Szomorú történet következik, rólam és a PlayBookomról. Sajnos úgy tűnik, hogy annyi együtt töltött boldog nap és óra után most elválnak az útjaink. 

A legszomorúbb az az egészben, hogy teljesen váratlanul kezdődött, valósággal hidegzuhanyként ért, amikor észrevettem, mi történt. A PlayBookom egyik napról a másikra szinte teljesen érzéketlenné vált az érintésemre, pedig egy nappal korábban még boldogan bújtunk ágyba, és vidáman kopogott a virtuális billentyűzet az ujjaim alatt.

pb_dead.jpg

Pár napja nem hallom a vidám kopogást, nincs semmi visszajelzés, a PlayBook bekapcsolás után legtöbbször csak mered rám üveges kijelzővel, kéri tőlem a jelszót, de begépelni már nem tudom. Nem áll szóba velem. Hogy jutottunk idáig? Mi vezetett ide?

Több mint egy éve vagyunk együtt, Londonban ismerkedtünk meg, bejártuk közösen fél Európát, repültünk együtt az Atlanti-óceán felett, együtt mentünk szakmai konferenciákra és még a munkába is elkísért nap mint nap. Most is itt van mellettem, amikor ezeket a sorokat írom, és csak reménykedni tudok, hogy meggondolja magát, hogy mégis úgy dönt, jó neki velem és nem hagy el örökre. 

Hiszen annyi szépség vár még ránk, sok jó alkalmazás meg update állhatna előttünk. A RIM például nemrég azt ígérte, hogy a PlayBookra is megérkezik jövőre a BlackBerry 10. Az én PlayBookomra is!

Maradj velem, úgy hiányzol!

A PlayBook szinte feneketlen háttértárán rengeteg különféle állomány -- dokumentumok, fotók, videók stb. -- tárolhatók, a RIM viszont sajnos nem ad a felhasználó kezébe olyan alkalmazást, amivel ezt megfelelően lehet kezelni. Szerencsére a BlackBerry Worldben van néhány jó és kevésbé jó alternatíva, mind közül a legjobb a fantáziadús nevet viselő Files and Folders.

filesandfolders6.jpg

A program éppen most frissült a 6.0-s verzióra, ami egy rakás újdonsággal szolgál a fájlokat rendszerezni szerető, illetve a különböző online tárhelyeket használó usereknek. Mert a Files and Folders ezeket a szakszóval felhős tárhelyeket is képes kezelni, legyen szó Dropboxról, Boxról, Google Drive-ról vagy Skydrive-ról. Az egyik fő újdonsága a 6.0-s verziónak éppen ezeket érinti, mostantól a médiafájlokat, akár videókat ezekről a helyekről is le lehet játszani, tehát nem kell őket a PlayBook háttértárán tartogatni.

A Files and Folders 6.0 emellett most már médialejátszóként is működik, változott egy rakás dolog a menükben és a kezelőfelületen, emellett egy csomó hibát kijavítottak a fejlesztők. Aki kedvet kapott a program használatához, elérheti a BlackBerry Worldből, az alábbi linken. A program ára 2,25 euró, de ennyi pénzért ajándék és lehet hogy egyben megváltás is annak, aki szereti telepakolni mindenfélével a különféle eszközeinek a tárterületét.

A BlackBerry 10 a RIM most vagy soha esélye lehet jövő év elején, ezt már sokan sokféleképpen tárták a nagyérdemű elé, illetve a kanadaiak is többször lenyilatkozták, hogy a cég legjelentőségteljesebb, legfontosabb termékbevezetése előtt áll. Sokat elárulhat a RIM stratégiájáról, hogy soha nem készülékekről beszél a cég, hanem mobilplatformról (vagy ahogy ők nevezik, mobile computing platform), a BB10 tehát minden bizonnyal ott lesz többféle eszközön, nem csak okostelefonokon. 

A gyártó bizonyos szempontból szerencsés helyzetben van, hiszen a BlackBerry 10 OS legelső tesztfázisa tulajdonképpen már tavaly áprilisban megkezdődött, a szintén QXN-alapú PlayBook OS, illetve a PlayBook tablet bemutatásával. Mindebből egyenesen következik, hogy akárcsak az Androidnál meg az iOS-nél, úgy a BlackBerry 10 OS-nél is egy okostelefonokon és tableteken egyaránt használható OS-ről beszélünk majd.

