A dolog valahol azzal kezdődött, hogy a BlackBerry kiírt egy versenyt olyan diákok számára, akik ipari formatervezést tanulnak valamilyen egyetemen: A feladat az volt, hogy tervezzenek egy olyan, egyedi hordozó megoldást a PRIV részére, ami jó a tervezőknek, hiszen a tervek jól mutatnak a portfólióban, és jó a BlackBerrynek is, mert megismerheti a feltörekvő generáció gondolkodásmódját, mely valamelyest túlmutat a cég portfóliójában jelenleg is megtalálható, kétségtelenül elegáns és praktikus bőrtokokon.

privride.jpg

A fődíjas végül az ottawai Carleton Egyetem egyik hallgatója, Benjamin Miller lett, aki a PRIV + RIDE munkacímet viselő koncepciót tette le az asztalra, ami a nevéhez hűen egy olyan váll(?)táska, amit bicajozás közben lehet kényelmesen viselni. Bár arról maga a tervező sincs meggyőződve, hogy kerékpározás közben okos dolog zenét hallgatni, azért a táskának vannak beépített hangerőszabályzó és médialejátszás-vezérlő gombjai is, amit a mellkasán nyomogathat a bicajos.

privride2.jpg

Nem is tudom, jómagam amatőr szinten tekerek az országútimmal évi több ezer kilométert, valahogy mégsem éreztem eddig késztetést arra, hogy bringázás közben csevegjek másokkal, vagy zenét hallgassak, mondván örülök, hogy egyáltalán levegőt kapok, ha meg lejtőn eresztem lefelé, akkor meg úgysem hall semmit a másik fél a szélzaj miatt. Na mindegy, Miller terve kétségtelenül jól néz ki, az sem kizárt, hogy a bringás futárok hasznát vennék, bár valahogy az az érzésem, hogy ők általában nem PRIV-et szíjaznak a hátukra.

Miller markát amúgy a győztes tervért kerek 1000 dollár ütötte, és kapott egy PRIV-et is ajiba, ha pedig a BlackBerry valaha legyártja a PRIV + RIDE-ot, akkor az értékesítésből befolyó pénzből részesül a Carleton Egyetem is.

Via Inside BlackBerry blog.

A modern okostelefonokkal kapcsolatos egyik legfőbb kritika általában az szokott lenni, hogy túl hamar lemerül az akkumulátoruk, és valóban, vannak olyan típusok, melyek egy napot sem húznak ki egy feltöltéssel. Ennek az az egyik legfőbb oka, hogy az akkumulátorok technológiája, vagy cellasűrűsége az idő előrehaladtával nem tudott lépést tartani a készülékekbe épített alkatrészek, így elsősorban a kijelző és a processzor áramfelvételi igényével. Ha már így alakult, nincs mást tenni alapon voltak cégek, melyek abba az irányba indultak el, hogy a töltési folyamatot drasztikus módon felgyorsítsák. Ilyen cég többek közt a BlackBerry egyik beszállítója, a Qualcomm is.

A Qualcomm-féle Quick Charge működéséhez furcsa módon nincs semmilyen előfeltétel az akkumulátor részéről, ám ettől még csak azok a mobilok használhatják a technológiát, melyek tartalmazzák az ehhez szükséges IC-t (töltésvezérlő áramkört), illetve a töltőkbe ugyanúgy kell lennie egy hasonló chipnek, meg persze nem árt, ha kellő kapacitással is rendelkezik.

A Quick Charge-nak jelenleg már a 3.0-s verziójánál tartunk, általánosabban pedig a 2.0-s verzió terjedt el, mely a Qualcomm szerint nagyjából 75%-kal gyorsabban képes tölteni ugyanazt a mobilt, mint egy hagyományos töltő. Laboratóriumi tesztek alapján a Qualcomm kimutatta, hogy egy 3300 mAh-s akkumulátor 60%-ra feltölthető egy Quick Charge 2-es töltővel 30 perc alatt, ami azért nem kispályás teljesítmény. Pláne, mivel éles tesztekben ehhez  hasonló eredmények jöttek ki kereskedelmi forgalomban kapható telefonokkal és töltőkkel (persze azért így is van egyes típusok és modellek között szórás), vagyis a Qualcomm ezúttal nem mézes-mázas marketingrizsát tolt a gyorsabb töltésről.

