Messenger? Nagyjából eddig kellett várni arra, hogy bejöjjön a jóslatunk, más kérdés, hogy ne mindenki számára olyan felhőtlenül nagy az öröm meg a boldogság, de erről később.
A RIM tegnap elérhetővé tette a BlackBerry Messenger 7.0-s verziójának első tesztváltozatát, melynek két nagy újdonsága van, az egyik a hangalapú hívás, a másik a BlackBerry ID szorosabb integrációja a programba. Egyik nagyobb jóság, mint a másik, gondolom előbbit nem is nagyon kell részletezni: mostantól ugyanúgy lehet hanghívásokat bonyolítani a BBM-mel, mint a Skype-pal, annyi megkötéssel, hogy a másik oldalon is BBM 7.0 kell legyen, na meg a hanghívás a mobilszolgáltatók közbenjárásának hála csak Wi-Fi-n keresztül működik.
Az egészben az a legjobb, hogy hívás közben minden éppen úgy működik, mint hagyományos hanghívásnál, vagyis lehet használni kihangosítófunkciót, headsetet és bármilyen Bluetooth-fülest, illetve beszélgetés közben írásban is chatelhetünk a beszélgetőpartnerrel, vagy akár valaki mással.
A BlackBerry ID integráció egy régóta létező problémát old meg a BBM-nél, nevezetesen a PIN-hez kötött kontaktokat, illetve profilt. Vagyis a BBM 7 után ha új BlackBerryt veszünk, a BlackBerry ID áthelyezésével az összes kapcsolatunkat áthelyezi a rendszer az új telefonra, illetve a kapcsolataink is elérnek minket ezen a készüléken. Mondanom sem kell, ez borzasztóan megkönnyíti majd annak a sok-sok BBM-felhasználónak az életét, akik jövő év elején BlackBerry 10-re migrálnak.
És akkor jöjjön a DE, illetve a SAJNOS kezdetű rész. A BBM 7 kizárólag a Beta Zone-ból érhető el, ami azt jelenti, hogy Magyarországról hivatalosan senki nem töltheti le a BlackBerryjére. Ellenben Ugandából ugyebár már igen, mint azt november elején megtudtuk. Talán lesz erre valami megoldás később, ha tudunk valami hivatalos kerülőútról, feltétlenül jelezzük.
A magyarországi mobilszolgáltatók BlackBerry-választéka a márka általános reprezentációjához képest elég bőségesnek mondható, tény ugyanakkor, hogy még idén több olyan, elavultnak tekinthető OS5-ös és OS6-os készülék szerepelt az árlistákban, amiknek valójában nem sok keresnivalójuk volt ott. Nem rosszak azok a telefonok sem, csak a magyar piacon nehezen eladhatók, ideje tehát nyugdíjba vonulniuk, ennyi. Szerencsére mostanra eltűntek ezek az őskövületek szinte mindenhonnan, így most már csak OS7-es BlackBerryk szerepelnek a szolgáltatóknál árlistában.
A választék a leglátványosabban a T-Mobile-nál tisztult le nem is olyan régen, november elején, Eltűnt a választékból a BlackBerry 9780, illetve az egyébként OS7-alapú BlackBerry 9810 is, most már csak a 9320, a 9360, a 9790 és a 9900 kapható az operátornál. A Telenornál két típust árulnak, a BlackBerry 9320 mellett a 9900 van árlistán, míg a Vodafone hivatalos árlistáján még ugyan ott a 9320 mellett a 8520 és a 9300, kapni azonban már jóformán csak az elsőt lehet, illetve a Smart Store shopban a prémium modellek is előfordulnak.
Mindez végeredményben a márkaimázs szempontjából kedvező változásnak tűnik, hiszen tényleg nem kell többé két, két és fél éves modelleknek versenyezniük a mai modern androidos okosmobilokkal. Ez még akkor sem fair verseny, ha egyébként ezek a BlackBerryk is túlteljesítik bizonyos szempontból a mai belépőszintű okostelefon-kínálat egyes tagjait.
Tegnapelőtt megírtuk, hogy a RIM január 30-án útnak indítja a BlackBerry 10 operációs rendszert, egyszersmind lerántja a leplet az új generációs BlackBerry okostelefonok közül kettőről (egyelőre N-széria és L-széria fedőnév alatt futnak, várhatóan több változatban érkeznek régiótól függően). Ha ránéztek a blog fejléce alatt látható visszaszámláló órára, láthatjátok, hogy addig még jó pár nap hátravan, amit a RIM-nél bizonyára nem fognak tétlenül tölteni. Ebben a posztban összegyűjtöttük, mi mindennel kell foglalkoznia addig a cégnek, hogy sikeres rajtot vehessen a BlackBerry 10.