PlayBook_big.jpg
Fent a soha be nem jelentett 10 hüvelykes PlayBook

A kissé mostohán kezelt PlayBook emellett a platform pár hónap múlva bekövetkező rajtjánál is komoly szerepet kaphat, hiszen sokkal nagyobbat durran, ha a RIM az új készülékek bemutatásával egy időben egy vagy két új tabletről is lerántja a leplet, ezzel azonnal bebizonyítva, hogy az új operációs rendszer többféle eszközkategóriában is megállja a helyét.

Mindenesetre  egy jövő év eleji BB10 rajt esetén adná magát az idén kissé szerencsétlenül piacra dobott PlayBook 3G újraindítása, netán valamelyest felturbózott képességekkel, kicsit nagyobb felbontású kijelzővel, könnyebb, vékonyabb kialakításban. Aztán ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a RIM egy 10 hüvelykes képátlójú kijelzővel felszerelt PlayBookot is szerepeltetett az ütemtervében, ezt eddig egyáltalán nem hozták forgalomba.

Persze az is lehet, hogy az egész PlayBook-termékvonalról teljes mértékben levette a fókuszt a RIM, és csak a mi hiú ábrándunk, hogy lehet még fontos szerepe a kanadaiak tabletjének a termékstratégiában. A tabletpiacban mindenesetre van még bőven növekedési lehetőség, ráadásul egyre nagyobb tere van az Apple-len kívül a többi piaci szereplőnek. Mindezt úgy, hogy a Google mindeddig nem tudott prezentálni egy minden tekintetben megfelelő, kifejezetten tabletekre szabott operációs rendszert (bár az Android 4.2-vel egy lépéssel közelebb került ehhez a célhoz).

Egyébként a két eszköz, mármint az okostelefon és a tablet jó testvéri viszonyára utal az a fejlesztői segédanyag, mely alapján arra lehet következtetni, hogy a BB10 ikonjai az eddig látott demókkal szemben gyakorlatilag pont úgy fognak kinézni, mint a PlayBook OS ikonjai. Ki gondolta volna?...

Címkék: playbook qnx bb10

A minap már éppen azon morfondíroztam, hogy a RIM mintha megfeledkezett volna valamiről a Jam Americas jelentette forgatag közepette: a PlayBook régen beígért rendszerfrissítésére ideális alkalom lett volna a fejlesztői konferencia, végül azonban úgy alakult, hogy 4G-s modell ide-, 4G-s modell oda, alig volt szó a kanadaiak tabletjéről a rendezvényen. 

pbos21.jpg

A soron következő, 2.1-es PlayBook OS végül tegnap futott be, nagyjából a várt újításokkal, ezek zanzásítva a következők:

  • Továbbfejlesztett BlackBerry Bridge üzemmód. Ez két ponton hoz változást a korábbiakhoz képest. Egyrészt mostantól lehet a PlayBookon is SMS-ezni Bridge üzemmódban, másrészt gyorsabbá válik az adatkommunikáció a két eszköz közt Wi-Fi segítségével. Mielőtt bárki félreértené, nem arról van szó, hogy a BlackBerry és a PlayBook mostantól a lassú Bluetooth helyett WLAN-on keresztül kommunikál, a kapcsolathoz továbbra is szükséges a Bluetooth link. Ellenben ha mindkét eszköz ugyanarra a Wi-Fi hálózatra csatlakozik, akkor az adatokat Wi-Fi-n keresztül küldi egymásnak a két kütyü, ami persze sokkal gyorsabb, mint a Bluetooth-kapcsolat.
  • Portrémód a PIM-alkalmazásoknál. Minden tiszteletem a PlayBook OS fejlesztői csapatnak, de ez utóbbi funkciót újításként emlegetni azért szerintem kicsit ciki így uszkve másfél évvel az első PlayBook piacra kerülése után. Egyébként meg arról van szó, hogy az e-mail, naptár és névjegyzék alkalmazás mostantól álló üzemmódban is működik. Éljen!
  • Végül, de nem utolsósorban jön a szerintünk legmenőbb fejlesztés, aminek révén a PlayBook olyant tud az androidos appokkal, amit maga az Android sem: tökéletesen párhuzamosított többfeladatos üzemmódot. Ez azt jelenti, hogy mostantól minden androidos app külön futtatási környezetben nyílik meg, és a tablet beállításaitól függően elvileg semmi akadálya, hogy ugyanúgy egymás mellett fussanak az appok, mint a natív PlayBook-alkalmazások teszik. Emellett mostantól támogatott az androidos alkalmazásokon belüli vásárlás is.