A jelenleg kapható (vagy éppen még nem kapható) BlackBerryk közül egyedül a PRIV kompatibilis a Quick Charge 2.0 technológiával, a készülékbe épített Snapdragon 808-as processzornak köszönhetően, a többi modellbe értelemszerűen visszamenőlegesen sem kerülhet be ez a technológia. Ezzel együtt is furcsa, hogy a PRIV dobozába nem Quick Charge-kompatibilis gyári töltő került, ám a BlackBerry kínálatában hamarosan lesz majd ilyen típus is, előreláthatóan valamikor a jövő év elején. Ez egy egyébként 1500 mA-s gyorstöltő lesz, mely valószínűleg azért a régebbi eszközöket is gyorsabban tölti majd fel.

Gondolom sokan vannak, akik a munkahelyükön tűkön ülve várják, hogy a címbéli mondat végre elhangozzék, illetve a modern kommunikációs eszközöknek hála most már csak nem is kell a munkahelyen ülni ehhez. Hiszen a távértekezletek korát éljük, amikor gyakorlatilag bárhol, bármikor utolérik a cégrabszolgákat. Utóbbiaknak jó hír, hogy januártól eggyel kevesebb platform áll ehhez az IT rendelkezésére: megszűnik a BBM Meetings.

Az alig egy évet élt BBM Meetings egyfajta válasz volt a BlackBerry részéről a Cisco-féle WebExre, vagy a Microsoft Office egyes komponenseire, természetesen BBM alapokon, úgynevezett mobile first iránnyal. Vagyis bár a platform használható (volt) mobilon és PC-n is, elsősorban mobilos használatra tervezték, lásd a lenti szemléltető videót.

Alighanem ez (is) lett a veszte, én ugyanis viszonylag kevés olyan embert ismerek (bár lehet nem forgok elég fontos körökben), akik mobilról akarnának meetingelni, illetve igénylik, hogy bárhol belecsöppenjenek egy néhány órás céges értekezletbe. A másik probléma a BBM Meetings-szel alighanem az lehet, amit a legtöbbször magának a BBM-nek is felrónak, vagyis nem támogatja elég rugalmasan a több eszközön keresztüli párhuzamos használatot.

A BBM Meetings 2016. február 10-én zárja be a kapuit végleg, a BlackBerry pedig előzékenyen ajánl is alternatívát azoknak, akik már megszokták, hogy a budin is utolérik őket a prezentációval. Ez a Zoom Communications webkonferencia-rendszere, melyre december 31-ig kedvezménnyel térhetnek át a BBM Meetings ügyfelek.

Na ez nem tartott sokáig, olyannyira nem, hogy az androidos világban számos gyártónak fél, vagy egy év kell ahhoz, amit a BlackBerry most megcsinált: a megjelenést követően nem egészen egy hónappal frissítette első androidos mobiljának, a PRIV-nek a rendszerszoftverét. Persze tudom, a BlackBerry nem engedheti meg magának azt a luxust, amit egyes versenytársak, a PRIV jóval nagyobb támadási felületet nyújt, és nem csak azért, mert szétcsúsztatva meglehetősen nagy telefon.

Mindenesetre most a cég megtette az első lépést abba az irányba, hogy ezeket a támadásokat sikeresen hárítsa, már csak azoknak a fejében kéne valahogy átbillenteni valamit, akik csúcs hardvert várnak el fillérekért, vagy könnyű telefont akarnak gránit keménységű külső borítással.

priv_os.png

Tehát egész konkrétan tegnap indult útjára az első MR, tehát angolul maintenance release a PRIV-hez, vagyis egyelőre nincs Marshmallow, vannak viszont javítgatások szép számmal a körülbelül 475 MB-os csomagban. Többek között:

