Ikonikus fizikai billentyűzet. A BlackBerryk nyomógombjai kapcsán ez a jelzős szerkezet szinte minden alkalommal előkerül, joggal, a mobil eszközök mezőnyében ugyanis máig nincs jobb fizikai gombsor a BlackBerry okostelefonok billentyűzeténél. A fizikai gombok létjogosultságát ettől függetlenül ma már sokan vitatják, de hogy, hogy nem mégis előkerülnek néha olyan érdekes megoldások, mint például a Typo.

typoblackberry.jpg

A Typoról tudni kell, hogy egy iPhone-okhoz csatlakoztatható tok, illetve fizikai billentyűzet egyszerre, ami Bluetooth-szon kommunikál a telefonnal, tehát nem olyan vérgagyi megoldás, mint a korábbi próbálkozások, melyek a valójában a virtuális gombok felé helyezett nyomógombokból álltak. Nem, a Typo ennél sokkal több és jobb, nem kis részben azért, mert a gombsor egy az egyben nyúlása a BlackBerry Q10 fizikai gombsorának. Nem csoda, hogy múlt héten ez már sok volt a kanadaiaknak, és beperelték az eszköz "feltalálóját".

Ettől függetlenül a CES-en működés közben is meg lehet tekinteni az iPhone-hoz passzoló BlackBerry álarcot, sőt, a CNN még a gyártócég társtulajdonosát, Laurence Halliert is megszólaltatta. A termék fejlesztése állítólag már két éve zajlik -- nyilván a gombsor megtévesztő hasonlósága a Q10-zel a véletlen műve lehet.

A CrackBerry videójában részletesebben is bemutatja Kevin az eszközt, és próbára is tesz néhány látogatót a kiállításon: vajon ha csak a Typo billentyűzetet látod, mit tippelnél, milyen telefonhoz tartozik?

(Egyébként meg rohadjak meg, ha értem, miért van minden, egyébként más platformokon tök régóta elérhető feature szenzációs innovációként tálalva abban a pillanatban, ha köze lesz az iPhone-hoz...)

Via CNN, CrackBerry.

Töretlenül hisz a BlackBerry hosszú távú sikerességében a legnagyobb befektetőként számon tartott Fairfax Financial Holdings, mely eredetileg fel akarta vásárolni az egész céget, ám novemberre nem tudott ehhez elég tőkét gyűjteni, így "csak" egy egymilliárd dolláros tőkeinjekciót biztosított a cégnek. A BlackBerry most újra pénzt kap az alaptól, részvényre váltható kötvényen keresztül, igaz ezúttal csupáncsak 250 millió dollárt -- szóval ez csak amolyan tőkeinjekciócska.

stock.jpg

Az indiai származású milliárdos, Prem Watsa által vezetett alap a teljes BlackBerry részvénypakett 9,9 százalékát birtokolja, ám ez a most megszerzett kötvénycsomag beváltásával akár 17,6 százalékra is nőhet a későbbiekben. John Chen, a társaság első embere tehát láthatóan élvezi a befektetők bizalmát, ráadásul az elmúlt hetek bejelentéseit a Wall Street is jól fogadta: a BlackBerry részvények árfolyama december 20. óta több mint 37 százalékot emelkedett.

Emlékezetes, hogy decemberben a BlackBerry a sajtó által egyszerűen csak katasztrofálisként aposztrofált negyedéves eredményekről számolt be, ám a gyorsjelentéssel együtt kiadott stratégiai iránymutatás láthatóan bizalmat ébresztett a tőzsdén. A legfontosabb momentum ezek közül, hogy a BlackBerry teljesen kiszervezte a gyártást a tajvani Foxconnhoz, ami jelentős költségcsökkentést eredményezhet, valamint jobb készletgazdálkodást tesz lehetővé.

Via Bloomberg.