Szegény PlayBookkal mostanában ha lehet még mostohábban bánik a RIM, amit mondjuk nem csodálok, ettől függetlenül nagyon dicséretes, hogy egy másfél éve piacra dobott eszközhöz még most is érkezik szoftverfrissítés, és gyanítjuk nem ez volt az utolsó OS Update a PlayBookhoz.

Minden tulajdonos számára erősen ajánlott a letöltés!

Címkék: os playbook tablet

Emlékszem, a DevCon Europe tájékán úgy volt, hogy a RIM a PlayBook OS 2.0-val teljesen lenullázza, és újra kezdi a PlayBook marketingjét, aminek része többek közt, hogy újrapozicionálják és átcsomagolják a tabletet. Aztán teltek-múltak a hónapok, az új OS megjelent, de nem történt semmi, az új, 4G LTE PlayBook megjelenése viszont alkalmat adhatott volna egy újabb, ezúttal sikeresebb startra.

Végül aztán ki tudja milyen megfontolásból itt sem történt semmi különös, az új, mobilnetre is csatlakozó PlayBook egyszer csak itt lett (vagyis nem itt, hanem inkább Kanadában) minden különösebb csinnadratta és fanfár meg sorállás nélkül. A fenti kicsomagolós videón az is jól látszik, hogy a RIM nem változtatta meg a PlayBook csomagolását és a doboz tartalmát sem, minden pont úgy néz ki, mint az első verziónál.

Amivel egyébként különösebb probléma szerintünk nincs, jó ez így, ahogy van, legalábbis ha pusztán a dolog praktikus oldalát nézzük. A reklámok meg majd talán jönnek, feltételezhetően akkor, ha valamelyik nagy amerikai mobilszolgáltató, mondjuk az AT&T vagy a Verizon felkarolja az új kütyüt.

Kíváncsi lennék, mit forral most a fejében Frank Boulben, a RIM marketingigazgatója.


Mutasd meg, mekkora rajongó vagy, küldj be pályaművet a BerryBlog rajongói pályázatára! Főnyeremény egy BlackBerry 9900, részletek az alábbi posztban.

Minket, BlackBerry-tulajdonosokat sajnos nem érint, de a hagyományos, tévés olimpiai közvetítések mellett az MTVA saját mobil alkalmazáson keresztül is eljuttatja az adásokat a kompatibilis készülékekre. Ehhez készült két reklám is, a másodikat a hét eleje óta lehet látni az m1 és m2 csatornákon, és amiért számunkra mégis érdemes beszélni az egész sztoriról, az nem más, mint maga a főszereplő...

olimpia_tv.jpg

...ami jól felismerhetően egy PlayBook tablet, amin a reklám végén nézi az adást a reklám egyik szereplője. Nyilván oda van montírozva a kép, hiszen a RIM tabletjéhez sajnos nincs alkalmazás, az online közvetítést pedig böngészőn keresztül sem lehet követni, mivel bármennyire is jó a PlayBook böngészője, nem kompatibilis a közvetítés követéséhez elengedhetetlen Silverlight rendszerrel.

Minket azonban most mégis az érdekel, hogy mindennek ellenére hogy kerülhetett a reklámba a PlayBook. Valamelyik szereplő saját tulajdona? Netán a rendezőé tán? Vagy ezt hozta a kellékes? Ti mit tippeltek?


Mutasd meg, mekkora rajongó vagy, küldj be pályaművet a BerryBlog rajongói pályázatára! Főnyeremény egy BlackBerry 9900, részletek az alábbi posztban.

süti beállítások módosítása