A WhatsApp azonnali üzenetküldő program fejlesztői korántsem bánnak olyan mostohán a BlackBerry-közösséggel, mint egynémely vetélytárs. A cég kitűnően példázza, hogy még egy ilyen marginális felhasználói bázis számára is lehet natív kódú, jól működő alkalmazást fejleszteni, Hub integrációval, meg mindenféle nyalánksággal. Persze az újítások nagy része így is tekintélyes fáziskéséssel érkezik meg BB10-re, de legalább megérkezik, mint most a hanghívás funkció.

whatsapp-logo2.jpg

A program WhatsApp Calling nevű funkcióját hónapok óta tesztelték a Beta Zone önkéntes tesztelői sokaságával, láthatóan eredményesen: a ma megjelent végleges kiadás a hanghívás mellett egy tonnányi újdonságot hozott a platformra, ezek felsorolásától most eltekintenék, de az biztos, hogy ha használod a programot, és felteszed a frissítést, olyan érzésed lesz, mintha egy vadonatúj felületet kaptál volna, ahol csak az ismerősök a régiek.

A WhatsApp 2.12.1.2-es verziója továbbra is ingyenes, miként az ismerősök hívása sem kerül egy fillérbe sem, legfeljebb úgy, hogy sok más társához hasonlóan a mobilnetes adatkeretet fogyasztja a program, ha nincs Wi-Fi hálózat a közelben.

A programot letölthetitek a BlackBerry Worldből.

KIFUTOTT AKCIÓ!

Nomen est omen, szokták többek közt mondani a BlackBerrykre is, de nem vagyunk egyformák, vannak, akik szerint a fekete szín túl komor, vagy egyszerűen nem elég divatos, trendi. Szerencsére ma már BlackBerryből sem csak fekete színű változat érhető el, rövidesen pedig már az év első felének egyik legígéretesebb modellje, a BlackBerry Classic is megvásárolható fehér színben!

classic-white-front.jpg

A QWERTY-gombsorral, valamint fizikai híváskezelő gombokkal és menügombokkal ellátott Classic előreláthatóan május elejétől* érhető el a BerryBoltban, a fekete változattal megegyező áron. A gyárilag szolgáltatófüggetlen, két év gyártói garanciával érkező készülék mellé ráadásul most ajándékba kaphatsz egy a telefon színéhez passzoló fehér bőrtokot. Az egyébként 4990 forintba kerülő, aktív funkcióval rendelkező eredeti gyári bőrtok amellett, hogy védi a telefonodat, igazán elegáns viselet, akár a táskádban, akár a zsebedben hordod a telefont.

A fehér BlackBerry Classicot megrendelheted a BerryBoltban, az ajándék tokhoz pedig ne feledd el beírni a pénztárnál a CLASSICWHITE kuponkódot, majd nyomd meg az OK gombot! A promóció 2015. május 31-ig tart.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

*A termék tényleges elérhetősége a BlackBerry beszállító partnerénél hozzáférhető készlet függvénye.

Nagyon kevés olyan mobilgyártó van a világon, mely a termékeit egyszerre dobja piacra minden régióban, szóval olyan, hogy mobilos világpremier, nem nagyon létezik. Ennek több oka is van, mindenesetre azt meg kell jegyezzem, hogy a BlackBerry korábbi önmagához képest sokat javult e tekintetben. A cég legújabb okostelefonja, a Leap a hét közepe óta újabb országokban érhető el, és a kelet-európai premierre sem kell már olyan sokat várni.

A BlackBerry Z10 és Z30 szériát tovább örökítő Leap jelenleg Nagy-Britannia mellett Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban kapható, az eurózónában telefonért 289 eurót, azaz napi árfolyamon átszámítva olyan 86-87 ezer forintot kérnek (az ár tartalmazza a helyi adókat). Ez az ár szerintem egész jól tükrözi a készülék képességeit, melyek összességében egy erős középmezőny-játékost csinálnak a Leapből. Szerintem amúgy igazából olyanoknak való ez a telefon, akiket a lenti képen lévő műszaki adatokon kívül más teljesen hidegen hagy.

leap_specs.jpg

A telefontól egyelőre továbbra is látványosan távol tartják magukat az operátorok (egyedül az angol Vodafone vette fel a kínálatba eddig), és az eddigiek alapján úgy vélem, hogy ez eleinte itthon sem nagyon lesz másként, az viszont biztos, hogy a BerryBolt kínálatában elérhető lesz a Leap, méghozzá a kelet-európai premierrel egy időben, előreláthatóan május végétől. Részletekkel jövünk hamarosan.

Címkék: premier leap

A BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.1-es frissítését követően meglehetősen sokan fordultak hozzánk mindenféle rejtélyes hibajelenséggel, panasszal, mind közül az egyik legfurcsább az volt, hogy a telefon egyszer csak minden előjel nélkül amnéziás lett, vagyis egy újraindítást követően elfelejtett minden beállítást és törlődött róla minden tartalom. A hiba előfordulása ráadásul teljesen véletlenszerű, nem törvényszerűen jelentkezik a frissítést követően azonnal, és látszólag válogatás nélkül csap le mindenkire, típustól és korábbi rendszertől függetlenül. 

adatradir.jpg 

A BlackBerry elég régóta tud a hibáról, amire szerencsére van megoldás, konkrétan a következőket kell végigcsinálnod, ha a te telefonod is amnéziás lett:

  1. Töltsd le a legfrissebb BlackBerry Link szoftvert a számítógépedre (a program elérhető itt)
  2. Csatlakoztasd a BlackBerrydet a számítógéphez USB-kábellel
  3. Várd meg, míg a Windows, majd a szoftver felismeri a készüléket
  4. Töltsd le a következő fájlt a számítógépedre: blackberryfix.zip
  5. A letöltést követően nyisd meg a zip fájlt, és indítsd el a benne lévő BlackBerryFix.exe állományt
  6. Kövesd a felugró ablakban megjelenő utasításokat

Remélem ezzel sikerül megoldanod a problémát, ami egyébként a legfrissebb rendszerverziónál állítólag már nem fordul elő, de az ördög sosem alszik, szóval tedd el a tarsolyodba ezt a posztot, később még hátha jól jön.