Sokfélék vagyunk. Nincs egyetlen tökéletes termék, amely mindenkinek a legjobb, mégha hajlamosak is vagyunk patthelyzetbe szorítani a gondolkodásunkat az abszolút igazság délibábjának üldözésében. Nem iPhone vagy Android, hanem iPhone ÉS Android. És Windows Phone. És BlackBerry. Nem vagy az jobb vagy ez jobb, hanem ez is jó, és az is jó. Kicsit, vagy sokszor nem is olyan kicsit, máshogyan jó. Valakinek ez fekszik jobban, valakinek amaz.

Nemcsak sokfélék vagyunk, sokan is vagyunk. A piackutatók szerint tavaly egyértelműen elértük az 1 milliárdos okostelefonos eladásokat. Nem, nem 1 milliárd oksotelefont használunk a világon, hanem 1 milliárdot vásároltunk csak tavaly. Ez az évtized második felére 1,5 milliárd fölé fog kúszni. Ez azt jelenti, hogy a következő 5 év során 6-7 milliárd okostelefon fog fogyni, nagyjából. Egy pillanatra azért időzzünk el ezen a számon: 5 ezer - 6 ezer millió darab okostelefon.

"Ha százból öt ember BlackBerryt választ a következő öt év során, az 250-300 millió BlackBerry eladását jelenti."

Százból öt. Százból öt embert kell találnia a BlackBerrynek, és a cég szárnyalni fog. Százból öt embert, aki értékeli a Hubot, a gesztusos vezérlés hatékonyságát, a rendes multi-taskingot, vagy a biztonsági funkciókat - ad abszurdum a fizikai billentyűzetet. Ha százból öt ember BlackBerryt választ a következő öt év során, az 250-300 millió BlackBerry eladását jelenti. Százból csak mindössze öt vevő elég volna. Emiatt is gondoltuk itt a BerryBlogon tavaly év elején, hogy a BB10 megjelenésével gyorsan javulhat a cég helyzete, hiszen a platform jó, a telefonok minőségi termékek.

awesome.jpg

Jelenleg a százból még egy ember sem választja a BlackBerryt.

Mi történt? Éppen ez az: semmi. Ha megfordítjuk a nézőpontot, és áthelyezzük vevők százmilliónak oldalára, akkor konkrétan semmi sem történt az ő szemszögükből. Új BlackBerry telefonok jöttek, na és, mindenki tudja, hogy BlackBerry elavult. Meg ha volt is, nem is szerettem használni, mert a céges BlackBerryn minden le volt korlátozva, és különben is az iPhone olyan szép színes.

"Úgy hallották a hírekből, döglődik a cég."

Nekem az elmúlt néhány hónapban esett le, egy Q10-zel a kezemben rohangálva, hogy a legtöbben nem tudnak róla, mi történt, de ha hallottak is valamiféle megújulásról, nem értik. Még mindig BlackBerry a neve, még mindig gyártják a fizikai billentyűzetet. Meg se nézik. Meg úgy hallották a hírekből, döglődik a cég.

A hideg valóság az, hogy a BlackBerry elszalasztotta a lehetőségét tavaly, hogy elmondja, mivel is töltötte a megelőző 3 évet. A világ döccenés nélkül elsétált amellett, hogy a többi platformnál technikailag fejlettebb képességeket is felvonultat a BB10 operációs rendszer, köszönhetően a QNX Neutrino rendszermagnak. Elment a világ a valódi multi-tasking mellett, anélkül, hogy odafordította volna a fejét, hogy megnézze, hogy 'basszus, ez lerakja a böngészőben futó videót meg zenét a háttérbe, és közben tud levelet írni, meg facebookozni tovább'. Nem is pislogott senki, mikor Android környezetet emulált nagy teljesítménnyel az új BlackBerry platform, és hogy a jövőben akár a Google Store-ról is telepíthetünk majd appokat, mert a Google Store sem tudja, hogy nem androidos telefonon fut. Én már láttam is. Tom ott  nyomatta az Instagrammot.

A Z10 nem azért bukott akkorát, mert nem jó termék. Ránéztem a brit Carphone Warehouse oldalán a vevők által írt véleményekre. 89 százalékuk ajánlaná ismerősüknek a terméket. Csak összehasonlítás végett, a 16 GB-os iPhone 5S modellnél például ez 84 százalék, és a drágább modelleknél látható 90 százalék feletti ajánlás is csak az Apple-rajongók magasabb arányának köszöhető, hiszen ugyanazt tudják. Mindkét telefonnál több mint 100 értékelésre épült ez a mutató, tehát ha nem is reprezentatív, de indikatív. 