  • Sokat javult a kamera. Talán nem tűnik egy üzleti telefonnál annyira lényeges funkciónak, de közben meg mégis, a PRIV kameráját az első tesztek során is érték kritikák, így most a programozók javítottak a kamera általános sebességén és gyenge fényviszonyok mellett is jobb képet tud mostantól készíteni a PRIV.
  • Javult az általános teljesítmény is. Az Androidnál ezt sosem lehet tutira belőni, sőt, vannak, akik szerint nincs androidos telefon laggolás, vagyis akadozó, időnként belassuló felhasználói interfész nélkül (amit megjegyzem több esetben okoz user error, mint amennyiszer nem). A PRIV-re is érkeztek ilyen panaszok, gyaníthatóan ez az optimalizáció ezt hivatott javítani.
  • Stabilabb is lett a rendszer. Nagyjából a fentiek analógiájára sikerült a stabilitáson is csiszolgatni, ami egy üzleti telefon esetében különösen kritikus szempont, de legalábbis fontosabb, mint a kamera sebessége.
  • Biztonságosabb is lett a PRIV. Végül, de nem utolsó sorban a BlackBerry korábbi ígéretéhez híven beillesztette a Google havi rendszerességgel kiadott Android-tapaszait, vagyis biztonsági hibajavításait is a kódba. Ilyen frissítések minden hónapban várhatók a későbbiekben, meglátjuk, tartja-e magát a cég ehhez az ütemhez.

A BlackBerry a BB10-zel ellentétben gyökeresen más frissítési gyakorlatot követ Androidon, már csak a rendszer felépítéséből adódóan is. Így néhány alap rendszerkomponens külön alkalmazásként töltődik le (és frissül) a PRIV-re, szemben a BB10-zel, ahol ha mondjuk javítani akartak néhány hibát a Hub működésében, akkor egy komplett rendszerfrissítést kellett kiadni.

Ehhez képest december 14-én ígéri a BlackBerry a Google Play Store-ból elérhető Hub, Kamera, és Billentyűzet alkalmazások frissítését, melyek tovább javítják majd a PRIV funkcióit:

  • A kamera például ettől kezdődően már 16:9-es fotókat is tud majd csinálni.
  • A billentyűzetnél javul a nyelvi támogatás, remélhetőleg a magyar nyelvet is érintően.
  • A Hub-ba már a Whatsapp is integrálva lesz.
  • Új riasztási funkciók kerülnek a DTEK biztonsági alkalmazásba.

A PRIV tehát napról-napra jobb telefon lesz, mondhatni beérik, mint valami jó bor, ami mindenképpen jó hír annak fényében, amit fentebb is írtam: Sok androidos gyártó példát vehetne after sales tekintetében a kanadaiakról, akiknek a PRIV csak az első szárnypróbálgatásuk egy tök ismeretlen légtérben.

Via Inside BlackBerry blog.

Ma nem csak a BerryBlog és a BerryBolt születésnapja van, hanem egy jóval kevésbé ünnepélyes, ám annál fontosabb szempontból is jeles dátum a mai: December 1-jétől új szabályok érvényesek a távközlési szolgáltatásokra, így természetesen a mobilszolgáltatásokra is vonatkozó szerződésekre Magyarországon, ami gyakorlatilag egyet jelent azzal, hogy mostantól kevésbé szívás a mobilosok élete, a mobilszolgáltatóké meg éppen ellenkezőleg.

telekom_mom.jpg

A változásokat a területet felügyelő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyik tavaszi elnöki rendelete indítványozta, és egy lépcsőben, szeptember 1-től már hatályba léptek az intézkedések, most a második szakasz lépett életbe. A legfontosabb, leglényegesebb pont talán, hogy hűségidőn belül mostantól a mobilszolgáltatók gyakorlatilag nem emelhetnek árat (perc- SMS- és egyéb szolgáltatások díja, havidíj), illetve az ügyfél több esetben mondhatja fel következmények nélkül a határozott időre kötött szerződését, vagyis a hűségszerződését.

Plusz jó ha tudod, hogy mostantól, ha felmondasz egy feltöltőkártyás előfizetést, a "kártyán maradt" összeg visszajár neked. Részletesen többek közt a HWSW ír a témában

A holnaptól életbe lépő új szabályozási elemek legfontosabb pontja kétségtelenül, hogy határozott idejű szerződéskötéskor – ilyenek jellemzően a hűségidővel megkötött előfizetői szerződések – a szolgáltatóknak a szerződés megkötése előtt tájékoztatniuk kell az előfizetőt a határozott idejű szerződés teljes időtartama alatt jelentkező, az előfizetőket minimálisan terhelő minden költségről, hogy a szerződést az előfizetők tudatos választással, az előre tervezhető kiadások mérlegelésével köthessék meg.