Az operációs rendszer és a hardverek véglegesítése
Szerencsére ez már elég jól halad, bár a BB10-en még dolgoznak a mérnökök a RIM-nél, és a hardveren is az utolsó simításokat végzik, de összességében még idén év végéig faraghatnak mindkettőn, december végi, január eleji tömeggyártással még bőven beleférhet a cég az első negyedéves piaci premierbe. A két tényező közül a hardver a keményebb dió, azt ugyanis a szoftverrel ellentétben nem lehet utólag javítgatni rendszerfrissítésekkel, szóval a hardvermérnökökre kemény karácsony vár.
Marketingstratégia kidolgozása
Valószínűleg ez is régóta formálódik már a fejekben, Frank Boulben, a RIM májusban kinevezett marketingigazgatója most megmutathatja, mire képes, ha úgy tetszik, ez lesz az ő vizsgafeladata a cégnél. Azt hiszem nem kell részletezni, hogy mennyit számít az, hogy milyen hírverést sikerül csapni az új rendszernek, főleg Amerikában, a megalománia őshazájában, ahol egy stratégiai szempontból utólag kevéssé számottevőnek minősülő telefon (Nokia Lumia 900) miatt képes volt az egész Time Square-t felforgatni a Nokia és a Microsoft.
Értékesítési, logisztikai lánc kialakítása
Mit ér az ütős kampány, ha nem lehet sehol kapni a terméket? A kanadaiaknak gondoskodniuk kell arról, hogy a BlackBrry 10 a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb országba eljusson, valahogy úgy, ahogy az Apple is csinálja az iPhone-nal. Nyilvánvaló, hogy úgy nem lehet bejelenteni egy ilyen horderejű platformot, hogy a fél világot homályban hagyod arra vonatkozóan, mikor teheti rá a kezét a készülékekre. Ennek a folyamatnak a része a szolgáltatókkal való egyezkedés, a marketingtámogatás kialakítása, az eladók képzése, hogy ne csak nagy kerek szemekkel nézzenek, ha valaki BlackBerryt kér a shopban tőlük.
Infrastruktúra átalakítása
Részben az előző témakörhöz kapcsolódóan a RIM-nek alighanem alaposan át kell majd alakítania a BlackBerry-infrastruktúrát, új BIS-csomagok kellenek, azokat be kell árazni, egyezkedni kell újfent a szolgáltatókkal - borzasztó megerőltető és bürokratikus folyamat, az egész BB10 launchnak talán ez a legkevésbé mókás oldala. A végeredmény viszony egy olyan, sokrétű szolgáltatást kínáló portfólió, amiből a vállalatvezető és a tinédzser egyaránt választhat magának. Legalábbis mi most így képzeljük el.
Alkalmazások, alkalmazások, alkalmazások
Az utolsó, ám egyik legfontosabb pont az alkalmazások fejlesztése, illetve a fejlesztés ösztönzése. Sikeres alkalmazások nélkül nincs sikeres mobilplatform, azok hiányát ma még egy Microsoft méretű cég is érzi a bőrén. A BlackBerry 10 indulására ott kell lennie minden népszerű mobilos app BB10-es portjának az App Worldben, punktum. A RIM itt alapvetően két dolgot tehet: egyrészt jó viszonyt igyekszik ápolni a külsős fejlesztőkkel és minél nagyobb részüket megpróbálja meggyőzni arról, hogy BB10-re érdemes fejleszteni, másrészt bizonyos kulcsalkalmazásokat lefejleszt házon belül, ahogy most is teszi például a Facebook- vagy a Twitter-klienssel.
A már korábbi OS-eken is meglévő appok BB10-es verziójának még jobbnak és még egyedibbnek kell emellett lennie, például a BlackBerry Messengert fel kell ruházni olyan népszerű funkciókkal, mint a videochat, a térképszoftvert pedig sokkal-sokkal látványosabbá és jobbá kell varázsolni.
Ha a fent felsorolt lépéseket sikeresen veszi a RIM, azzal megindulhat a cég abba az irányba, ami az új platform globális sikeréhez vezet. Ha kihagytunk volna valamit, szóljatok, január 30-ig pedig kitartást minden RIM alkalmazottnak!