"A BlackBerrynek súlyos imidzs és marketingproblémája van."

A BlackBerrynek nem termékproblémája van. A BlackBerrynek súlyos imidzs és marketingproblémája van. A kérdés az, hogy lesz-e pénze és mersze ezen átütő módon változtatni, és külső segítséget kérni hozzá. A vezetői vérfrissítés és látványosan határozott vérprofi menedzsment ad némi reményt erre.

A rossz hír viszont az, hogy ebből következően a BB10, a Z30, vagy ha jön is egy akármilyen odabaszós telefon, nem fogja megoldani a helyzetet. Bár, a Z30 kijelzője talán elég nagy már ahhoz, hogy messzebbről is látni lehessen: ez a BlackBerry nem az a BlackBerry....százból öthöz nem kellhet sokkal több.

John Chen csapatának ez a feladata, ehhez szereztek pénzt és időt.

Igazuk lehet azoknak, akik azt jósolták (vagy éppen híresztelték), hogy a BlackBerry 10 operációs rendszer soron következő, 10.2.1-es verziója nagyon hamarosan, akár még ebben a hónapban megjelenhet. Korábban még az egyik angol mobilszolgáltató, az O2 UK első embere szólta el magát a frissítés kapcsán, ám a BlakcBerry egyelőre hallgat, új fejlemény azonban, hogy a fejlesztőknek tegnap hozzáférhetővé vált a végleges verzió kifilézett változata.

1021.png

Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a BlackBerry 10 v10.2.1 elkészült, a fejlesztők pedig még a végleges kód kiadása előtt elvégezhetik az utolsó simításokat a szoftvereiken, hogy azok biztosan együttműködjenek majd az új rendszeren, vagy annak új funkcióival. 

Ezen új funkciók egyik legfontosabbika a headless app kezelés, melynek révén a BlackBerry 10 immár támogatni fogja az alkalmazások háttérben futását akkor is, ha azok nem aktív ablakban vannak megnyitva. Ez mondjuk egy elég fájó hiányossága volt eddig a rendszernek, pláne mivel a BB10 egyébként a legjobb többfeladatos környezet az összes jelenleg piacon lévő mobil operációs rendszer közül. Aztán lesz még új androidos futtatókörnyezet, ami nem csak jobban futtatja az androidos appokat, mint a régi, hanem sokkal könnyebb is lesz telepíteni az alkalmazásokat a BB10-es telefonra. Azt hiszem különösen ez utóbbi egy olyan egyedi képesség, amit aztán tényleg egyetlen másik rendszer sem mondhat el magáról.

A 10.2.1-es OS különböző kiszivárgott verzióit egyébként elég sokan használják már elég régóta, a fejlesztői verzió kiadási száma (10.2.1.1927) pedig alig tér el a legutóbb kiszivárgott verzió számozásától, ami ismét arra utalhat, hogy közel lehet a végleges változat megjelenésének időpontja.

Ha netán fejlesztő vagy (és csak akkor, ha az vagy!), a végleges fejlesztői változatot erről a linkről töltheted le.

Címkék: frissítés os bb10

Tavaly november óta, mióta John Chen átvette a kormányt a BlackBerrynél, egészen drámai gyorsasággal kezdett a cég metamorfózisba, nem csak ahhoz a tempóhoz képest, amit Thorsten Heins, a kanadaiak előző vezére képviselt, hanem úgy általában, iparági mércével is.