A határozott idejű szerződés lényeges tartalmi elemeit – például az alapvető díjszabást, a szerződés időtartamát – a szolgáltatók csak akkor módosíthatják egyoldalúan, ha valamilyen jogszabályi változás vagy a hatóság döntése erre kötelezi őket, a határozott idejű szerződést pedig nem lehet majd ráutaló magatartással módosítani. Ezzel gyakorlatilag teljesen megszűnik a távközlési szolgáltatók részéről az a korábban előszeretettel alkalmazott gyakorlat, hogy a piaci körülmények változásával indokolva akár hűségidőszak alatt is megemelték szolgáltatási díjaikat.

Lényeges változás emellett, hogy a szolgáltatók a nem írásban történő szerződéskötéskor is kötelesek egy, a szerződés lényeges tartalmáról szóló írásos dokumentumot átadni az előfizetőknek. Az előfizetők évente egyszer ingyenesen kérhetik a szolgáltatóktól a szerződés – bármely időpontban hatályos – lényeges tartalmáról szóló dokumentum átadását. A szolgáltatóknak a meghirdetett akciós feltételeket és azok módosításait szerepeltetniük kell az ÁSZF-ükben, hogy azok részletei mind az akció időtartama alatt, mind pedig azután abban egy helyen könnyen megtalálhatók legyenek. Az előfizetőknek pedig a szerződéskötéstől számított 3 hónapon belül lehetővé kell tenniük a szolgáltató számára a szolgáltatás bekötését, ellenkező esetben megszűnik a szerződés.

Újdonság a hazai szabályozásban, hogy december 1-jétől a szolgáltatók a kártyás (pre-paid) mobilelőfizetés megszűnésekor kötelesek visszafizetni az ügyfélnek a fel nem használt egyenleget. Emellett bővül a határozott idejű szerződések során az ügyfelek jogkövetezmények nélküli felmondási lehetősége is.

Via HWSW.

Újra december van, ami hagyományosan ünneplős hónap, van itt Mikulás, karácsony, de még ezek előtt, december 1-jén BerryBlog és BerryBolt szülinap! A két tesó pontosan egy év különbséggel született, előbbi 2010-ben, utóbbi 2011-ben. Előbbi a hazai techblog-éra meghatározó tagjává nőtte ki magát, napi több ezer rendszeres olvasóval, utóbbi egy hobbiprojektnek induló kezdeményezésből komoly, felnőtt üzleti vállalkozássá érett, magánszemélyek és multinacionális cégek, valamint kormányzati intézmények sokaságával a vásárlói között. 

De koncentráljunk most a BerryBlogra elsősorban! Öt év borzasztó hosszú időnek tűnik, borzasztó sok munkával, lemondással és változással is jár. Bevallom, szerettem volna az ötödik szülinapot valahogy látványosan megünnepelni, mondjuk nyereményjátékkal, bérelt limuzinból pezsgőlocsolással, vagy legalább egy őrült sörbringázással, ahol mindenki teker, csak én nem, végül aztán az emlegetett munka mennyisége valamelyest keresztbe tett ennek. De ígérem, jövőre, amikor a BerryBolt lesz ötéves, mindent pótolunk!

keep-calm-and-read-berryblog.png

Mert hogy jövőre is itt leszünk, és már előre mondom, hogy a jövő év nem csak a BlackBerry, hanem a mi életünkben is további változásokat hoz majd, remélhetőleg mindenki javára. Egyelőre nem részleteznék ezek közül semmit, mindenesetre annyi biztos, hogy a továbbra is szép számú BlackBerry rajongótábor mellett számítunk sok (régi-)új rajongóra, új típusú tartalomra, egyszóval egy kis vérfrissítésre.

Köszi mindenkinek, aki az elmúlt öt évben bármikor benézett ide, gyertek vissza időről-időre, a BerryBlog pedig igyekszik a maga módján meghálálni ezt nektek! Bullshitnek tűnik, de nélkületek ez tényleg nem jöhetett volna össze.

Keep Calm, és olvassatok BerryBlogot!

süti beállítások módosítása