A BlackBerry tudásbázis-cikke alapján.

A felhő jó. Mármint nem az a felhő, amiből az eső esik, hanem az, amibe az adatainkat feltöltjük, hogy aztán minden eszközünkről elérjük, meg megoszthassuk a családdal, munkatársakkal. Meg esetleg olyanokkal is, akikkel egyáltalán nem akarunk megosztani semmit, a személyes/céges adatainkról nem is beszélve.

A különféle felhőszolgáltatások meghekkelése ma már egyre gyümölcsözőbb eredményekkel kecsegtet, ami egyes iparágak számára nem túl meglepő módon komoly fejfájást jelent. De szerencsére már a kritikus biztonsági szintet megkövetelő cégeknek és szervezeteknek is van saját Dropboxuk, az egyik legígéretesebb ilyen kezdeményezést úgy hívják, hogy WatchDox. Az elismerésre méltó eredményekkel rendelkező startup mostanra megérett a felvásárlásra, a vevő pedig a üzleti mobilitás legrégebbi motorosának számító BlackBerry lett, mely a hírek szerint 150 millió dollárt fizetett a cégért.

A WatchDox több, hasznos biztonsági mechanizmussal egészíti ki a hagyományos felhős tárhely-szolgáltatásokat, így elsősorban adminisztrátori szinten szabályozható, hogy kik és hol férhetnek hozzá a tárolt állományokhoz, illetve mit csinálhatnak vele (pl. megtekintés, szerkesztés, másolás). A rendszer teljes Active Directory támogatást kínál, illetve integrálódik a szervezet azonosításkezelő-rendszerébe, vagyis akár csoportszintű engedélyek is kioszthatók az adott állományokra vonatkozóan és a többi és a többi. 

A BlackBerry a biztonságos távoli fájlkezelés terén rendelkezik már némi tapasztalattal, a BlackBerry Work Drives platformhoz azonban kötelező elem a BES10/BES12 infrastruktúra - azt egyelőre nem tudni, hogy a WathcDoxot is simán beintegrálják-e a multiplatformos vállalati MDM-szolgáltatás alá, vagy valami egészen más terve van vele a Chen-vezetésnek.

A megoldást egyébiránt mostanra a Fortune 1000 (nagyjából a világ 1000 legbefolyásosabb szervezete) listáról 150-en használják napi szinten, és különösen népszerű a hollywoodi filmstúdiók körében. Nem csoda, hiszen egyik stúdió sem akar úgy járni, mint tavaly év végén a Sony Pictures, melytől úgy ötven már megjelent és még megjelenés előtt álló film forgatókönyvét szerezték meg hackerek.

Via Geektime.

Pár hónap, és ismét verziót ugrik a BlackBerry 10 operációs rendszer, a kissé felemásra sikerült 10.3.1-es verzió után jön a 10.3.2-es kiadás, amiről egyelőre túl sok infót nem tudni, csak annyi valószínű, hogy a Mobile World Congressen mutogatott csúszka kialakítású BlackBerry már gyárilag ezzel a rendszerrel érkezik. Ebből következően úgy gondolom, hogy az új rendszer elsősorban az új telefonhoz igazítva kínál majd újdonságokat, kicsit úgy, mint a 10.3.1-es verzió, amiben a Classic toolbelt-vezérlése debütált. 

blackberry_10.jpg

A fejlesztés tehát már gőzerővel zajlik, mostantól pedig már az alkalmazásfejlesztők is elkezdhetik felkészíteni az appjaikat az új rendszerre, hiszen a BlackBerry tegnap kiadta az első fejlesztői bétát az OS-ből. A 10.3.2.159 -es verziószámot viselő bétaverzió ahogy az már csak ezekkel a fejlesztői kiadásokkal lenni szokott, egy meglehetősen kiherélt kiadás, szóval nem ajánlom tiszta szívből a telepítését, hacsak nem vagy te magad is valamilyen tesztkörnyezetet működtető alkalmazásfejlesző.

A fejlesztői bétákat rendszerint egy vagy több kiadásra jelölt verzió, majd egy gold release szokta követni, utóbbi már gyakorlatilag minden szempontból végleges kódnak tekinthető, és általában legfeljebb 1-2 hónappal előzi meg a végfelhasználóknak kiküldött frissítések megjelenését. Apropó frissítések, keringenek mindenféle pletykák arról, hogy az első generációs BB10-es készülékekre nem jön több hivatalos rendszerfrissítés, és a februári 10.3.1-es verzió volt az utolsó, ezt azonban még nem erősítette meg a BlackBerry, szóval csak óvatosan a felesleges hőbörgéssel.

Azt azonban simán el tudom képzelni, hogy a 10.4-es verzió már nem lesz elérhető a Z10-re, a Q10-re, a Q5-re és a Z30-ra, de egyrészt ezeknek a modelleknek egy része már bőven a második évét tapossa, másrészt meg a BlackBerryt ismerve a fontosabb biztonsági tapaszok azért megjelennek majd a régebbi modellekre is még egy darabig.

süti beállítások módosítása