A topmanager mostanra, vagyis alig két hónap alatt lecserélte gyakorlatilag az egész felsővezetést, valamint ripsz-ropsz összehozott egy együttműködési megállapodást a világ legnagyobb elektronikai bérgyártójával, a Foxconnal. Komolyan mondom, ez a faszi szerintem kevesebbet alszik, mint Margaret Thatcer néhai brit miniszterelnök, aki két dologról lett híres: egyrészt hogy aktív politikusi éveiben naponta átlagosan kevesebb mint négy órát aludt, másrészt meg közben (vagy éppen ezért) jól gatyába rázta Angliát.

bbry_logo.jpg

Chen is valami hasonlót tesz most a BlackBerryvel, a legfrissebb hírek ismét egy új vezető kinevezéséről szólnak, Ron Louks a készülékekért és az angolul csak "emerging solutions"-nek nevezett területért felelős -- utóbbi kapcsán csak találgatni tudok, mit jelenthet pontosan, mindenesetre ő fog felelni az új termékekért, legyen szó hardverről vagy szoftverről, vagyis ha egy randa BlackBerry lát napvilágot valahol a messzi Indonéziában, akkor őt kell majd szidni.

Louks kinevezése amúgy ismételten megerősíti azt a korábban többször is hangoztatott stratégiai irányvonalat, hogy a BlackBerrynek minden ellenkező elemzői és önjelölt elemzői "jótanács" dacára esze ágában sincs felhagyni a készülékek forgalmazásával (szándékosan nem írok gyártást, hiszen a cég valójában sosem gyártott, sokkal inkább gyártatott, és most is ezt teszi, illetve ezt fogja tenni).

Az új vezető pedigréje egyébként elég impozáns, kár, hogy az a két mobilgyártó, ahol korábban dolgozott (Sony Ericsson, illetve HTC) vagy már nem létezik, vagy a BlackBerrynél is nehezebb helyzetben van. Persze ez aligha Louks sara, én pedig egyre inkább szentül meg vagyok róla győződve, hogy John Chenben sokkal de sokkal több van, mint amennyit sokan képzelnek róla, az általa felépített csapat pedig valóban tehetséges szakemberekből áll. Még így is piszkosul kemény munka vár rájuk, de bízom benne, hogy végül meg tudják fordítani a cég szerencséjét. 

Úgy látszik lassan de biztosan elkopnak a BlackBerry Z10 készletek a Telekomnál, a legjobbkor időzített leárazás megtette itt is a hatását. Az is valószínűsíthető, hogy a magenta színű szolgáltató nem rendel már újabb készletet a telefonból, vagy legalábbis nagyobb mennyiséget már semmiképpen, erre utal legalábbis, hogy a cég webshopjában már kifutó modellként szerepel a BlackBerry első BB10-es készüléke.

z10_kifuto.jpg

A Z10-et egyébként nagyjából tavaly április közepe óta árulja a Telekom, kizárólag a 4G nélküli, STL100-1 -es típus került náluk forgalomba, fekete és fehér színben egyaránt. Az árak kapcsán érdemes egyébként kissé elnosztalgiázgatni, már csak azért is, mert a telefon majdnem pontosan 100 ezer forinttal drágábban került forgalomba tavaly áprilisban (a listaárakat összehasonlítva), mint amennyiért ma beszerezhető, és persze azóta a technológia fejlődött, de a Z10 ezen az áron még mindig az egyik legjobb ajánlatnak számít a szolgáltatónál. Pláne ha a 10.2.1-es rendszerfrissítést követően megnyílik az út az androidos appok kvázi zökkenőmentes telepítése előtt (remélhetőleg a frissítést a Telekom ügyfelek is megkapják időben).

A BlackBerry Z10 eltűnésével amúgy a hírek szerint nem marad üresen az érintőkijelzős BB10-es készülék helye a palettán, jön ugyanis a nagytesó, a Samsung/Sony/Nokia nagyágyúkkal lényegesen versenyképesebb Z30, mely állítólag még januárban feltűnhet az árlistákon.

Aki viszont továbbra is az olcsóbb és kisebb Z10-re vágyik, az igyekezzen, ki tudja, meddig tart még a Telekom készlete.

Frissítés: Időközben módosították a Telekom webshopjában a Z10 státuszát, a képen is látható "kifutó készülék" felirat lekerült róla. Mindig öröm látni, hogy egy ekkora cégnél is olvasott a BerryBlog. :)

Címkék: telekom z10 z30